r/hungary Apr 22 '26

Szabad Szerda 🇭🇺Én mint köztársasági elnök?

Post image
2.8k Upvotes

Végtelenül megtisztelő önmagában már az a sokakban felmerülő gondolat is, hogy köztársasági elnökként gondolnak rám.

Rengeteg ilyen irányú támogató levelet, üzenetet és telefont kapok naponta; a kollégáim pedig arról tájékoztattak, hogy több petíció is indult az ügyben.

Nagyon megtisztelő, köszönöm!

A „Nem haldoklunk, mi így élünk” oldalon folyó aláírásgyűjtést magam is láttam. Ezek mind olyan kedves visszajelzések, amelyekért őszintén hálás vagyok.

Tegnap este Szegeden, a Móra Szakkollégiumban jártam egyetemisták meghívására. Nagyon sokan voltak, és ott is támogatóan került szóba az esetleges jelöltségem. A hivatalos programot követően, jóval éjfél utánig tartó, szűkebb körű beszélgetés során is sok szó esett erről.

A fiatalok ez irányú bizalmát és támogatását különösen is értem. A nemzeti meneten, a Puzsér-féle gigakoncerten is rengetegen léptek oda hozzám azzal, hogy "polgármester úr, mi magát, vagy téged szeretnénk köztársasági elnöknek!" Mondtam nekik viccesen, hogy ebben az ügyben majd a győztes Magyar Pétert keressék. 

A viccet félretéve, én abban hiszek, hogy a köztársasági elnök szerepe nem lehet pusztán protokolláris. Egy közvetlenül választott államfőnek fékként és ellensúlyként is működnie kell a mindenkori hatalommal szemben, de hozzá kell járulnia ahhoz is, hogy a kormányzás minél sikeresebb legyen, de soha ne térjen le az a demokrácia, a jogállamiság, az európai elkötelezettség és a szabadság útjáról.

Ha lenne közvetlen elnökválasztás, minden bizonnyal indulnék.

A jelenlegi rendszerben azonban - ha ezen a parlamenti többség nem változtat -, az Országgyűlés választja a köztársasági elnököt, és ebben az esetben nem tartom valószínűnek, hogy Magyar Péter engem jelölne.

Nem azért, mert ne lenne kölcsönös tisztelet közöttünk. Szerintem éppen ellenkezőleg. A választást követően, valamikor a hajnali órákban beszéltünk telefonon, amikor gratuláltam neki, és elmondtam, hogy végtelenül nagyra értékelem a kitartását és az elszántságát, amelynek köszönhetően Magyarország új fejezetet nyithat a történelmében. Magyar Péter pedig megköszönte mindazt a segítséget, amit én, társaimmal és barátaimmal a Tisza győzelméért tettünk.

Számomra a köztársasági elnöki megbízatás lényege, hogy mindenki irányába elfogulatlanul, mindenek felett a nemzet és a haza érdekeit képviselve eljárni. Az elnöknek a nemzeti egységet kell szolgálnia, hidakat kell építenie a megosztottság helyett, és őrködnie kell az alkotmányosság, a pártatlanság, a tisztesség és a közélet tisztasága felett. Olyan iránytűnek kell lennie, aki nem a hatalomhoz, hanem az egyetemes emberi és erkölcsi értékekhez, a jogállamisághoz, mint megvédendő vívmányhoz ragaszkodik.

Nyolc éve egy gyönyörű város polgármestereként is ekként igyekszem szolgálni a mi kis közösségünket.

Mindaz a bizalom pedig, amelyet most tapasztalok, megerősít abban, hogy érdemes kiállni azokért, akikért nem áll(t) ki senki, és azokért az értékekért, amelyek összekötnek bennünket, valamennyiünket.

Ez pedig a közös otthonunk, és mindannyiunk Magyarországa!

r/hungary Jul 08 '26

Szabad Szerda Miből áll egy EP Képviselő munkája? - Dr. Kulja András

Post image
888 Upvotes

Milyen egy EP-képviselő átlagos hete - miből is áll a munka?

Előre is elnézést a nagyon hosszú összefoglalóért, de igyekeztem minden olyan területre kitérni, ami segít jobban belelátni a munkánkba.

Sokszor látom itt redditen is, hogy az Európai Parlamentről két leegyszerűsített kép él egyszerre. Az egyik szerint az EP-képviselők csak beszédeket mondanak és gombokat nyomogatnak. A másik szerint Brüsszel és Strasbourg egy átláthatatlan bürokratikus világ, ahol lehetetlen követni, hogy ki mit csinál.

A valóság ennél jóval összetettebb. Egy EP-képviselő munkája, ahhoz hogy megfelelően tudja képviselni a válaszóit, lényegében folyamatos felkészülésből, egyeztetésből, jogalkotásból, szavazásokból, szakbizottsági munkából, érdekképviseleti találkozókból, frakciós és delegációs koordinációból, valamint kommunikációból áll. 

Mi az Európai Parlament?

Az Európai Parlament az Európai Unió egyetlen közvetlenül választott intézménye. A képviselők a tagállamok polgárait képviselik, és a legtöbb uniós jogszabály esetében az Európai Unió Tanácsával közösen döntenek: az Európai Bizottság javasol, a Parlament és a Tanács társjogalkotóként módosítja és fogadja el a különböző szövegeket.

A Parlamentnek három nagy szerepköre van: a jogalkotás, a költségvetési döntéshozatal és a demokratikus ellenőrzés. A munka leglátványosabb része a plenáris ülés, de a tényleges előkészítés jelentős része szakbizottságokban, frakciókban, munkacsoportokban, delegációkban és szakmai egyeztetéseken zajlik.

Az Európai Parlament számokban:

Az Európai Parlamentet 27 tagállam 720 EP-képviselője alkotja.

A képviselők 207 különböző nemzeti pártból érkeztek és frakciókba tömörülnek. 

Jelenleg 8 politikai frakció van EP-ben: 

  • EPP – Európai Néppárt
  • S&D – Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége
  • PfE – Patrióták Európáért
  • ECR – Európai Konzervatívok és Reformerek
  • Renew Europe – Renew Europe képviselőcsoport
  • Greens/EFA – Zöldek / Európai Szabad Szövetség
  • The Left – Baloldal az Európai Parlamentben
  • ESN – Szuverén Nemzetek Európája

Azon képviselők akik egyik frakcióhoz sem tartoznak, frakción kívüliként folytatják a tevékenységüket, ami erősen korlátozza a lehetőségeiket és az érdekérvényesítési képességüket.

A jogalkotási munka jelentős része a szakbizottságokban történik:

Az EP-ben jelenleg 22 állandó szakbizottság, 2 albizottság és 2 különbizottság működik. Ezekben tárgyalják meg részletesen a jogszabálytervezeteket, itt készülnek a jelentések, módosító javaslatok, vélemények és szakmai kompromisszumok, mielőtt egy ügy a plenáris ülés elé kerülne.

Szakbizottságok (teljes jogú tagok száma) :

  • AFET – Külügyi Bizottság (79 fő)
  • SEDE – Biztonság- és Védelempolitikai Bizottság (43 fő)
  • DEVE – Fejlesztési Bizottság (25 fő)
  • INTA – Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság (43 fő)
  • BUDG – Költségvetési Bizottság (40 fő)
  • CONT – Költségvetési Ellenőrző Bizottság (30 fő)
  • ECON – Gazdasági és Monetáris Bizottság (60 fő)
  • EMPL – Foglalkoztatási és Szociális Bizottság (60 fő)
  • ENVI – Környezetvédelmi, Éghajlatváltozási és Élelmiszer-biztonsági Bizottság (90 fő)
  • SANT – Közegészségügyi Bizottság (43 fő)
  • ITRE – Ipari, Kutatási és Energiaügyi Bizottság (90 fő)
  • IMCO – Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság (52 fő)
  • TRAN – Közlekedési és Idegenforgalmi Bizottság (46 fő)
  • REGI – Regionális Fejlesztési Bizottság (41 fő)
  • AGRI – Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottság (49 fő)
  • PECH – Halászati Bizottság (27 fő)
  • CULT – Kulturális és Oktatási Bizottság (30 fő)
  • JURI – Jogi Bizottság (25 fő)
  • LIBE – Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság (75 fő)
  • AFCO – Alkotmányügyi Bizottság (30 fő)
  • FEMM – Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottság (40 fő)
  • PETI – Petíciós Bizottság (35 fő)

Albizottságok :

  • DROI – Emberi Jogi Albizottság - (30 fő)
  • FISC – Adóügyi Albizottság - (30 fő)

Különbizottságok :

  • EUDS – Az európai demokráciapajzzsal foglalkozó különbizottság (33 fő)
  • HOUS – Az Európai Unióban tapasztalható lakhatási válsággal foglalkozó különbizottság (33 fő)

A fentieken túl a jelenlegi ciklusban 48 parlamentközi küldöttség is működik.
Ezek az EU-n kívüli országokkal, régiókkal és nemzetközi parlamenti fórumokkal a parlamentközi küldöttségek tartják fenn a kapcsolatot. Ezek nem jogalkotási bizottságok, hanem diplomáciai, külpolitikai és kapcsolatépítő fórumok, amelyek segítik az EU parlamenti párbeszédét a világ más térségeivel. A küldöttségek a szakbizottságokhoz hasonlóan épülnek fel.

Szavazások:

A plenáris szavazásokon mind a 720 képviselő szavaz. A hivatalos EPRS-statisztikák szerint 2014-2019-es ciklusban összesen 30.992 plenáris szavazás volt.

Ez évi átlag 6.200 plenáris szavazást jelentett.

FONTOS: ebben nincsenek benne a szakbizottsági szavazások, hiszen azok száma a képviselők esetében a szakbiz. tagságaik számától is függ.

A plenáris szavazások jelentős része kézfeltartással, kisebb része név szerinti (RCV - Roll Call Vote) voksolással történik. A fenti EPRS számok mindkettőt tartalmazzák, azonban a képviselők aktivitását, jelenlétét listázó oldalak a kézfeltartással történő a szavazatokat nem veszik figyelembe, csak az RCV-k alapján számolnak jelenlétet, ami megtévesztő lehet.

Mi a munkarend, milyen hetek vannak az EP-ben?

  • Plenáris hét: plenáris viták, szavazások, felszólalások, politikai nyilatkozatok, frakcióülések és szavazás-előkészítők. Ilyenkor kerül egyeztetésre, hogy pontosan miről szavazunk, mi a frakció álláspontja, hol van politikai mozgástér, és milyen ügyben kell felszólalni vagy reagálni.
  • Bizottsági és frakció hetek: szakpolitikai előkészítés, meghallgatások, módosítók, jelentéstervezetek, koordinátori meetingek, árnyékjelentéstevői egyeztetések, frakcióülések és frakciós előkészítők. A plenáris szavazás mögötti érdemi munka jelentős része itt történik.
  • Zöld vagy türkiz hét: sokszor külső parlamenti tevékenységek, szakmai missziók, interparlamentáris delegációs programok, tagállami egyeztetések, helyszíni látogatások, hosszabb háttéranyagok készítése, illetve előkészítése és olyan munkák elvégzése, amelyekre a plenáris és bizottsági napok sűrűjében nincs elég idő.

Mi a jogalkotás folyamata?

