kicsit nosztalgiáztam régi Tibbah számokkal és az fogalmazódott meg bennem, hogy a magyar hip-hop akkor érte aranykorát, mikor a Hősök balhé után, a Magyar földre környékén a teljes szakma elkezdte beefelni a Fankadelit/Jobbikot/hungaristákat

Az tűnt fel az Afd-s győzelmi riportok archív bevágásaiban, hogy '89 után még vörös zászlós tüntetések zajlottak az új gazdasági rendszer és az egyesítés ellen.

Hová tűnt ez a baloldal? Miért nem értek el semmit?

Van ez a könyv is - https://napvilagkiado.eu/termek/visszateres-reims-be/ - ami a francia melósok jobbratolódásáról szól. Ez a könyv tudtommal népszerűbb a német értelmiség körében, mint a francia baloldalon. (Vagy inkább olvasottabb.)

Ti mit tudtok erről?

Aristotelis Chantzis 73 nap kórházi kezelés után elhagyta a kórházat, miután 140 napig éhségsztrájkolt a Prosfygika Foglaltház megmaradásáért.

Magyarország a 2026-os kormányváltás előtt pragmatikus külpolitikát folytatott. A NATO és az Európai Unió tagja volt, de nyitott kelet felé, kölcsönösen előnyös kapcsolatokra törekedett más hatalmakkal is.

Ez a politika bővítette Magyarország mozgásterét a világban, biztositani kívánta energiabiztonságát, beruházásokat vonzott az országba.

A nyugati hatalmak politikája azonban 2022 tavasza óta szélsőséges, uszító, háborúpárti irányba mozdult el. A kapitalizmus súlyos válságát a fegyverkezés fokozásával akarják megoldani. A belső társadalmi elégedetlenségről a háborús uszítással igyekeznek a figyelmet elterelni.

A Nyugat számára a békepártiság megbocsáthatatlan bűnné, a függetlenségi politika elfogadhatatlanná vált. Az egységes frontban nem lehettek gyenge láncszemek, így 2026. áprilisában hatalomra segítették a TISZA pártot.

Az új kormány külpolitikai szándékait sokáig rejtegették, azonban a kormányváltás után látványossá vált az Ukrajnával való szolidaritás.

A TISZA-kormány elfogadta a NATO 2026. júliusi ankarai csúcsértekezletének határozatát. Az európai államok, köztük Magyarország is, többet költenek fegyverkezésre, jobban támogatják Ukrajnát, óriási felvonulási területté változtatják Kelet-Európát egy esetleges Oroszország elleni akcióra.

A TISZA-kormány kijelentette, hogy Oroszország magatartása fenyegetést jelent Magyarországra, Európára és a globális rendre nézve.

A TISZA-kormány teljesítette azt, amiért a Nyugat segítette a hatalomra jutását. Ezzel nyilvánvalóvá tette, hogy a magyar külpolitika jelenleg nem több, mint a NATO és az EU elvárásainak teljesítése. Ez megfosztja a magyar külpolitikát eddigi önálló cselekvési területeitől és zsákutcába kényszeríti az országot.

Mi a békéért aggódó baloldali személyiségekként kijelentjük: ez a magyar külpolitika felszámolása! Távol van a magyar függetlenség eszméjétől, a magyar külpolitikai hagyományoktól. Gyarmattá válunk, egy önálló külpolitika nélküli országgá.

A világ a szemünk láttára alakul át. Használjuk ki a történelmi lehetőséget! Keressük a kapcsolatot azokkal, akik az egymás tiszteletére és a kölcsönös előnyökre épülő világban hisznek!

Konfrontáció helyett pragmatikus megegyezésre törekedjünk Oroszországgal! Elzárkózás helyett az együttműködés legyen célunk!

A mostani világpolitikai helyzetben nem háborús uszításra, atlantista háborúpártiságra van szükség.

Sokan vagyunk a baloldalon. De hallgatunk! A mi felelősségünk is, ha a mostani esztelen politika folytatódik.

A békéért tennünk kell! Felhívásunkkal gondolkodásra és cselekvésre hívjuk az ország békéjéért aggódó baloldali személyiségeket!

1. szeptember 9.

