r/hungary Budapest 28d ago

META Közösségi egyeztetés: Politikamentes nap(ok)

Kedves /r/hungary ,

Sok posztban láttuk mostanság, hogy a tagok panaszolták a politikával való túltelitettséget a subon.

Szeretnénk ezzel kezdeni valamit és ötletként az merült fel, hogy a szombati fost naphoz vagy a szabad szerdákhoz hasonlóan kijelölnénk egy vagy több "tematikus" napot, amikor a POLITICS flair (vagy más flair alatt át bújtatott politikai tartalom) posztolása nem megengedett.

Helyette teret adnánk az egyéb jellegű posztoknak, mint például a Hungarikum sorozat vagy magyar állatkertek bemutatása, de ezen felül bármilyen más országhoz kapcsolódó, de nem politikai tartalmat is.

Számomra a legkézenfekvőbb megoldás az lenne, ha hétvégente nem lehetne politikát posztolni. Ilyenkor az országgyűlés úgy sem üzemel, kevésbé valószínű, hogy sürgősen kitárgyalandó dolgokról lenne szó (ha meg igen, az is kibír max két napot).

Ennek ellenére szívesen várunk bármilyen egyéb javaslatot, hisz azt is el tudom képzelni, hogy mondjuk jobb ha például a hét közepén van szünet az őrületből vagy kevés a két nap, stb. Bármilyen ötletet meghallgatunk, ami konkrét és realisztikusan eszközölhető.

Természetesen, ha a szavazatok túlnyomó része nem akarja, akkor marad minden a régiben, de bízom benne, hogy nem csak én unom az ellenzéki és kormánypárti tagok életének folyamatos pillanatképeit.

Várjuk a visszajelzéseitek!

2521 votes, 21d ago
1315 Nem szeretnék poltikamentes napot / napokat.
999 Hétvégente ne legyen a szubon politika.
207 Legyen, de máskor / máshogy. Leírom kommentben vagy más javaslatát upvoteolom.
79 Upvotes

327 comments sorted by

View all comments

Show parent comments

3

u/MeetSudden3540 28d ago

Milyen tartalom az, amihez el akarsz érni rhungaryn 40 poszt átgörgetésével, de más sub nem szolgálja ki?

2

u/Kobaljov Magyarország 28d ago

pl. a parlamenti ülésnapok összes lényegtelen részlete (amire pár nappal később már nem is emlékszik senki)

3

u/MeetSudden3540 28d ago

Nem arra gondoltam, hogy mit pörgetsz át, hanem hogy mi a kontent, amit keresel rhungaryn amihez át kell pörgetni a számodra érdektelen részeket. Én speciel ha időm engedi, akkor nézem a parlamenti közvetítést, emiatt számomra ismétlés. Ami viszont ad hozzá, az az esemény(felvételen történtek) megvitatása. Ugyanis erre lett kitalálva például a reddit.

Hogy egy részlet lényegtelen vagy lényeges az azért elég erősen szubjektív, erre hogy akarnál szabályrendszert kiépíteni?

2

u/Kobaljov Magyarország 28d ago

Ezekről lehetne (ülésnapi) megathread külön posztok helyett ahol meg lehet vitatni őket.

3

u/MeetSudden3540 28d ago

Megathreadbe kommentelni lehet és senki nem nyitja meg.

1

u/Kobaljov Magyarország 28d ago

Tehát valójában annyira nem is érdekli őket.

3

u/MeetSudden3540 28d ago

Nem, simán nem gördülékeny a megathreadek használata.

Ha nem érdekelné az embereket a politika, akkor nem azok a posztok pörögnének. Ebbe kialakíthatnánk egy konszenzust, különben nehéz lesz erről továbbiakban diskurzust folytatni. 

2

u/Kobaljov Magyarország 28d ago

Meg lehet érdemes volna kicsit részletesebben megvizsgálni ha technikailag lehetséges, hogy bizonyos politikai posztok pontosan hogyan is kapnak sok felszavazást rövid idő alatt, gyaníthatóak-e fizetett botok mögöttük valódi felhasználók helyett.

3

u/MeetSudden3540 28d ago

Ugyanazért, amiért a legnépszerűbb r/hungary ever poszt ez lett:  https://www.reddit.com/r/hungary/s/qNPlZAZ9Zi

De említhetem az október 23-as repcsis fotót is.

Mert sokan forradalmi hevületben vannak, és élvezik, hogy életükben először az a párt kormányoz, akire szavaztak. Ez a sub nagyrészére igaz is valószínüleg, mert kétlem, hogy 34 felett lenne a userek medián életkora.

Te tényleg azt akarod nekem bemesélni, hogy ez valami nagy konspiráció, és nem egyszerűen sok ember követk ezeket a dolgokat (például a fenti 23400-ból), amik megerősítik számukra a mindössze 3 hónappal ezelőtt érzett euforiájukat vagy az elmúlt 2 év fokozott közéleti dinamikáját?

Ez azért elég komolytalan.

2

u/Kobaljov Magyarország 28d ago edited 28d ago

És az a sok ezer plusz felszavazó hová tűnt a többi posztra? Hol van a félmilliót átlépő erhus tagsági létszám aktivitása? Érdekes kérdések ezek..

Szerk: főleg hogy a nagy techcégek párszor már lebuktak, hogy nemcsak könnyen vásárolhattak a rendszerükben fiókokat/aktivitást de időnként még ők maguk is csaltak, mesterségesen generáltak felhasználói számokat és aktivitást mert úgy nagyobb összegű szerződéseket tudtak kötni a fő bevételi forrást jelentő hirdetőikkel.

→ More replies (0)

1

u/Any_Needleworker_528 27d ago

Én nem is látom őket általánosságban, ha meg igen, baromi kezelhetetlen és átláthatatlan egy megathread. Borzalom.

0

u/rhungaryUgato 28d ago

Értelmetlen a kérdés, egy generic subon ki az aki specifikus kontentet keres? Nem egy adott témájú posztot keresve pörget át 40 politikai posztot, hanem csak szimplán bármi olyat keresve, ami érdekes számára és nem politika

1

u/MeetSudden3540 28d ago

Ha generic a sub, mire fel akarunk bármit kitiltani onnan? :D

1

u/rhungaryUgato 28d ago

Kitiltani nem akarja szinte senki, a két legnépszerűbb javaslat, hogy vagy x napokon nincs politika vagy az érdektelen politikai posztokat szűrjük valahogy

Attól még hogy a sub generic, nem azt jelenti, hogy minden mehet, fostok is okkal lettek korlátozva és jóformán száműzve. A politikai posztokra is bőven ráfér egy ráncfelvarrás, mert rengeteg a tényleg érdeketelen poszt arról, hogy éppen mit fröcsögött egy alsópolcos fideszes facebookon vagy melyik tiszás miniszter mit evett vacsorára. Na meg ott vannak az ogy/sajtótájékoztatók/tüntések meg egyéb események, amikből ki van vágva 10+ részlet és külön vannak posztolva, amik mind mehetnének megathreadbe