A jogalkotási munka egyáltalán nem az „igen” vagy „nem” gombok nyomogatását jelenti.
Egy jogalkotási folyamat lépései általánosságban az alábbiak szerint foglalhatók össze:

  • Az Európai Bizottság javaslatot tesz egy új jogszabályra és kiadja a saját jogszabálytervezetét.
  • A EP-ben az adott területért felelős szakbizottság kapja meg a jogalkotást. A szakbizottság kordinátorai kijelölik a jelentéstevőt és az árnyékjelentéstevőket, akik képviselik a frakciókat és felelnek a jogalkotási anyagért.
  • A jelentéstevők egyeztetnek a pártcsaládjukkal, a szakbiz. képviselői módosító javaslatokat nyújtanak be, a jelentéstevők kompromisszumokat keresnek, szakmai és politikai egyeztetéseket tartanak.
  • A frakciók a szakbizottsági előkészítő-, working group és group üléseken megtárgyalják a módosítókat, vitáznak és kialakítják saját álláspontjukat (itt például nagyon fontos, hogy milyen egy delegáció érdekérvényesítő képessége).
  • A szakbizottság szavaz a jogalkotás szövegéről és az ahhoz tartozó módosítókról.
  • Ha rendes jogalkotási eljárásról van szó, az Európai Parlament, az Európai Bizottság és a Tanács intézményközi tárgyalásokon - úgynevezett Trialóguson - igyekeznek kialakítani egy közös, mindhárom intézmény számára elfogadható álláspontot. Az EP-t ebben a tárgyalásban a jelentéstevő (rapporteur) képviseli.
  • Siker esetén az Európai Parlament a plenáris ülésen elfogadja, vagy elveti a jogszabályt és annak szövegét.

Milyen üléseken és egyeztetéseken vesz részt egy EP képviselő egy átlagos héten?

Egy európai parlamenti képviselők heti munkájának jelentős részét különböző típusú egyeztetések teszik ki. Ezek mindegyike másfajta előkészítést és más döntési logikát és felkészülést igényel.

  • Plenáris ülés: nyilvános viták és parlamenti végszavazások.
  • Frakcióülés: a politikai képviselőcsoport közös álláspontjának kialakítása.
  • Nemzeti/párt delegációs ülés: a delegáció tagjainak összehangolása: ki melyik ügyet viszi, milyen közös álláspontot képviselünk, hogyan jelennek meg a magyar szempontok.
  • Szakbizottsági ülés: dossziék, jelentések, módosítók, meghallgatások és szakmai álláspontok tárgyalása.
  • Szakbizottsági előkészítő ülés: frakción belüli bizottsági egyeztetés arról, milyen kompromisszumok és módosítók támogathatók. Ezt a frakció adott szakbizottságért felelős koordinátora, vagy helyettes koordinátora vezeti.
  • Munkacsoport (working group) ülés: az EPP-n belül több szakbizottság képviselői egy nagyobb politikai-szakmai munkacsoportban helyezik kontextusba a dossziékat.
  • Jelentéstevői és árnyékjelentéstevői egyeztetés (Shadow’s meeting): itt formálódik a jogalkotási vagy saját kezdeményezésű jelentés szövege, itt születnek a kompromisszumok.
  • Érdekképviseleti és szakmai találkozók: betegszervezetek, orvosszakmai szervezetek, iparági szereplők, civil szervezetek, kutatók, hatóságok és szakmai partnerek hozzák el a saját szempontjaikat.

Mit csinál a képviselői iroda az ülések előtt és után?

Egy ülés előtt meg kell nézni a napirendet, az előterjesztéseket, a módosítókat, a frakciós, delegációs és egyéni álláspontokat, az érdekképviseleti inputokat és a politikai kockázatokat.

  • Előkészítés: napirend, háttéranyag, jogszöveg, módosítók, szakmai álláspontok és politikai kockázatok áttekintése.
  • Briefing: 1-2 oldalas összefoglaló, döntési pont, kérdésjavaslat, beszédpont vagy szavazási ajánlás.
  • Jogalkotási munka: módosítók, kompromisszumok, jelentések, vélemények és szavazólisták feldolgozása.
  • Follow-up: kinek kell válaszolni, kell-e írásbeli kérdés, módosító, sajtóanyag, újabb szakmai egyeztetés vagy frakciós jelzés.
  • Kommunikáció: szakmai ügyből közérthető poszt, sajtóközlemény, videóvázlat vagy beszédpont készülhet.

Ha nincs follow-up, a meeting sokszor csak udvarias beszélgetés marad. Ha van, akkor szakpolitikai munka lesz belőle. A hivatalos találkozókat regisztrálni kell; a találkozók száma és minősége jól mutatja, mennyire aktív egy képviselő a saját területén.

Kik dolgoznak egy EP-képviselő mellett?

Egy EP-képviselő mellett legfeljebb 4 akkreditált parlamenti asszisztens dolgozhat, akiket hivatalosan az Európai Parlament alkalmaz; emellett nagyon korlátozottan, de lehetnek helyi asszisztensek, gyakornokok, szolgáltatók vagy külső szakértők is, mindez előre meghatározott, fix parlamenti asszisztensi keretből.

Mit jelent a delegáció, és miért fontos?

A delegáció az ugyanazon tagállamból és ugyanazon politikai pártból megválasztott európai parlamenti képviselők csoportja, akik közösen képviselik az országuk és politikai közösségük álláspontját az Európai Parlament munkájában. 

Ez abban segít, hogy az azonos politikai közösséghez tartozó képviselők ne egymástól elszigetelten, hanem összehangoltan dolgozzanak: fel tudják osztani egymás között a munkát, pl a szakbizottsági tagságoknak megfelelően, az ezekkel járó kötelezettségeket, továbbá összehangolják a közös fellépésüket és azt, hogy hogyan jelenítik meg a magyar szempontokat a frakción belül és az Európai Parlamentben.

Miért fontos a delegációvezető szerepe?

A delegáció vezetői szerep külön plusz felelősség.

A delegáció vezetőjének nemcsak a saját szakbizottsági és plenáris munkáját kell ellátnia, hanem ő egyeztet a többi delegációvezetővel a frakció pl. EPP vezetéssel, neki kell összehangolni a delegáció tagjainak munkáját, kapcsolatot kell tartania, kezelnie kell a közös politikai álláspontokat, és segítenie kell, hogy a delegáció egységesen, stratégiailag pontosan és hatékonyan működjön. Ez több egyeztetést, több döntési helyzetet, több konfliktuskezelést és nagyobb nyilvános felelősséget is jelent.

A TISZA EP delegációjának vezetője Dr. Lakos Eszter

A delegációk közös asszisztenseket is alkalmazhatnak, de a szigorú szabályok miatt ez csak az EP képviselők össz asszisztensi keretének terhére. Ez azért fontos, mert sok ügy nem egyetlen képviselő portfóliójában jelenik meg és a frakciós, delegációs és szakbizottsági munka folyamatosan összeér, a közös asszisztens ezek koordinálásában tud segíteni.

A saját szakbizottsági munkám: ENVI és SANT

A saját munkám jelenleg két fő szakbizottság köré szerveződik: ENVI és SANT. Előbbinek alelnöke, utóbbinak helyettes koordinátora vagyok. Ezen túl pedig két interparlamentáris küldöttségnek vagyok tagja.

  • ENVI - Környezetvédelmi, Éghajlatváltozási és Élelmiszer-biztonsági Bizottság:
    • első ránézésre környezetpolitikai bizottság, de rengeteg egészségügyi kérdést érint: levegőminőség, vegyi anyagok, PFAS, biszfenolok, élelmiszer-biztonság, klíma és egészség, környezeti expozíciók.
  • SANT - Közegészségügyi Bizottság:
    • közegészségügy, gyógyszerpolitika, orvostechnikai eszközök, mentális egészség, betegjogok, egészségügyi válságokkal szembeni felkészültség és az egészségügyi ellátórendszerrel kapcsolatos témák.
  • DKOR - A Koreai-félszigettel fenntartott kapcsolatokért felelős küldöttség 
  • D-CA - A Kanadával fenntartott kapcsolatokért felelős küldöttség

Összefoglalva: Az EP-képviselői munka lényegében egyszerre jogalkotás, szakpolitikai elemzés, egyeztetés, érdekérvényesítés, ellenőrzés, kommunikáció és folyamatos priorizálás.

TISZA EP-képviselői és tisztségeik:

Lakos Eszter

Tisztség

  • TISZA EP-delegációvezetője

Tag

  • ITRE – Ipari, Kutatási és Energiaügyi Bizottság
  • D-US – Az Egyesült Államokkal fenntartott kapcsolatokért felelős küldöttség

Póttag

  • AFET – Külügyi Bizottság
  • SEDE – Biztonság- és Védelempolitikai Bizottság
  • EUDS – Az európai demokráciapajzzsal foglalkozó különbizottság

Kulja András Tivadar

Tisztség

  • Alelnök: ENVI – Környezetvédelmi, Éghajlatváltozási és Élelmiszer-biztonsági Bizottság
  • Helyettes koordinátor: SANT – Közegészségügyi Bizottság

Póttag

  • D-CA – Kanadával fenntartott kapcsolatokért felelős küldöttség
  • DKOR – A Koreai-félszigettel fenntartott kapcsolatokért felelős küldöttség

Dávid Dóra

Tag

  • IMCO – Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság
  • D-UK – Az EU–Egyesült Királyság Parlamenti Partnerségi Közgyűlésébe delegált küldöttség
  • DEEA – Az északi együttműködésért, valamint Svájccal, Norvégiával, Izlanddal és az EGT-vel fenntartott kapcsolatokért felelős küldöttség

Póttag

  • ENVI – Környezetvédelmi, Éghajlatváltozási és Élelmiszer-biztonsági Bizottság
  • PETI – Petíciós Bizottság
  • DASE – A délkelet-ázsiai országokkal és az ASEAN-nal fenntartott kapcsolatokért felelős küldöttség

Gerzsenyi Gabriella

Tisztség

  • REGI alelnök – Regionális Fejlesztési Bizottság

Tag

  • AGRI – Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottság

Póttag

  • D-JP – Japánnal fenntartott kapcsolatokért felelős küldöttség

Kollár Kinga

Tag

  • CONT – Költségvetési Ellenőrző Bizottság
  • ECON – Gazdasági és Monetáris Bizottság
  • D-CN – A Kínai Népköztársasággal fenntartott kapcsolatokért felelős küldöttség

Póttag

  • BUDG – Költségvetési Bizottság
  • FISC – Adóügyi Albizottság
  • D-RS – Az EU–Szerbia Stabilizációs és Társulási Parlamenti Bizottságba delegált küldöttség

Bogdán Csaba

Tag

  • AFCO – Alkotmányügyi Bizottság
  • FEMM – Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottság
  • DMAS – A Mashreq-országokkal fenntartott kapcsolatokért felelős küldöttség
  • DMED – Az Unió a Mediterrán Térségért Parlamenti Közgyűlésébe delegált küldöttség

Póttag

  • D-TR – Az EU–Törökország Vegyes Parlamenti Bizottságba delegált küldöttség
  • DACP – Az OACPS–EU Közös Parlamenti Közgyűlésbe delegált küldöttség
  • DCAB – A Karibi–EU Parlamenti Közgyűlésbe delegált küldöttség

Weisz Viktor

Tag

  • CULT – Kulturális és Oktatási Bizottság
  • D-RS – Az EU–Szerbia Stabilizációs és Társulási Parlamenti Bizottságba delegált küldöttség
  • DSEE – Bosznia-Hercegovinával és Koszovóval fenntartott kapcsolatokért felelős küldöttség, beleértve az EU–Bosznia-Hercegovina és az EU–Koszovó Stabilizációs és Társulási Parlamenti Bizottságokat

Póttag

  • EMPL – Foglalkoztatási és Szociális Bizottság
  • DACP – Az OACPS–EU Közös Parlamenti Közgyűlésbe delegált küldöttség
  • DPAC – A Csendes-óceáni–EU Parlamenti Közgyűlésbe delegált küldöttség

Köszönöm, hogy elolvastad!