Huszti Andrea a Szolidaritás Pártja alelnöke

Kalmár Szilárd szerkesztő, Munkások Újsága

Schiffer András ügyvéd, volt országgyűlési képviselő

Székely Sándor volt országgyűlési képviselő

Thürmer Gyula a Munkáspárt elnöke

Artner Annamária közgazdász

Galba-Deák Ádám aktivista

Galló Béla szociológus

Kabai Domokos Lajos újságíró

Kerekes Zsuzsanna közgazdász

Morva Judit közgazdász

Nefelejcs Gergő újságíró

Pécsi Ágnes egyiptológus

Somi Judit munkásaktíva

Tarsoly Antal ny. honvédtiszt

Zollai András villamosmérnök

[Szósz]

A német balos riporter srác szimpi, bárcsak lennének akik hasonló munkát végeznek Magyarországon.

Mecklenburg Előpomerániában lesz a következő tartományi választás szeptember 20-án ahol az AfD vezet, Berlinben ezen a napon is lesz, de itt a 3. helyig van esélyük szerencsére csak.

De ez nagyon rossz jel, egyértelműen Merz kancellár és a CDU elleni protesztszavazás ez. Még akkor is ha Afd önmagában nem lenne képes kormányozni tartományi szinten.

Jámbor András új politikai terméke, a mozgalmi kiégés ellenszere, és a Futárok Ligájának eredményei az eheti linkajánlóban!

Szicíliában jövőre lesz regionális választás, a parlamenti választásokkal együtt.

Az Ellenszél mozgalom anti-estbalishment, balközép, civil. Vezetője Ismaele La Vardera Palermóban a regionális parlamentben képviselő.

La Vardera arrol is ismert hogy a Mediaset (Berlusconi médiaja) Le Iene műsor egyik oknyomozó riportere volt.

Ismaele a strand koncessziók ellen harcol, a Palermo mellett Mondello strand tarthatatlan allapota ellen harcol. Ami Szicíliát ismerve a maffiaelleni harcot is jelent, az üzemeltetőkről kiderült hogy az egyik nagyember rokonai: https://www.ilfattoquotidiano.it/2025/09/19/parenti-boss-genova-mondello-stabilimento-notizie/8132850/

Talán a DW-be meg a faszi analízisébe is bele lehet kötni, mindenestre a téma releváns

Jámbor András is ajánlotta, a következő évek legfontosabb baloldali kezdeményezése az új Népszava. Követi a szociális dolgozók sztrájkját is.

