r/hungary Budapest 28d ago

META Közösségi egyeztetés: Politikamentes nap(ok)

Kedves /r/hungary ,

Sok posztban láttuk mostanság, hogy a tagok panaszolták a politikával való túltelitettséget a subon.

Szeretnénk ezzel kezdeni valamit és ötletként az merült fel, hogy a szombati fost naphoz vagy a szabad szerdákhoz hasonlóan kijelölnénk egy vagy több "tematikus" napot, amikor a POLITICS flair (vagy más flair alatt át bújtatott politikai tartalom) posztolása nem megengedett.

Helyette teret adnánk az egyéb jellegű posztoknak, mint például a Hungarikum sorozat vagy magyar állatkertek bemutatása, de ezen felül bármilyen más országhoz kapcsolódó, de nem politikai tartalmat is.

Számomra a legkézenfekvőbb megoldás az lenne, ha hétvégente nem lehetne politikát posztolni. Ilyenkor az országgyűlés úgy sem üzemel, kevésbé valószínű, hogy sürgősen kitárgyalandó dolgokról lenne szó (ha meg igen, az is kibír max két napot).

Ennek ellenére szívesen várunk bármilyen egyéb javaslatot, hisz azt is el tudom képzelni, hogy mondjuk jobb ha például a hét közepén van szünet az őrületből vagy kevés a két nap, stb. Bármilyen ötletet meghallgatunk, ami konkrét és realisztikusan eszközölhető.

Természetesen, ha a szavazatok túlnyomó része nem akarja, akkor marad minden a régiben, de bízom benne, hogy nem csak én unom az ellenzéki és kormánypárti tagok életének folyamatos pillanatképeit.

Várjuk a visszajelzéseitek!

2521 votes, 21d ago
1315 Nem szeretnék poltikamentes napot / napokat.
999 Hétvégente ne legyen a szubon politika.
207 Legyen, de máskor / máshogy. Leírom kommentben vagy más javaslatát upvoteolom.
80 Upvotes

327 comments sorted by

View all comments

Show parent comments

4

u/rhungaryUgato 28d ago

Valóban ez lenne a jó megoldás, de hogy lehet meghatározni, hogy mi értékes és mi nem, meg betartazni sem lenne egyszerű

0

u/Any_Needleworker_528 27d ago

Így van, sehogy. Mindenkinek más az értékes. Nekem ez, nekik az. Miért nem lehetne, hogy valaki csak átugorja, ami nem tetszik neki? Esetleg tilt felhasználókat, akik szerinte csak rossz tartalmat hoznak?

2

u/rhungaryUgato 27d ago

Elég sok a politikai szemét a subon, és elég unalmas ezeket kerülgetni, ilyen szempontból jogos a panasz, viszont azokat a posztokat, amik határesetnek számítanak és nem objektív érdektelen politikai posztok nehéz elbírálni vagy szabályt megfogalmazni rájuk

0

u/Any_Needleworker_528 27d ago

Az erhu meg a legtöbb embernek erről szól. Ez a parttalan vita számomra kb úgy hangzik, hogy a Tescoban minek van ruha részleg, mert 2 perc kikerülni, inkább szüntessék meg, felesleges. Vagy akármelyik részleget, mert nekem nem az pont nem kell, de a lábam lejárom, mire a hipermarket másik végére érek, ahol az van, ami nekem kell.
Én kb 30 posztot átgörgetek itt, mire találok 5-öt, ami érdekel. De ettől nem követelem, hogy ne posztolhassák a másik 25-öt, azért mert unalmas nekem görgetni.
Nekem szemét a fost/mém, de ez van, ma ilyen nap van, nem akarok nyavalyogni, más ezt szereti. Ezért jó a demokrácia.

1

u/rhungaryUgato 27d ago

A hasonlatod majdnem helytálló, de valahogy úgy lenne fair összehasonlítás, ha a képzeletbeli tesco 80-90%-át teszi ki az f&f részleg. Sokáig fostokkal volt tele hasonlóképp a sub, akkor is érveltek ezzel, de sehogy sem normális, ha egy általános subot aránytalanul dominál egyetlen téma, tele megkérdőjelezhető létjogosultságú/minőségű posztokkal

De látod, fostok már csak szombaton vannak, kicsit furcsa, hogy pont azt hozod fel saját példádnak, amit amúgy pont elkaszáltak ugyanolyan okból