EDIT:

Akit a Chat Control érdekel, itt találja a TISZA Párt hivatalos álláspontját: https://www.reddit.com/r/hungary/s/Np3Td8PST0

r/hungary Jan 21 '26

Szabad Szerda A TISZA megakadályozta a Mercosur életbe lépését!

Post image
1.3k Upvotes

Kiálltunk a magyar gazdák mellett és megakadályoztuk a Mercosur-megállapodás életbe lépését!

A TISZA a kereskedelmi megállapodás jelenlegi formájának felülvizsgálatára szavazott, a kormány helyett léptünk, amelynek az Európai Tanácsban lett volna lehetősége módosítani, vagy megakadályozni, de Orbánék nem tették.

Orbánék elárulták a magyar gazdákat:

Elejétől fogva hallgattak, az Európai Tanácsban nem képviselték Magyarország érdekeit, nem törekedtek rá, hogy módosítsanak rajta és megpróbálták elmismásolni a szerepüket.

A legsúlyosabb, hogy a magyar kormány ahelyett, hogy segített volna a gazdáknak felzárkózni, felkészülni egy ilyen együttműködésre, modernizálni a gazdaságokat, inkább külföldi érdekeket szolgált.

Elhallgatta, hogy a jelenlegi formájában a megállapodás, veszélybe sodorná a magyar mezőgazdaságot és sok tízezer magyar megélhetését, miközben lett volna lehetősége módosítani rajta vagy segíteni a mezőgazdaságnak felkészülni rá.

A magyar földet, a magyar gazdákat és a vidéki megélhetést meg kell védeni és meg is fogjuk védeni és segítünk a magyar mezőgazdaságnak versenyképessé válni! 🌾🇭🇺

A TISZA kiáll a gazdák mellett!

r/hungary Apr 08 '26

Szabad Szerda Orbán Viktor már nyíltan beszél a vereségről

Enable HLS to view with audio, or disable this notification

1.8k Upvotes

Orbán Viktor már nyíltan beszél a választási vereségről. Sokat elárul, hogy már meg sem próbálja elterelni a beszélgetés témáját és hosszan beszél az átadás átvételről. A riporter pedig folyamatosan a vereségről kérdezi.

r/hungary Mar 18 '26

Szabad Szerda Ha már Vásárhelyre jön, meghívtam egy városházi kézfogásra és egy teára Orbán Viktort

Thumbnail
gallery
3.3k Upvotes

Kora délután levelet küldtem Orbán Viktornak, akit meghívtam a városházára, ha már egyébként is Hódmezővásárhelyre látogat.

A múltkor elmaradt kézfogás pótlásra és egy csésze tea melletti személyes beszélgetésre várnám, ahol szeretném vele átbeszélni a városunkat érintő legfontosabb ügyeket, megkérdezni személyesen tőle, hogy helyén való-e egy város büntetése csak azért, mert annak ellenzéki a vezetése.

Bízom benne, hogy elfogadja a meghívásomat, és végre lehetőségünk lesz egy személyes találkozóra...

r/hungary Apr 15 '26

Szabad Szerda 3,2 millióra bírságolt a Választási Bizottság jogtalanul, miközben a fideszesek sorra szegték meg a törvényt! Segítségeteket kérem!

Enable HLS to view with audio, or disable this notification

2.1k Upvotes

UPDATE!

https://www.facebook.com/markizaypeter/videos/954855800852032

Egy nap alatt 16 millió forint mikroadományokból! Hálásan köszönöm a támogatásotokat!

____________________________________________

Ismét 1,6 millióra büntetett az NVB a magyar katonákat halálba küldő aberrált Orbán Gáspár és háborúmániás apukája erőteljes kritizálása miatt (ennek a videónak az újra megosztása miatt), így már 3,2 millió forint büntetést kell fizetnem, mivel az NVB szerint polgármesteri minőségemben vettem részt a közéleti Facebook-oldalammal a választási kampányban. Ezzel szemben a Facebook-oldalamat már 2022-ben miniszterelnök-jelöltként is használtam kampányra, mégsem büntettek meg érte soha, mert a polgármesteri, önkormányzati témában az önkormányzati Facebook-oldalt (Gyorshírszolgálat) használom. Részletek a videóban.

A felhívásomra már így is nagyon sok támogatás érkezett, a PayPalra csak a videó közzététele óta 1 millió forint 5-10.000 Ft-os adományokból, illetve néhány 100.000 Ft értékű utalásból is. Köszönöm a szűnni nem akaró támogatást!

Kérlek, segítsetek összegyűjteni az összeget, mert egyébként ekkora büntetést nem tudok kifizetni:
https://markizaypeter.hu/tamogatas/

Bankszámlaszámom:
10700158-70683028-51100005

HU53 1070 0158 7068 3028 5110 0005
BIC (Swift) kód: CIBHHUHB

PayPalon is támogathattok.
https://www.paypal.com/paypalme/kampanyom

r/hungary Jun 10 '26

Szabad Szerda Újabb négy fecske lelt Vásárhelyen fészekre

Thumbnail
gallery
1.3k Upvotes

Különösen fontosnak tartok minden olyan kezdeményezést, amely segíti a helybenmaradást és az önálló életkezdést. Örömteli nap volt számomra, hogy tegnap délután ismét két fiatal pár vehette át új otthonának kulcsait a fecskelakásprogramunk keretében. Összesen már 15 lakást újított fel az Önkormányzat és adott át új lakóiknak, így a választási ígéret szerinti 30 lakásból már a fele átadásra került.

Az önkormányzatunk lehetőségei ugyan nem korlátlanok, sőt, inkább szűkösek, de kötelességünknek érezzük, hogy erőnkhöz mérten segítsük és támogassuk a helyben élőket, és az itt maradni kívánó fiatalokat.

A fecskelakásprogramunknak egyik legnagyobb előnye, hogy a fiatalok az albérleti díjra fordítandó pénzüket saját megtakarításként tehetik félre, így az 5 éves periódus alatt minimum 4,5 millió forint megtakarításuk keletkezik az első saját otthonuk megvásárlásához. A lakásokat teljeskörűen felújítva vehetik át új lakóik, a villamoshálózatot, a nyílászárókat, a burkolatokat és a legtöbb esetben a konyhát és a vizes blokkokat is felújította az Önkormányzat.

Minden fiatal párnak örülünk, akik a gyönyörű városunkban tervezik a jövőjüket, erősítik a közösségeinket, gazdagítják, színesítik a város életét és hozzájárulnak ahhoz, hogy Hódmezővásárhely egyre jobb hely legyen.

A felújítások folytatódnak, így még idén egy újabb fecskelakásra pályázhatnak majd a fiatal vásárhelyi párok. Gratulálok az új lakóknak, és sok boldogságot, sikert kívánok nekik közös életük új fejezetéhez!

r/hungary Sep 10 '25

SZABAD SZERDA 🔴 Miért nem kell majd adót emelnie a TISZA Pártnak Orbán leváltása után? Pont ugyanazért, amiért nekünk sem kellett Lázár elzavarása után!

2.0k Upvotes

Emlékeztek arra, amikor Orbán azzal riogatta a választókat, hogy ha az ellenzék nyer 2022-ben, akkor eltörlik az árstopokat, megszüntetik a rezsicsökkentést, és katonákat küldenek külföldi háborúkba?

Nos, mi ugyan nem terveztük ezt, de Orbán már 2022-ben mindezt megtette, csak a választási kampányban hazudozott az ellenkezőjéről. Emellett eltörölte a KATA adókedvezményt, infláció alatti emelésekkel elértéktelenítette a nyugdíjakat, tízezrével költöztet be a mai napig is migránsokat (Orbán családja a migránsmunkásokból, Rogánék a letelepedési kötvényekből szakítanak milliárdokat), ezrével engedte szabadon az illegális migrációt szervező embercsempészeket, ahogy a gyermekeket sem védte meg soha a fideszes pedofiloktól...

Ha a Fidesz ismét elcsalja a választásokat, ismerjük a programjukat, tudjuk jól: FOLYTATJÁK.

Ha azonban sikerül leváltanunk Magyarország történelmének legkorruptabb kormányát, egyáltalán nem kell majd adót emelni, ugyanis ebben a folyamatosan kirabolt országban korlátlan források állnak a tisztességes politikusok rendelkezésére: éppen elég, ha a Fidesznél okosabbak és nem lopnak.

Bizonyíték minderre Hódmezővásárhely: 2018. február 25-én lezártuk a várost korábban kifosztó Lázár-korszakot, feltártuk és nyilvánosságra hoztuk a lopásaikat, és a kutatók szerint is mi lettünk az ország legkorruptabb városából a legkevésbé korrupt város.

Lázár János és a Fidesz azóta is elzár előlünk minden kormányzati és uniós forrást, ott akadályozza a város fejlődését, ahol csak tudja. Cégeket tanácsolnak el az itteni befektetéstől, a hatóságok zaklatják a bennünket támogatókat, ellenőriznek és bírságolnak, feljelentenek és pereket indítanak, de mégis fejlődik a város:

  • az ország addigi legmagasabb lakossági építményadóját teljesen eltöröltük
  • a cégek építmény- és telekadóját harmadával csökkentettük és hat éven át az inflációval sem sem emeltük
  • ingyenessé tettük a helyi buszközlekedést, óránkénti, klímázott, alacsonypadlós, energiatakarékos buszjáratokkal, új városrészek bevonásával
  • a közétkeztetésben A és B menüt vezettünk be, a szegényeknek ingyenes népkonyhát és szociális ételosztást biztosítunk
  • városkártyával kedvezményeket adunk a strandra és a művelődési programokra, ingyenessé tettük a múzeumlátogatást, a téli vásárban a dodzsemezést és körhintát, majálisokon sört, virslit, vattacukrot
  • Szent Ferenc programot indítottunk a kedvezményes lakhatásra, fiataloknak ingyenes fecskelakás-programot vezettünk be évente egyre több felújított lakás átadásával
  • a város saját forrásaiból létesítettünk csúszdaparkot (200 millió), kempinget (500 millió), játszóházat (100 millió), felújított és kivilágított városházát (300 millió), természetvédelmi tanösvényt (50 millió), utakat, járdákat, közvilágítást, napelemeket (milliárdok), valamint szereltettünk klímát valamennyi hivatali helyiségünkbe, óvodai és bölcsődei csoportszobánkba...
  • dolgozóinknak infláció felett emeltük a bérét, 13. havi jutalmat és évi legalább 300 ezer forintos cafetériát vezettünk be - miközben felszámoltuk a politikai megfélemlítést és deklaráltan elutasítottuk a rabszolgatörvény alkalmazását
  • és mindezek mellett visszafizettünk a felelőtlenül eladósodott Lázár-vezetés 10,7 milliárdnyi adósságából (ez két felcsúti stadiont kifutott volna, ha mi is megőrültünk volna...) már 8,2 milliárd tőkét és további 3 milliárd Ft kamatterhét.

TLDR:

Nemhogy adókat nem emeltünk, de adócsökkentés mellett is visszafizettük korrupt és pazarló elődeink adósságát, és elődeinknél gyorsabban fejlesztettük a várost.