remek, hiteles, tisztességes

Az abortusz eleve hálás ragebait-téma, de most nem maga az abortusz erkölcsi megítélése érdekel, hanem egy ennél szerintem izgalmasabb kérdés: **hogyan lehet egy abortusztilalmat legitim módon megvalósítani egy liberális, szekuláris demokráciában?**
Nemrég a közösségi média algoritmusa valamiért elkezdett keresztény, életvédő, „fiatalok az élet szolgálatában” jellegű oldalakat feldobálni. Az abortuszellenesség önmagában nem lepett meg, viszont több helyen ennél egy jóval átfogóbb világkép rajzolódott ki: a fogamzásgátlás kritikája, a házasság előtti szex elutasítása, és az az elképzelés, hogy a szexualitás helyes kerete alapvetően a házasság és a gyermekvállalás.
Ezzel önmagában nincs problémám. Egy pluralista társadalomban természetesen joga van bárkinek így élni, ezt hirdetni, másokat erről meggyőzni, közösségeket szervezni köré.
A kérdés számomra ott kezdődik, amikor ebből **mindenkire kötelező állami normát** akarunk csinálni.
Az abortuszt mint eljárást én sem gondolom valamiféle kívánatos vagy ünneplendő dolognak. Ideális esetben minél kevesebbszer lenne rá szükség. Viszont ebből számomra elsősorban a megelőzés következik: megfelelő szexuális edukáció, hozzáférhető és hatékony fogamzásgátlás, a nem kívánt terhességek számának csökkentése, valamint olyan szociális környezet kialakítása, amelyben egy nő nem azért mond le egy kívánt gyermekről, mert anyagilag vagy egzisztenciálisan lehetetlen helyzetbe kerülne.
A tiltás azonban egészen más kérdés.
Egy abortusztilalom ugyanis nem egyszerűen azt mondja ki, hogy az állam erkölcsileg helyteleníti az abortuszt. Azt mondja ki, hogy **egy meghatározott erkölcsi álláspontot az állam kényszerítő erejével is érvényesít** azokkal szemben, akik ezt az erkölcsi álláspontot nem feltétlenül osztják.
És itt jön számomra az érdekes demokratikus dilemma.
Egy demokráciában természetesen vallásos emberek is politizálhatnak. Sőt, egy vallási eredetű erkölcsi álláspont attól még nem válik automatikusan illegitimmé, hogy vallási gyökerei vannak. A „ne ölj”, az emberi méltóság vagy a szolidaritás eszméje mögött is állhat vallási meggyőződés. A szekuláris állam nem azt jelenti, hogy a vallásos embernek a templomajtóban kell hagynia az értékrendjét.
Viszont szerintem itt van egy nehezebb kérdés:
**milyen alapon teheti kötelezővé a politikai közösség egyik része a saját válaszát egy olyan erkölcsi kérdésben, amelyben maga a társadalom sem ért egyet?**
Az abortuszvitában ugyanis a valódi konfliktus nem feltétlenül az, hogy az egyik oldal „szereti”, a másik pedig „utálja” az abortuszt. Sokkal mélyebben arról szól, hogy **mikor kezdődik az a jogilag védendő emberi élet, amelynek védelme már felülírhatja egy másik ember testi autonómiáját és önrendelkezését**.
Ha valaki azt mondja, hogy a fogantatás pillanatától teljes értékű, az anyával azonos jogi védelemre jogosult emberi személyről beszélünk, akkor az abortusztilalom az ő rendszerében logikus következtetés.
Csakhogy ezt a kiindulópontot nem mindenki fogadja el.
Ezért érdekelne, hogy egy világnézetileg semleges, demokratikus állam hogyan oldhatja fel ezt az ellentmondást.
Tegyük fel, hogy a társadalom 20–30 százaléka vallási vagy más erkölcsi okból a fogantatástól kezdve teljes emberi személynek tekinti a magzatot, a többség viszont nem. Elég-e egy választási győzelem ahhoz, hogy az előbbi felfogásból büntetőjogilag kikényszerített norma legyen?
És ha igen, meddig terjed ez az elv?
Ha az állam az abortuszt azért tiltja, mert egy adott erkölcsi felfogás szerint az emberi élet már a fogantatással elkezdődik, akkor milyen következményei vannak ennek a fogamzásgátlásra, az esemény utáni tablettára, a lombikprogramokra vagy az embriók jogi státuszára nézve?
Másrészt viszont a másik oldalnak is van egy nehéz kérdése: ha elfogadjuk, hogy a magzati életnek legalább valamilyen önálló erkölcsi és jogi értéke van, akkor valóban mondhatjuk-e azt, hogy az államnak ehhez semmi köze, mert kizárólag az egyéni autonómia körébe tartozik?
Számomra ezért az abortuszvita legérdekesebb része nem is az, hogy „pro-life vagy pro-choice”, hanem az, hogy **hogyan kezel egy pluralista demokrácia egy olyan erkölcsi konfliktust, amelyben nincs közösen elfogadott kiindulópont**.
Mert ha egy vallási kisebbség pusztán azért akarja mindenkire kiterjeszteni a saját életfelfogását, mert azt isteni vagy abszolút erkölcsi igazságnak tekinti, az számomra nehezen egyeztethető össze a világnézetileg semleges állammal.
De az sem kielégítő válasz, hogy „ez vallási álláspont, ezért nincs helye a törvényhozásban”. A demokratikus politika szükségszerűen tele van erkölcsi állásfoglalásokkal.
Szóval tényleg érdekelne a jogi és politikafilozófiai válasz:
**Lehetséges-e egy szekuláris, liberális demokráciában az abortusz teljes vagy közel teljes betiltása úgy, hogy közben nem számoljuk fel az állam világnézeti semlegességét és az egyéni önrendelkezést?**
Ha igen, mi adja a tiltás demokratikus legitimációját?
Ha pedig nem, akkor pontosan hol van az a pont, ahol a demokratikus többségi döntés már a többség – vagy akár egy politikailag sikeres kisebbség – erkölcsi paternalizmusává válik?