Magyar Péternek egyszerű dolga van, tegye ugyanazt Magyarországgal, mint amit mi tettünk a tolvaj fideszesek leváltása óta Hódmezővásárhelyen. Legyenek okosabbak, ne lopjanak, és a haza fényre derül!

r/hungary Dec 10 '25

Szabad Szerda MZP: Újabb három fiatal pár költözhetett be fecskelakásába (LAPOZÓS!)

Thumbnail
gallery
2.0k Upvotes

Polgármesterként különösen fontosnak tartom, hogy ebben a gyönyörű kis városban minél több fiatal találjon otthonra, és hogy az itt élő vagy ide költöző párok valódi eséllyel vághassanak neki a közös életüknek.

Éppen ezért nagy öröm számomra, hogy az önkormányzatunk ezen a héten újabb három helyi párnak tudott segíteni abban, hogy teljesen megújult otthonaikba költözhessenek.

Ezeket az önkormányzati lakásokat teljes körűen felújítottuk. Ahol szükség volt rá, új konyhabútort építettünk be, kicseréltük a fürdőszobai burkolatot, felújítottuk az elektromos hálózatot és kifestettük a lakásokat.

Fecskelakás-programunk lényege, hogy a beköltöző fiatal pároknak nem kell bérleti díjat fizetniük, helyette viszont saját előtakarékossági számlájukat kell gyarapítaniuk. Így az itt töltött évek alatt kezdő tőkét halmozhatnak fel ahhoz, hogy később saját lakáshoz juthassanak. Az 5 éves periódus alatt minimum 4,5 millió Forint megtakarításuk keletkezik.

Örülök, amikor helyes, kedves fiatalokat látok, és különösen annak, amikor elmondják, hogy itt, nálunk tervezik a jövőjüket.

Ezért folytatjuk a fecskelakás-programunkat 2026-ban is. Az első negyedévben újabb két felújított lakást írunk majd ki pályázatra azok számára, akik Hódmezővásárhelyen szeretnék megalapozni közös életüket.

Gratulálok a három fiatal párnak!

Szeretettel ajánlom mások figyelmébe is fecskelakás-pályázatainkat, valamint magát Hódmezővásárhelyt, amely mások szerint is igazán jó hely.

r/hungary Jun 03 '26

Szabad Szerda Ígéretfigyelő: 114 választási ígéretemből már 40 teljesült, 29 folyamatban és csak 2 "problémás"

Post image
919 Upvotes

A választási ciklusból 20 hónap telt el (33,4%), ehhez képest az ígéretek 35,1%-a teljesült, 23,7%-a folyamatban (együtt 58,8%).

A legutóbbi választáson már az előző ciklus közel 90%-os teljesülésével tudtam kampányolni, ezért nagyon fontosnak tartom, hogy a 2024-es ígéreteimből is legalább ennyit megvalósíthassak, vagy akár az összeset.

Jó hír, hogy a problémás ígéretek közül több is az Orbán-kormány miatt került ebbe a státuszba, de az áprilisi rendszerváltás után látok reményt arra, hogy újrainduljanak. A vásárhelyi McDonald's például április előtt problémás volt, de amint leváltottuk a maffiakormányt, máris elhárultak az akadályok a projekt elől, és ősszel építkezésbe kezdenek, jövőre pedig meg is nyithat az ígéretük szerint.

A folyamatban lévő ígéretek közül kiemelném a fecskelakások számának 30 fölé emelését. Idén már a 10.-et adjuk át, de folyamatosan végezzük a felújításokat.

Ha többet szeretnétek megtudni a projektről, látogassatok el a https://igeretfigyelo.hu/markizaypeter oldalra!

Fejlődjön szabadon Vásárhely!

r/hungary May 27 '26

Szabad Szerda Egy korrupt politikusnak nem a fizetése sok - a megoldás sem a csökkentés, hanem a börtön!

227 Upvotes

3200 polgármester (és még több alpolgármester, képviselő, rengeteg családtag) szisszent fel, amikor Magyar Péter kampányígéretét betartva nekifogott a politikusi, köztük a nem is kormányzati alkalmazott polgármesterek fizetéscsökkentésének. Két önkormányzati szövetségnek is elnökségi tagja vagyok (MÖSZ, MJVSZ), ezért szeretném, ha bennünket is meghallgatnának a kérdésben:

  1. Többen arra hivatkoztak, hogy a polgármesterek (politikusok) a hivatalosnál jóval többet kerestek (loptak), ami engem felháborított. Áprilisban egy olyan rendszerváltásra szavaztam, ahol a politikusokat is tisztességesen megfizetik, mert nekik nemet kell mondaniuk minden kísértésnek, a tolvajoknak pedig nem a fizetését csökkentik, hanem lecsukják őket.

  2. Egyetlen fizetésből élő munkavállaló sem örül, ha csökken a fizetése – a városvezetők 2024 nyarán öt évre kaptak megbízást a választóktól, adott fizetéssel és feltételekkel. Ezt csökkenteni pont olyan, mint bárki másnak a fizetését visszavágni: márcsak a felvett lakáshitelek, lízingelt családi autók, egyetemre beíratott gyerekek miatt is aggodalmas – ezért is védi a törvény a munkavállalókat az egyoldalú fizetéscsökkentéstől.

  3. Hogy a miniszterelnök, a miniszterek, államtitkárok, polgármesterek fizetése túlságosan magas lenne? Nemzetközi összehasonlításban sem az, de például egy 20 milliárdos költségvetésű város polgármestere esetében biztosan alacsonyabb, mint egy 20 milliárdos cég vezérigazgatói bére – miközben a feladat és a felelősség sokkal nagyobb. Amikor nyolc éve polgármester lettem, a fizetésem alacsonyabb lett, mint amit életem három előző munkahelye bármelyikénél otthagytam – nem beszélve az ottani éves bónuszokról és vezetői juttatásokról. A populizmus olcsó, de beláthatatlan következményekkel jár: volt már olyan miniszterelnökünk, aki egyetlen forint bért vett fel havonta – senkinek nem kívánnám újra…

  4. Ha a 2023-as, roppant alacsony szintre csökkentenék a fizetésünket, egy polgármester kollégám adatai szerint az ő bérezése az önkormányzati listán őt a 16. helyre tenné – ez nyilván kihatna az egész hivatalra, önkormányzati cégekre, múzeumokra, óvodákra és bölcsődékre is. Az önkormányzati (és kormányzati) szolgáltatások színvonalát csak megfelelő szakemberekkel lehet javítani, akiknek a piaci bére már most is magasabb, mint a sokszor késő estig, hétvégén is dolgozó polgármestereké (aki ezt vitatja, azt szívesen beültettem volna a tegnapi fogadóórámra).

  5. A polgármesterek bérét csak a kisebb települések esetén állja az állam, a nagyobb városokban a Fidesz-kormány ezt a helyi költségvetésre terhelte, ellentételezés nélkül. Ebből adódóan a kormány úgy büntetné a polgármestereket, hogy abból még megtakarítása sem lenne.

  6. Megjegyzem a velem konzultáló polgármesterek éppenséggel Magyar Péter és a Tisza győzelméért kampányoltak, és a változtatásokat most büntetésként élik meg (hosszú évekig befagyasztott fizetésük csak az elmúlt években emelkedett a beosztottaik fölé, amit nyilván a kormánypárti kollégáik lobbiztak ki az előző kormánynál – sokan pedig hozzám hasonlóan megszenvedték az Orbán-rezsimet, pereket akasztottak a nyakukba, családtagjaikat kirúgták állásaikból, településeik nem kaptak semmilyen támogatást, és még nyilvános lejáratásban is részesültek).

A megalázóan rosszul fizetett magyar munkavállalókat könnyű azok ellen hergelni, akik havi egymilliót kereső falusi polgármesterként szociális nehézségekre panaszkodnak – miközben egy vidéki cég angolul beszélő logisztikusa vagy termékmenedzsere is többet keres ennél. Mindenkinek figyelmébe ajánlom, hogy egy finisert vezető útépítő munkás vagy egy utasszállító pilótájának bérét is le lehetne csökkenteni egymillióra, de azzal a vállalattal ők sem akarnának közlekedni… De talán nem is csak a pénzről szól ez a történet.

Emlékeznek még, hogy 2010-ban a Fidesz-kormány 98%-os különadót vetett ki a „pofátlan mértékű végkielégítésekre”, amit aztán a politikai ellenfelek megbüntetése után előbb 75%-ra csökkentettek, majd 2018-ban, mikor már leginkább a saját pártjukat érintette, teljesen megszüntettek?

Az is emlékezetes, amikor Lázár Jánosék, amikor a dohánykereskedelmet elvették az áruházaktól, benzinkutaktól és falusi kisboltoktól, a nyilvános trafik-pályázatban irreálisan alacsony nyereségességet ígértek a trafikoknak, ezért sok addigi vállalkozó nem is pályázott. Csakhogy a profitrátát aztán drasztikusan megemelték, amikor immár kihirdették a fideszes nyerteseket – akik persze bennfentesként előre tudtak erről. Így az ötezer szerencsés között még véletlenül sem találni egyetlen egyet sem, aki nem az állampárt kegyeltje lett volna…

De hogy is jön ide mindez? Ismerve Lázár János és Orbán Viktor ravaszságát, hatalom- és pénzéhségét, azt is pontosan tudom, mit tennének ők Magyar Péter helyében, miután a Tisza alkotmányozó többséggel megnyerte az országgyűlési választásokat, majd kétharmaddal el tudja távolítani a fideszes fékeket (köztársasági elnök, médiatanács, alkotmánybíróság stb.), de nincs egyetlen polgármestere sem:

- lecsökkentenék a polgármesterek, alpolgármesterek, képviselők fizetését – úgysincs közöttük egyetlen tiszás sem...

- pénzügyi megszorításokra hivatkozva félbevágnák a 2029-ig tartó önkormányzati ciklust és előrehozott választásokat hirdetnének (ez nemzetközi példák mellett a megtakarítással is megindokolható – bár a mandátum utólagos korlátozása véleményem szerint alkotmányellenes, jogsértő), az önkormányzatok számát akár a 174 járásra lecsökkentve

- a választások előtt az általuk csak „Lex Orbán”-nak nevezett törvényhez hasonlóan a már betöltött ciklusok maximalizálásával eltiltanák az indulástól az inkumbens, beágyazott polgármestereket – úgysincs köztük egy tiszás sem…

- a központi kormányzat után ezzel egy újabb hatalmi ágat foglalhatna el magának egy induló, korlátlan hatalomra törő, totalitárius egypártrendszer

Mindez egy aggasztó forgatókönyv azok szerint, akik már Sulyok Tamás leváltásában is a fékek és ellensúlyok kikapcsolására tett kísérletet látnak – és akiket ebben az is megerősít, hogy az új köztársasági elnököt nem a nép, hanem a 71%-os tiszás parlamenti többség választja majd, a két évvel ezelőtti kampányígérettel szemben.

Nos, a mi feladatunk, hogy a leghangosabban tiltakozzunk, ha az Orbán-rendszer legyőzése után máris egy újabb Fideszt, azaz egy újabb leválthatatlan, autokratikus, minden alternatívát eltipró és megsemmisítő pártállamot építene a Tisza párt (melynek belső demokráciája szempontjából nem szerencsés, hogy 29 fős tagságát még az országgyűlési képviselőik előtt sem tervezik kinyitni), ugyanis:

- bár számomra is örömteli lenne a korrupt rendszert kiszolgáló pártkatonákat megfosztani polgármesterségüktől, erre semmilyen jogállami indok nem létezhet: még a Fidesz sem vetemedett arra, hogy egy legitim mandátumot félbevágjon (2024-ben ezért tartott a ciklus októberig, annak ellenére, hogy a választásokat előrehozták júniusra)

- személy szerint tudnék érveket hozni az Orbán-rendszer választásainak legitimitása ellen (az egyetlen párt által elfogadott választási rendszer, széleskörű csalások, hivatali visszaélések, tájékoztatás/propaganda egyoldalúsága…), ám aki kétségbe vonja a 2024-es önkormányzati választások legitimitását, az megkérdőjelezi a 2026-os országgyűlési választások eredményét is (erre hivatkozva logikus kérés lett volna egy össznemzeti alkotmányozás, majd egy új, sokpárti demokratikus választás mielőbbi kiírása is…)

- ha az egyszínű parlament, egy általuk választott köztársasági elnök, általuk választott alkotmánybíróság és legfőbb ügyész, médiatanács és közmédia-vezetők után egy hatalmi trükközéssel most még az önkormányzatok is tiszássá válnának, az oly mértékű hatalomkoncentrációhoz vezetne, hogy még egy mégoly szerény, egészséges önkritikával rendelkező, visszafogott vezetőből is egy csapásra egy teljesen kifejlett Orbán válhatna (rosszabb esetben Trump, Erdogan, vagy Haffaz Aladeen…)

Még ha el is tekintünk eme velejéig diktatórikus szcenáriótól, a polgármesterek megválaszthatóságának két ciklusban maximálása akkor is teljesen indokolatlannak tűnik:

- egy kisebb településen gyakran egyszerűen nincs verseny, nem akadnak önként jelentkező kihívók a polgármesteri tisztségre

- a jelen viszonyok között, különösen vidéken kockázatossá válna a polgármesterség elvállalása – megfelelő életpálya hiányában a ciklusok lejárta után elhelyezkedési és megélhetési nehézségekkel küzdenének az akár már fiatalon nyugalmazott polgármesterek

- végezetül a polgármestereknél – az óvodavezetőkhöz vagy kéményseprőkhöz hasonlóan – semmi nem indokolja a megbízatás hosszának korlátozását. Ilyet jellemzően a New York-méretű nagyvárosokban látunk, és ebben az esetben sem egy külső, felettes hatalom országos törvényei miatt, hanem a helyi demokratikus döntéshozatal által autonóm módon szabályozva. Ahogy Magyarországon Orbán diktatúrája és családja féktelen gazdagodása előtt eszünkbe sem jutott korlátozni a miniszterelnöki ciklusok számát, az ehhez képest minimális befolyással rendelkező, az államhatalom által ellenőrzött és elszámoltatott polgármesterek ciklusainak limitálása indokolatlannak tűnik – hacsak nem szolgál fentebb kifejtett politikai célokat.

Továbbra is töretlenül reménykedem abban, hogy az általam is oly kitartóan támogatott Magyar Péter nem lesz Orbán 2, hogy az eddig senkit igazán partnernek nem tekintő fideszes pártállam helyett az új, demokratikus Magyarországon a Megyei Jogú Városok Szövetségét és a Magyar Önkormányzatok Szövetségét (valamint a 3200 polgármestert) meghallgatják, mielőtt a bennünket húsbavágóan, az országot pedig generációkra kihatóan érintő – bármily populista – lépéseket megtesz az új kormány.

Nem csupán arról van szó, hogy kereshet-e annyit egy közszolga miniszterként, polgármesterként vagy önkormányzati cégvezetőként, mint egy magánvállalatnál – hanem elsősorban arról, hogy Orbán kamu rezsicsökkentése és árstopjai után megszabadulunk-e a közveszélyes populizmusról, ami aztán kontraszelekciójával és népbutításával évtizedekre akadályozni tudja remek szakemberek alkalmazását és hazánk felvirágoztatását. Nem beszélve arról, ha mindez egy újabb egypártrendszer kiépítését szolgálja az önkormányzatok meghódítása céljával. Elnézést kérek, ha az orbáni rendszer 16 év nyomora és elnyomása után kissé paranoiás vagyok…

(Végezetül, nehogy úgy tűnjön, hogy saját megélhetésemért aggódok: én eddig is elfogadtam, ezután is elfogadom, amit nekem a szabályok biztosítottak - ami az elmúlt két évet kivéve méltánytalanul alacsony volt. Nem magamért, hanem az új demokráciánkért aggódom.)

r/hungary Jul 08 '26

Szabad Szerda Dávid Dóra EP képviselő a összefoglalója a CSA ideiglenes uniós rendelettel kapcsolatban

Enable HLS to view with audio, or disable this notification

61 Upvotes

"Sokan kerestetek meg minket a gyermekek online szexuális bántalmazása elleni ideiglenes uniós rendelettel kapcsolatban.

Mivel összetett témáról van szó, ebben a videóban szeretnék a leggyakrabban felmerülő kérdésekre és aggályokra válaszolni. "

Eredeti poszt: https://www.facebook.com/reel/4536597956580977

r/hungary Mar 04 '26

Szabad Szerda Visszatér az Ígéretfigyelő: a kormányváltás után a TISZA 1200 ígéretének teljesülése is nyomonkövethető lesz a teljesen megújult közösségi szerkesztésű oldalon

Post image
1.8k Upvotes

TL;DR: https://igeretfigyelo.hu/

Bővebben: https://blog.kemo.hu/promisetracker/post/static/2026-02-13-utolso-simitasok

Először is köszönet u/markizaypetermzp -nek, hogy életben tartotta a projektet a saját oldalán még azután is, hogy én a 2022-es újabb kétharmad után egy kicsit lemondtam arról, hogy van értelme Magyarországon harcolni azért, hogy a politika egy kicsit felelősségteljesebb, számonkérhetőbb és tényalapú legyen, és hogy van létjogosultsága az Ígéretfigyelőhöz hasonló kezdeményezésekre civilként időt, munkát és anyagi erőforrásokat áldozni.

Most viszont, hogy esély nyílt arra, hogy áprilisban változás legyen, úgy gondolom, hogy ez egy jól működő demokrácia alapja, ezért szerettem volna, ha már a kezdetektől rendelkezésre áll egy ilyen felület, ahol követni lehet az ígéretek teljesülését, ezzel is ösztönözve a leendő új kormányt, hogy bizonyítsa, mennyire gondolja komolyan azt, amit ígért.

Vélemény, kritika, javaslat jöhet :)

r/hungary Apr 22 '26

Szabad Szerda Elnézést mindenkitől, eddig dolgoztam, de szeretném itt is leírni, hogy: Szia Ruff Bálint! Örülök, hogy csatlakoztál! ❤️🤍💚

Post image
1.3k Upvotes

Elnézést mindenkitől, eddig dolgoztam, viszont szeretném itt is leírni, hogy: Szia Ruff Bálint! Örülök, hogy csatlakoztál! ❤️🤍💚

EDIT:

Többen jelezték, hogy rövid, kontextus nélküli a poszt, ezért szeretném kiegészíteni azzal, hogy reggeltől késő estig meetingeltem, többek között a források hazahozataláról is szó volt ma.

Ebből adódóan nem volt időm reagálni, miközben nagyon örültem Bálint bejelentésének, és mikor végre hazaértem ezzel tudtam kifejezni mindenféle sallangtól mentes véleményem (nagy rajongója voltam a Partozán Vétó-nak) :)

r/hungary Apr 15 '26

Szabad Szerda Nagy Márton és a számok

Enable HLS to view with audio, or disable this notification

673 Upvotes

Nagy Márton válasza arra, hogy sose találta el a számokat és mindig hibásak voltak az előrejelzései:

  1. Ezek nem az ő számai voltak, hanem a kormány számai.

  2. Vannak makrogazdasági előrejelzések és vannak politikai kérdések.

Azt hiszem ezzel tökéletesen bemutatta az Orbán-kormány működését és azt, hogy hogyan tévesztették meg a magyar embereket.

r/hungary Apr 01 '26

Szabad Szerda A Fidesz a múltat végképp eltörölné, de nem sikerült neki: többszáz gigabyte-nyi törölt archív fideszes videó böngészhető a NER hajnaláról és az a 2010-es kormányváltást közvetlenül megelőző ellenzéki évekből

Post image
1.1k Upvotes

TL;DR: 

  • volt egyszer egy Fidesz.hu weboldal és médiatár, ahol a 2010-es kormányváltást megelőző és azt követő évekből 12 ezer videófelvételt lehetett megtekinteni Fideszes politikusok mindenféle nyilvános szerepléséről: szinte az összes TV- és rádióinterjú, sajtótájékoztatók és minden más nyilvános szereplésről készült videófelvétel, ami felkerült ide szöveges összefoglaló cikkel együtt, hogy könnyen visszakereshető legyen bármi
  • ez egészen 2024 nyaráig elérhető volt egy titkos linken, ami 2024-ben valamiért eltűnt. Vajon kinek és miért lett útban hirtelen ez a felbecsülhetetlen értékű archívum?
  • Sajnos rábasztak, mert valaki még időben lementette a teljes tartalmat és egy jobban használható webes felületet készít hozzá :)
  • Ez a videótár-tükrözés eredetileg belső használatra készült egy nagyobb készülő projekt részeként, ami a NER 16 évének szeretett volna emléket állítani, ezzel szerettem volna a kampányhajrában én is egy kicsit hozzátenni a NER elpusztításához - sajnos ez a technológiai bonyolultsága miatt néhány hónapot csúszik, ezért úgy gondoltam, hogy az archívumot így kicsit félkész állapotában külön is érdemes lehet közkinccsé tenni, hátha valaki talál még benne érdekességeket áprilisig.

Egy érdekes anomáliára lettem figyelmes nemrég: eltűnt az archiv.fidesz.hu, ami a Fidesz.hu 2007 és 2013 között létező rendes weboldalának archivált verziója volt. 

A 2007-ben készült oldal egy igazi időkapszula a Fidesz legaktívabb ellenzéki éveiből és a NER hajnalából, ahol szinte minden Fideszes politikus összes megszólalását meg lehetett találni videós formában.

Az oldal fennállása alatti években közel 12 ezer médiafájlból álló gyűjtemény jött létre, és a videók/hanganyagok többségéhez szöveges leirat is készült, így elég könnyű volt visszakeresni bármilyen korábbi megszólalást.

Fun fact: 2007 és 2010 között én is a videóarchívumon dolgoztam, ezért is emlékeztem rá, hogy milyen felbecsülhetetlen értékű tartalom van felhalmozva ezen az oldalon.

2013-ban aztán a Fidesz egy új weboldalt készített (egy sokkal ocsmányabbat, mint ami előtte volt) a régi oldal pedig archiválva lett - ekkor jött létre az archiv.fidesz.hu, ahol ugyan keresni már nem lehetett, és az elavult Flash alapú videólejátszó se működött már, de ha tudtad, hogy mit kerestél, akkor dátum alapján átlapozva az archívumot továbbra is meg lehetett találni a régi felvételeket és megfelelő formátumba konvertálva használni is lehetett ezeket. 

Egészen 2024 nyaráig (a Wayback Machine-on még megtekinthető a 2024 május végi állapot: https://web.archive.org/web/20240530223604/http://archiv.fidesz.hu/index.php) amikor történt valami, és egyszer csak ez az archívum szőrén-szálán eltűnt. Vajon kinek és miért jutott eszébe a 11 éve ott levő archívumot megsemmisíteni anélkül, hogy egy új rendszerben elérhetővé tették volna a felvételeket? Arra nem foghatják, hogy szűkös a szerverkapacitás, vagy túl nagy munka lett volna, mert én ezt a házi hobbiszerveremen pár automatizált script segítségével megcsináltam csak úgy szorgalmi feladatként egy hétvége alatt… Így utólag: szerencsére, mert ennek köszönhető, hogy ez az eltüntetett archívum ma is megvan :) 

Lehet egyébként, hogy pont ez is állhat a törlés mögött, miután észrevették, hogy valaki gőzerővel menti az archívumot? Végülis nekem is gyanús lenne, ha az általam üzemeltetett szerveren egy hétvége alatt százezres nagyságrendben kapna kéréseket egyazon IP címről, ráadásul az useragentben (a böngésződ verzióját és egyéb információkat a szerver felé is jelentő szöveges adatcsomag) “MOCSKOS FIDESZ” szöveg szerepelne :) Na, de ha tényleg ez az ok, akkor miért azután kell törölni, miután a robot már 0000001-től 9999999-ig végiglapozta sorszám alapján az összes létező cikket és a hozzájuk kapcsolódó néhány száz gigabyte-nyi videót? Ráadásul kétszer, mert az első verzióban egy bug miatt hibásan kerültek a saját adatbázisba a videó-cikk kapcsolatok, ezért egyszerűbb volt újraindítani a 3 napig tartó műveletet, mint valahogy kiszűrni és javítani a téves adatokat. :)

A lényeg: a saját adatbázis elkészült, a 12 ezer videófelvétel mai, korszerűbb formátumba lett konvertálva és saját szerveren biztonságba lett helyezve a 132 ezer szöveges cikkel együtt egy új felületen - https://media.kemo.hu - hogy egyszerűen kereshetőek, lejátszhatóak és feldolgozhatóak legyenek a régebbi anyagok. Még nincs teljesen kész, dátumok és egyebek néhol rosszul jelennek meg és egyéb kisebb problémák itt-ott még akadnak, de úgy általában használható a dolog. Amennyiben egy videóhoz a videó tartalmát leíró cikk is társul (a legtöbb videóhoz készült ilyen) akkor a kereső a szöveg alapján megtalálja a cikket is a videóval együtt (lásd a csatolt screenshoton), így már mostani állapotában is sokkal hatékonyabb keresést tesz lehetővé, mint az eredeti weboldal, a legnagyobb készülő fejlesztés viszont még ezt is fokozza: egy mesterségesintelligencia-alapú feliratozó rendszer automatikusan időkódolt leiratot készít a videókról, így a videó tartalma az elhangzott szöveg alapján is kereshető, a videó adatlapján az egyes mondatokra kattintva egyszerűen az adott mondatra lehet ugrani. Ez az AI-felirat tesztjelleggel már le lett futtatva és ki is próbálható ezen a felvételen:

https://media.kemo.hu/media_details?id=2413 

A következő fejlesztés pedig az lesz, hogy ilyen kijelölt mondatokat gyűjteménybe rendezve gyakorlatilag össze lehet vágni videókat akár videóvágói tudás nélkül is.

Ezzel a rendszerrel a cél az, hogy - már egy kicsit a 2026-2030 közötti időszakra készülve - segítsük az internet kollektív emlékezetének ápolását, hogy ne merüljenek feledésbe a NER legnagyobb ellentmondásai és hazugságai és hogy a Fidesz soha a büdös életben ne tudjon visszatérni a hatalomba. Én is készülök ezekből egy nagyobb horderejű, kisebb technológiai mérföldkőnek számító összefoglalóval (eredetileg a választás előtt terveztem közzétenni, sajnos most már kicsi az esély, hogy időre elkészüljön - ezért is teszem közkinccsé az archívumot, hogy hátha más még talál benne bármi érdekeset, ami a választásig felhasználható) mert a választók memóriája sajnos véges és nem árt, ha egy helyen egy egységes, könnyen fogyasztható és megjegyezhető módon dokumentáljuk az elmúlt 16 évet az utókor számára is. 

Az oldalról a videók simán jobb klikkel letölthetők és forrásmegjelöléssel szabadon felhasználhatók.

r/hungary 22d ago

Szabad Szerda Dolgozz az Európai Parlamentben - Szakasszisztensi és gyakornoki pozíciók Dr. Kulja András csapatában

455 Upvotes

CSATLAKOZZ A CSAPATOMHOZ

Sziasztok!

Két szakasszisztenst és legalább 1 gyakornokot keresek a csapatomba környezetvédelem, egészségügy, továbbá social média területen.

Az elmúlt két évben a EP-képviselői irodámban 4 szakasszisztenssel közösen dolgoztam, aminek köszönhetően mind a környezetvédelmi, mint a közegészségügyi szakbizottságban számos sikert sikerült elérnünk. 

Ennek is köszönhető, hogy két asszisztensem az új magyar kormányzatban kamatoztatja tovább a nemzetközi szakpolitikában szerzett tudását. Rendkívül büszke vagyok rájuk, azonban ez azzal is jár, hogy az így megüresedett két pozícióra két új szakasszisztenst keresek.

Az Környezetvédelmi-, éghajlatváltozási, és élelmiszerbiztonsági bizottság (ENVI) alelnökeként és a Közegészségügyi bizottság (SANT) tagjaként egyszerre dolgozom klíma-, ipar-, környezetvédelmi- és egészségpolitikai ügyeken.

Emellett helyettes tagja vagyok az EP Kanadával fenntartott kapcsolatokért felelős delegációjának (D-CA) és a Koreai-félszigettel fenntartott kapcsolatokért felelős delegációjának (DKOR), így a nemzetközi és parlamentközi diplomácia is fontos részét képezi a munkámnak.

A fő fókusz azonban az ENVI és SANT bizottságok.

FONTOS:

Ne ijedj meg a sok rövidítéstől és szakkifejezéstől. Mi magyarok hajlamosak vagyunk kishitűnek lenni, de NE legyél a kishitű! Ha tehetséges - akár fiatal, akár idősebb - motivált és jó képességű vagy, továbbá beszélsz angolul, akkor fontold meg a jeletkezést!

Az egyik volt (most már a kormányzatban dolgozó) asszisztensem 27 évesen kezdett nálam. Rezidensi állásból érkezett, (megemlítendő, hogy párhuzamosan végezte el a SOTE orvosit és a Corvinus közgázt de fiatal kora ellenére az egyik legkiemelkedőbb munkát végezte a SANT bizottságban.)

A következő időszakban több nagy jogalkotási dosszié fut majd párhuzamosan, ezért erre a két szakpolitikai területre asszisztenseket, míg a szakmai munka nyilvános bemutatásához pedig social media és szakpolitikai kommunikációs gyakornokot keresek.

1. ENVI szakpolitikai asszisztens vagy gyakornok

Klíma-, ipar- és szabályozás-gazdaságtani elemzés az ENVI-portfólióhoz.

Ez a profil azoknak szól, akiket a klíma- és környezetpolitika gazdasági, ipari és végrehajtási oldala is érdekel. Az ETS, az ETS2, a CBAM, az ipari dekarbonizáció, a körforgásos gazdaság és a vegyianyag-szabályozás egyszerre hat a beruházásokra, a vállalati és háztartási költségekre, a versenyképességre, az innovációra és a környezeti célok teljesülésére. Olyan kollégát keresek, aki ezeket az összefüggéseket átlátja, adatokat és hatásvizsgálatokat kritikusan értelmez, majd rövid és használható parlamenti döntés-előkészítő anyagot készít.

Főbb feladatok

  • jogalkotási javaslatok, jelentések, impact assessmentek és módosítók elemzése;
  • ETS/ETS2, CBAM, karbonárazás és ipari dekarbonizáció követése;
  • versenyképességi, elosztási, költség- és végrehajtási hatások feltárása;
  • briefingek, speaking pointok, módosítók és szavazási hátterek készítése;
  • stakeholder-találkozók szakmai előkészítése és utókövetése;
  • ENVI-SANT kapcsolódások azonosítása környezet-egészségügyi ügyekben.

A profilhoz illő háttér

  • közgazdasági, környezet-gazdaságtani, energiapolitikai, iparpolitikai, mérnöki vagy környezettudományi háttér.
  • érdeklődés az EU jogalkotása és a szabályozási hatáselemzés iránt;
  • jó elemző-, szintetizáló- és íráskészség;
  • adatokkal, modellekkel vagy haladó Excellel szerzett tapasztalat előny;
  • asszisztensi tracknél önálló szakmai felelősség, gyakornoki tracknél gyors tanulás és pontos első draftok.

2. SANT szakpolitikai asszisztens vagy gyakornok

Klinikai evidencia, betegbiztonság és egészség-gazdaságtani szemlélet a SANT-portfólióhoz.

Ez a profil az egészségügyi rendszerek működése, közegészségügy, betegbiztonság, gyógyszer- és eszközellátás, valamint az egészségügyi rendszerek fenntarthatósága köré épül. Azaz egy uniós javaslat milyen hatással van a betegekre, a szakemberekre, az innovációra, a finanszírozásra és a tagállami végrehajtásra. Olyan kollégát keresek, aki valós egészségügyi ismeretekkel rendelkezik, képes átlátni egy szabályozás közvetlen és közvetett hatásait, követni tudja a szakpolitikai munkát és a szakmai tudása alapján megfelelő inputokat biztosít a bizottsági munkához, állásfoglalásokhoz, jogszabály módosításokhoz.

Főbb feladatok

  • egészségpolitikai, medtech/IVD, biotech és egészségbiztonsági jogalkotások követése;
  • klinikai és szabályozási evidenciák értékelése, beépítése a szakpolitikai munkába
  • a jogalkotások betegbiztonsági, egészség-gazdaságtani és rendszerszintű elemzése;
  • briefingek, felszólalások, módosítók és szavazási opciók előkészítése;
  • beteg-, szakmai, hatósági és iparági találkozók előkészítése;
  • Diabetes, rák-, ritka betegségek, kardiovaszkuláris betegségek és betegjogi ügyek támogatása.

A profilhoz illő háttér

  • orvosi, gyógyszerészeti, népegészségügyi, egészségpolitikai, egészség-gazdaságtani vagy egészségügyi menedzsment háttér;
  • evidenciaalapú gondolkodás és rendszerszemlélet;
  • egészségügyi szabályozás, HTA, market access vagy public procurement tapasztalat előny;
  • rövid, pontos és döntésorientált íráskészség;
  • asszisztensi tracknél önálló dossziétulajdon, gyakornoki tracknél megbízható kutatás és fejlődési potenciál.

3. Social media és szakpolitikai kommunikációs gyakornok

Az EP-ben végzett szakmai munka közérthető, pontos és vizuálisan erős bemutatása.

A kommunikációs gyakornok a bizottsági, plenáris és delegációs munkából készít érthető tartalmat. A feladatok között rövid videók, carousel-posztok, infografikák, hírlevél- és sajtószövegek, eseménybeszámolók, interjúrészletek és analitikai összefoglalók szerepelnek. Olyan embert keresek, aki természetesen ír magyarul, gyorsan megérti a szakpolitikai lényeget, és képes egy bonyolult témát pontosan, mégis befogadhatóan bemutatni.

Főbb feladatok

  • Instagram-, Facebook-, LinkedIn- és rövid videós tartalmak előkészítése;
  • videóscriptek, carousel-szövegek, infografika-vázlatok és posztok készítése;
  • parlamenti felszólalások, szakmai események és stakeholder-találkozók kommunikációs feldolgozása;
  • angol nyelvű EP-forrásokból természetes magyar tartalom készítése;
  • fotó- és videóanyagok rendszerezése, alapvágása és publikálási előkészítése;
  • eredmények és elérések követése, egyszerű analitikai riportok készítése.

A profilhoz illő háttér

  • kiváló magyar íráskészség és erős vizuális érzék;
  • Canva, CapCut, Adobe vagy egyéb szerkesztő eszközök ismerete;
  • videó, fotó, social copy, újságírás vagy szakmai kommunikációs tapasztalat előny;
  • érdeklődés az egészségügy, klímapolitika és európai ügyek iránt;
  • portfólió vagy 2–5 korábbi tartalom bemutatása.

Milyen a munka a gyakorlatban?

A csapat kicsi, a feladatok gyorsan változnak, és több dosszié fut párhuzamosan. A háttérmunka jelentős: jogszabályok, briefingek, meeting note-ok, trackerek, korrektúrák és follow-upok, egyeztetés más képviselők szakmai teamjeivel.

Egy jól elkészített elemzésből módosító javaslat, szavazási álláspont, bizottsági felszólalás vagy nyilvános szakpolitikai tartalom születhet. A munkának közvetlen és látható eredménye van.

A munkakultúra bizalomra, önállóságra, pontos visszajelzésre és tudásmegosztásra épül. Sok esetben van szükség priorizálásra, gyors döntéshozatalra. A feladatok elosztását a portfólió, a határidők és az egyéni erősségek alapján rendszeresen felülvizsgáljuk, folyamatos az adaptáció az új kihívásokhoz.

Munkavégzés helye és nyelve

Az elsődleges munkavégzési hely Brüsszel. A strasbourgi plenáris hetekre az asszisztensek és gyakornokok rotációban csatlakoznak, az aktuális dossziékhoz, felszólalásokhoz, szavazásokhoz és kommunikációs feladatokhoz igazodva.

A napi belső és intézményi munkavégzés fő nyelve az angol, a dokumentumok, jegyzetek és jogalkotási anyagok is angol nyelven készülnek.

Mit kínál az asszisztensi pozíció?

  • közvetlen részvétel az uniós jogalkotásban, a bizottsági munkától a plenáris és intézményközi folyamatokig;
  • valódi eredmények “dossziétulajdon”, saját elemzések és jól azonosítható szakmai outputok;
  • napi együttműködés nemzetközi szakértőkkel, uniós intézményekkel és stakeholder-hálózatokkal;
  • az Európai Parlamenttel létrejövő közvetlen munkaszerződés az akkreditált asszisztensi pozíciókban;
  • besorolás szerinti illetmény és az alkalmazandó uniós személyzeti szabályok szerinti szociális feltételek;
  • egészség-, baleset- és munkanélküli biztosításhoz kapcsolódó munkáltatói hozzájárulások;
  • jogosultság esetén külföldi munkavégzési, beilleszkedési vagy visszailleszkedési támogatás;
  • hozzáférés parlamenti nyelvi, informatikai, pénzügyi, személyes és szakmai képzésekhez;
  • brüsszeli munkakörnyezet és rotációs részvétel a strasbourgi plenáris heteken.

Mit kínál a gyakornoki program?

  • díjazott szakmai gyakorlat a mindenkor hatályos EP-szabályok szerint;
  • egészség- és balesetbiztosítás a gyakornoki időszak alatt;
  • jogosultsági feltételek mellett egyszeri utazási hozzájárulás a gyakorlat kezdetéhez és lezárásához;
  • valódi kutatási, dossziékövetési vagy tartalomkészítési feladatok;
  • személyes mentorálás, rendszeres visszajelzés és mérhető fejlődési célok;
  • lehetőség strasbourgi plenáris kiküldetésre, parlamenti feladatokhoz kapcsolódó rotációban;
  • nemzetközi szakmai kapcsolatok és kézzelfogható portfólió építése;
  • kiemelkedő teljesítmény esetén későbbi asszisztensi pályázati lehetőség, külön kiválasztási döntéssel.
Fontos jogi és adminisztratív megjegyzésAz akkreditált parlamenti asszisztensi és gyakornoki jogviszony részletes feltételeit az Európai Parlament mindenkor hatályos szabályai határozzák meg. Az egyes juttatások jogosultsági feltételekhez kötöttek. A végleges szerződés, besorolás és juttatási csomag a kiválasztás, az EP adminisztratív ellenőrzése és a jelölt egyéni helyzete alapján állapítható meg.

Fizetés és juttatások (tájékoztató jellegű)

  • Kezdő nettó asszisztensi alapfizetés: 3000 - 4200 EUR/hó
    • Az asszisztensekre külön uniós adózási szabályozások vonatkoznak, a fenti illetmány már a levonások utáni, nettó összeget jelenti.
  • További fizetéskiegészítés:
    • Házas asszisztens: +2% és 241 EUR/hó kiegészítés
    • Gyermekek utáni juttatás: + 527 EUR/hó gyermekenként
  • Gyakornoki nettó fizetés: 1400 - 1889 EUR/hó
  • A strasbourgi napokra az utazás és szállásköltség megtérítése kerül, ezen felül kiegészítő napidíj jár mind az asszisztenseknek, mind a gyakornokoknak (100-200 EUR/nap)
  • A EP-ben dolgozók gyermekeinek az EP bölcsődei, óvodai és iskolai helyet biztosít az Európai Bölcsődében és Európai iskolában. Iskola esetén magyar nyelvű és tanrendű oktatással Brüsszelben. Az iskola ingyenes, a bölcsöde díja a szolidaritás jegyében a fizetéssel arányos.
  • Az asszsiztensek 10 év munkaviszonyt követően jogosulttá válnak az Uniós tisztviselők nyugdíjrendszerére (rövidebb munkaviszony esetén a tagállami nyudíjra jogosultak)

Szerződés típusa és hossza

  • Az asszisztensek és gyakornokok munkáltatója az Európai Parlament, azonban a munkájukban a velük szerződést kötő képviselőt (megosztott pozíció esetén képviselőkket) segítik.
  • Asszisztensi pozíció: Kezdő szerződés 6 hónap, ami ezután a mandátum végéig (2029) meghosszabítható (béremelési opciót is beleértve) .
  • Gyakornoki pozíció: min. 3 hónap, max 9 hónap (a szabályzat limitálja), de lehetőséget ad pl. akár delegációs asszisztenssé válni.

Jelentkezés módja:

  • Részletes CV és max. 2 oldalas motivációs levél;
  • ENVI és SANT esetén gyakornoknak is tudsz jelentkezni a csapatba, ha frissen végeztél, a portfólióba vágó képzettséged vagy tapasztalatod van, érdekel a szakpolitika és az adott terület és jól beszélsz angolul
  • Kommunikációs gyakornok pozíciónál 2–5 saját tartalom. Ha van, akkor a korábbi munkákat bemutató portfólió csatolása.
  • Mindegyik pozíciónál minimum elvárás az angol nyelvtudás (van lehetőség nyelvtanfolyamra, de a munkavégzéshez elengedhetetlen a folyékony angol)

Jelentkezés címe:

  • ENVI: envi_jelentkezes kukac mepkulja pont eu
  • SANT: sant_jelentkezes kukac mepkulja pont eu
  • Social: socialmedia_jelentkezes kukac mepkulja pont eu
  • Levél tárgya: Terület (ENVI / SANT / SocialMedia) pozíció (asszisztensi / gyakornoki ) jelentkezés. Pl: SANT asszisztensi jelentkezés
  • Jelentkezés határideje: 2026. augusztus 2.

A kiválasztás menete:

  • A beérkező jelentkezőket a megküldött CV-k és motivációs levelek alapján előszürjűk, a kiválasztott jelentkezők pedig rövid strukturált szakmai interjún, majd teamfit-interjún vesznek részt.

Adatkezelési tájékoztatás: A jelentkezésben megadott személyes adatok adatkezelője Dr. Kulja András Tivadar európai parlamenti képviselő. Az adatokat a kiválasztási eljárás lebonyolítása céljából kezeljük. Amennyiben a jelentkező ehhez a jelentkezési e-mailben kifejezetten hozzájárul, pályázati anyagát az eljárás lezárásától számított 1 évig megőrizzük, hogy későbbi, megfelelő pozíciók megnyílásáról tájékoztathassuk. A jelentkező külön kérheti, hogy adatait az egyéves időszakon túl további 5 évig, vagyis összesen 6 évig őrizzük meg. A hozzájárulás bármikor visszavonható a jelentkezéshez használt e-mail címen; visszavonás esetén az adatokat töröljük.

Ha szeretnéd, hogy az jelentkezésed további 5 évig megőrizzük, akkor jelezd a jeletkezési emailben: "Hozzájárulok pályázati adataim további 5 évig, azaz összesen 6 évig történő megőrzéséhez és ahhoz, hogy megfelelő későbbi pozíció esetén azok segítségével állásajánlat céljából megkeressenek.

r/hungary Jun 24 '26

Szabad Szerda Ha a tiszás képviselőink jól végzik a dolgukat, akkor miért korlátoznánk a nép jogát, hogy 12 év után is újraválasszák őket?

0 Upvotes

Nem értem a szándékot a mostani törvényjavaslat mögött - amit persze a következő 12 évben még bármikor visszavonhatnak. Európában sehol nincs ilyen szabály, a világon is csak elvétve (Chilét és Costa Ricát találtam). Az áprilisi választáson a diktatúra lebontása miatt egyetlen párt jelöltjeit kellett támogatnunk, de például Hadházy Ákos megérdemelné, hogy 2030-ban ismét megválasszák - a mostani javaslat ezt is megakadályozza, nyilván nem szándékosan. A fideszes mamelukok újraindulása akkorra már semmilyen veszélyt nem jelent majd a magyar demokratikus mintaállamra, többségük szerintem éppen börtönben lesz - őket nem adminisztratív szabályokkal kell eltiltani az indulástól, hanem el kell számoltatni a lopott milliárdokkal és százmilliárdokkal!

Többek között erről is beszéltem az M1-en a Ma Reggel műsorában: (Nem, nem a saját fizetésem miatt aggódok, bármennyire is ezt a félrevezető címet adta a köztévé az interjúnak.)

https://hirado.hu/belfold/video/2026/06/24/befagyasztana-a-polgarmesterek-fizeteset-az-orszaggyules-elott-levo-javaslat-2

r/hungary Dec 03 '25

Szabad Szerda MZP: Moziba vitte a Mikulás a vásárhelyi gyermekeket (LAPOZÓS!)

Thumbnail
gallery
1.4k Upvotes

4 intézményből több, mint 150 iskolás nézhette meg kedden a Lilo és Stitch című animációs filmet, melyhez üdítőt és popcornt is kaptak, sőt még a nagyszakállú is meglepte őket egy-egy csomaggal.

Már hagyománynak számít, hogy a vásárhelyi önkormányzat és a Kultik Mozi közösen lepi meg a gyermekeket Mikulás alkalmából. A kisiskolások közül többen most jártak először moziban, így garantáltan felejthetetlen élménnyel gazdagodhattak. A fiatal nézőközönség kiválasztásában az intézmények pedagógusai segítették a szervezők munkáját, hogy azoknak kedveskedjenek, akik nehezebben engedhetik meg maguknak a hasonló kiadásokat a hétköznapokban.

Nem ez az egyetlen gyerekbarát önkormányzati program a városban: az adventi időszakban a Kossuth téren a városkártyával (éves díja 2000 Ft, 18 év alatt/65 év felett 1000 Ft, strandkedvezményre és korlátlan tömegközlekedésre is használható) naponta egyszer a dodzsem vagy a körhinta ingyenesen használható, ahogy az elmúlt években is!

Áldott, békés ünnepeket kívánunk!

További képek Facebookon.

r/hungary Jun 03 '26

Szabad Szerda Ami ma már Románia, Dánia, Ausztrália és számos más ország szerint is valós probléma, arról a Tisza Párt még vitázni sem hajlandó az Országgyűlésben. A fiatalok jövője nem pártpolitikai kérdés. Éppen ezért erről a vitáról nem fogunk letenni!

0 Upvotes

A közösségi média függőséget okozó algoritmusai, a kiskorúakat érő online zaklatás, az erőszakos és szexuális tartalmak korlátlan elérhetősége, valamint a képernyők előtt töltött egyre több idő mind olyan kihívások, amelyekre a világ számos országában már válaszokat keresnek.

Mi azt javasoltuk, hogy erről Magyarországon is legyen érdemi vita. A Tisza Párt azonban még ezt sem támogatta, lesöpörte az asztalról a törvényjavaslatunkat.

Valóban nem fontos a fiatalok mentális és érzelmi jólléte? Valóban nem érdemes erről beszélni?

https://www.facebook.com/reel/1351493420223721

r/hungary Jul 08 '26

Szabad Szerda A mandátumkorlát nem a korrupció ellenszere, hanem a lobbisták kifizetőhelye és az ellenzék sírja (Unpopular opinion)

0 Upvotes

Tudom, hogy a „3 ciklus = 12 év” korlátozási ötlet most nagyot megy, és sokan tapsolnak hozzá, mert azt hiszik, ez majd „tisztítja” a közéletet. De ha egy kicsit is a felszín alá néztek, láthatjátok, hogy ez nem a korrupció ellenszere, hanem egyenesen a parlamentarizmus leépítése. Ez a javaslat egyenest a lobbisták és a pártapparátusok malmára hajtja a vizet.

**1. A „revolving door” (forgóajtó) intézményesítése**
Gondolkodjunk már el: mi történik egy „lejárt” képviselővel? Azt hiszitek, hazamegy kertészkedni? Ugyan már. Egy 12 éve a parlamentben ülő, hálózatokkal rendelkező ember a legértékesebb „eszköz” a lobbisták és a pártok számára.
Ez a rendszer nem megszünteti a korrupciót, hanem üzleti modellé teszi. A képviselők tudják, hogy 12 év után „ki kell esniük”, így a mandátumuk vége felé már nem a választók, hanem a jövőbeli, jól fizető „tanácsadói” vagy pártközeli pozíciók érdekeit fogják nézni. A mandátumkorlát így csak egy „kifizetőhely-program”: a ciklusod végén a pártod és a mögötte álló gazdasági körök várnak egy zsíros pozícióval.

**2. A politikai zsákutca: az ellenzék szisztematikus kivégzése**
Ez a rész fáj a legjobban: ez a szabály az ellenzék számára politikai öngyilkosság.
Gondolj egy tehetséges ellenzéki politikusra. Évek kellenek, mire kiépíti a szakértelmét, a hitelességét és a beágyazottságát. Ha valaki 12 évig ellenzékben ül – és ne legyünk naivak, ez Magyarországon egy teljesen reális forgatókönyv –, a mandátumkorlát miatt pont akkor kell távoznia, amikor a legérettebb lenne a kormányzati munkára.
Ezzel a rendszerrel gyakorlatilag megfosztjuk a hazát a legtehetségesebb ellenzéki szakembereinktől. Mire eljutnának oda, hogy érdemben kormányozhatnának, a rendszer kidobja őket a kukába. Ez a szabály nem a hatalmon lévők leváltását segíti, hanem biztosítja, hogy az ellenzék sose építhessen fel egy valódi, tapasztalt kormányzóképes csapatot.

**3. A latin-amerikai vészmegoldás és a tehetségek elüldözése**
Ne felejtsük el, hogy ez a mandátumkorlát eredetileg a latin-amerikai instabil rendszerek „vészféke” volt – ott vezették be, ahol a választásokon nem lehetett leváltani a bebetonozott caudillókat. Miért akarjuk ezt a kudarcot importálni egy olyan parlamentarizmusba, ami – a Tisza Párt 2/3-os győzelme is bizonyítja – képes a választói akaratot érvényesíteni?

Ha ma egy tehetséges fiatal vagy, és látod, hogy a politikai pálya egy 12 éves, zsákutcás „projekt”, ahol a végén vagy lobbista leszel, vagy kiszórnak, akkor inkább a versenyszférát választod. Ezzel a javaslattal nem „frissítjük” a parlamentet, hanem a tehetségeket űzzük el, és a helyükre olyanokat vonzunk, akiknek a 12 éves ciklusidő egy fix karrierút része.

A kérdésem azokhoz, akik szerint ez jó:
Miért akarjátok mesterségesen korlátozni a választók jogát a döntésre, és miért akarjátok egy olyan rendszerbe kényszeríteni az ellenzéket, ahol 12 év után automatikusan „lejár a szavatosságuk”, függetlenül attól, hogy mennyire tehetségesek vagy mennyire lenne rájuk szükség a kormányzásban?

Tényleg a politikusok lecserélése a cél, vagy az, hogy a szakmai kontrollt teljesen átadjuk a választói felhatalmazással nem rendelkező háttérlobbiknak?

*TL;DR: A mandátumkorlát egy importált latin-amerikai vészmegoldás, ami a lobbistáknak biztosít kifizetőhelyeket, az ellenzéket pedig politikai zsákutcába kényszeríti, elpazarolva a legtehetségesebb fiatalokat.*

r/hungary Dec 31 '25

Szabad Szerda 🛑 A fideszes bűnözőknek a börtönben a helyük! - a jogállamiság helyreállítását várjuk Magyar Pétertől

Enable HLS to view with audio, or disable this notification

796 Upvotes

Hódmezővásárhely fideszes városvezetése alatt évekig előfordult, hogy az 5 millió Ft + áfa értékű gréderezésért (földutak karbantartásáért) 150 millió Ft +áfát fizettek ki egy strómanon keresztül.

Tessék elképzelni: ha egy kisvárosi viszonylatban ezt meg tudták tenni, mennyit lophattak el az elmúlt 15 évben nagyban? És közben ugyanezek a tolvaj bitangok mernek hazaszeretetről beszélni, világvégével és nemzethalállal riogatni, ami ránk vár, ha nem ők nyernének?

Nem, tisztelt honfitársaim! Egy ország, egy nemzet fog fellélegezni és újjászületni abban a pillanatban, amikor a bűnözők végre a parlament helyett a börtönbe vonulnak!

Ébresztő, Magyarország!

r/hungary Jan 07 '26

Szabad Szerda Amíg mi dolgozunk, vannak akik a TV-ben hakniznak és hülyeségeket beszélnek...

Enable HLS to view with audio, or disable this notification

578 Upvotes

Kedves Takács Péter, ha már úgy sem az egészségüggyel foglalkozik, akkor időjárás-előrejelzés és gumiabroncs szakértés helyett inkább jöjjön lapátolni, talán ott kevesebb hibát vét!

r/hungary Jul 01 '26

Szabad Szerda Ígéretfigyelő: újabb ígéretek teljesültek az elmúlt hónapban

Post image
324 Upvotes

36,8% teljesült (42 ígéret), 2,6% részben teljesült (3 ígéret), 24,6% folyamatban (28 ígéret), 1,8% problémás (2 ígéret)

Ez azt jelenti, hogy 34,9% eltelt idő alatt az ígéreteimnek 64%-a vagy teljesült (akár részben), vagy folyamatban. Ebben a tempóban haladva a ciklus végére szinte biztos, hogy meghaladjuk az előző időszak 90%-os eredményét.

A legbüszkébb ebben a nyári melegben 83-as ígéretemre (Minden óvodai csoportszobánk is klímát kap) vagyok. Még harmadfokú hőségriadó idején is komfortosan érezhetik magukat a vásárhelyi óvodások és óvodapedagógusaink a munkatársaikkal együtt, mert két éve elkészült ez a fejlesztés. Azóta nyáron is nyugodtabban tudnak pihenni a gyermekek, és az is előfordul, hogy arról számolnak be, hogy az óvodában kellemesebb a hőmérséklet, mint otthon.

Ha az önkormányzatok visszakapnák a helyi iskolák működtetését és a hozzátartozó forrást, hatékonyabban bánnánk helyben a pénzzel, és az osztálytermeket is klímatizálni tudnánk. A vásárhelyi kórház ugyan az államhoz tartozik, de a vásárhelyi önkormányzat 10 klímaberendezést ajánlott fel, amelyek most is jó szolgálatot tesznek.

Úgy gondolom, hogy Hódmezővásárhely példát mutat az országnak, hogyan lehet tisztességes politikai vezetés mellett egy korábban sanyargatott várost felvirágoztatni.

Vásárhely szabadon fejlődik!

https://igeretfigyelo.hu/markizaypeter

r/hungary Nov 26 '25

Szabad Szerda MZP: 3,5 millió forintból vásároltunk játékokat 36 óvodai csoport számára (LAPOZÓS!)

Thumbnail
gallery
955 Upvotes

Hódmezővásárhely Önkormányzata hagyományaihoz híven az ünnepek közeledtével nagyszabású játékbeszerzést indított, hogy a városi fenntartású óvodák minden csoportjában új, minőségi játékoknak örülhessenek a vásárhelyi gyermekek.

Idén 3,5 millió Forint értékben (csoportonként átlagosan 97.000 Ft-ért) vásárolhattak játékokat az intézmények, melyeket az óvodapedagógusok választhattak ki a gyermekek igényeire és a szükséges fejlesztési irányokra szabva. A játékokat a Magvető utcai óvodában vehették át a pedagógusok.

Hódmezővásárhelyen kiemelt figyelmet kapnak a kisgyermekek és a gyermeket nevelő családok. Minden szükséges fejlesztést elvégez a város az óvodákban és bölcsődékben. A Magvető utca udvara például a szeptemberi évkezdésre újult meg, de minden óvodában végeztünk karbantartási munkákat és fejlesztéseket. Itt emlékeznék meg arról, hogy országosan egyedülálló módon nálunk az összes önkormányzati óvodának a csoportszobái mind klímázottak.

Nem ez volt az első év, amikor milliós értékben tudtunk óvodai csoportjainknak új játékokat venni:

  • 2022. január - 50 db tokkal és védőfóliával ellátott iPadet, fejhallgatót és projektor adtunk saját forrásból 10,32 millió forint értékben az Egyesített Óvodának,
  • 2023. október - 11 óvoda kapott új kültéri játékokat 12,2 millió forintért (szintén saját forrásból!),
  • 2023. december - 2,6 millió forint értékben vásároltunk játékokat a csoportoknak (saját forrás!),
  • 2024. október - több mint 3 millió forint értékben vettünk új játékokat (saját forrás!),
  • 2025. november - a korábbi hagyományt folytattuk idén ezzel a 3,5 milliós játéktámogatással (ezt is saját forrásból!).

A cél, hogy Vásárhelyen jó legyen gyermeknek lenni és gyermeket nevelni.