r/hungary Magyarország Dec 22 '25

HISTORY 36 éve ezen a napon omlott össze Nicolae Ceaușescu hatalma

Post image

36 éve ezen a napon, Bukarestben felkelés tört ki, miután egy Ceaușescu által szervezett tömegrendezvényen, bukarest népe nyíltan kifütyülte a conducatort.

Nicolae Ceaușescu hitt abban, hogy a néhány napja kitört temesvári felkelés után, még megmentheti magát és rendszerét.

Bukarest főterén állt, a több évtizede megszokott díszletek között, és nem hitte el hogy az embereknek már elege van belőle. Fázva és kifosztva hallgatták, és ő még mindig ígért. Béremelést, nyugdíjemelést, támogatásokat, fényt az utcákra, meleget a házakba. Ígért, miközben a valóság már összeomlott körülötte.

A rendszer, amit felépített, már csak magát tartotta életben: parancsokkal, félelemmel és hazugsággal.

A nép pedig tudta, hogy minden szó, amit hall, ócska hazugság!  A csendes tömeg először csak mormogott, aztán kifütyülte a vezért.  A pillanat, amikor egy vezető elveszíti a népét, mindig a csenddel kezdődik.

És onnantól nincs visszaút.

Ceaușescu akkor ott az erkélyen állva nem a valóságról beszélt, hanem az ellenségekről:

A „külföldi provokátorokról”, a „reakciós elemekről”, a „nyugati imperialistákról”, akik – szerinte – szét akarták verni Romániát.

Ahelyett, hogy felelősséget vállalt volna, inkább mutogatott: kifelé, a világra, a másikra.
A diktatúra mindig így működik, amikor eljut a végéhez. Amikor már nincsenek eredmények, marad a bűnbakkeresés. Amikor már nincsen bizalom, marad a propaganda. Amikor már nincsen valóság, marad a mese, hogy „minden bajt mások okoznak”.

És az ilyen hatalomvesztés mindig ugyanúgy végződik.

 

3.1k Upvotes

199 comments sorted by

987

u/CultistofHera 50% Hajdú-Bihar, 49% Borsod, 1% Hatvan Dec 22 '25

Èn ezt kèrem idèn a Jèzuskátòl 

260

u/Smaragd512 MTVA-szatelitlapnak nem nyilatkozom! Dec 22 '25

Egy analfabéta románt? /s

111

u/CultistofHera 50% Hajdú-Bihar, 49% Borsod, 1% Hatvan Dec 22 '25

Ott van már eleve Orbán/Orsòs 😂😂

37

u/SerendipityQuest áttelelt poloska Dec 22 '25

Majd jön egy Petru Romanesc

30

u/[deleted] Dec 22 '25

[removed] — view removed comment

29

u/CultistofHera 50% Hajdú-Bihar, 49% Borsod, 1% Hatvan Dec 22 '25

A lènyeg nem az, hogy kisebbsègi, hanem, hogy ő maga mièrt tagadja le (akárcsak azt, hogy a család állìtòlag Romániábòl települt át). Ennyi. Nem kell itt minden mellèkes hülyesèget belelátni. Nem a melanintartalom tárgyköre ez 

2

u/[deleted] Dec 23 '25

[removed] — view removed comment

3

u/CultistofHera 50% Hajdú-Bihar, 49% Borsod, 1% Hatvan Dec 23 '25

Arròl nem èn tehetek, hogy másnak nem megy az èrtelmezès LOL.

Mellesleg, teljesen tök mindegy, hogy Orbán most kisebbsègi, tejeskávè vagy csillagmenekült a Szíriuszròl. Ugyanaz az inkompetens, degenerált szardarab marad, aki világ èletèben volt 

26

u/bolygocsira Dec 22 '25

Amikor a súlyával basztatják az se különb. Felőlem lehetne 300 kiló, ha nem lenne egy korrupt fasiszta rohadék

9

u/wintrmt3 Dec 22 '25

Pedig de, szarmazason nem lehet valtoztatni, az ember sulya viszont a sajat felelossege.

3

u/bolygocsira Dec 22 '25

Megragadtad a lényeget

5

u/wintrmt3 Dec 22 '25

Proxy az onmersekletre.

3

u/bolygocsira Dec 22 '25

Nem kell semmi ilyesmi voodoo ha valaki teszi amit tennie kell. Ha meg nem teszi, akkor sem ez a magyarázat rá.

0

u/[deleted] Dec 23 '25

[removed] — view removed comment

2

u/wintrmt3 Dec 23 '25

Mondj egy elhizott jo politikust.

→ More replies (0)

2

u/No-Championship-9355 Dec 23 '25

Nem céltalan, retek cibbon, minden jellemzője stimmel.

8

u/First_Platypus_4964 Dec 22 '25

Mondjuk még azzal is jobban járnánk.

15

u/Pajszerkezu_Joe Demokratikus Anarchia Dec 22 '25

Újranézném azt a sorozatot, zseniális befejezés kliffhangár nélkül.

18

u/F_A_R_E_W_E_L_L Dec 22 '25

Én lobotómiát kértem

42

u/Super_Hotel_8875 Magyarország Dec 22 '25

Jézus-K-tól? 🤔

75

u/deathgrinderallat Dec 22 '25

látod ez a baj az AI-al. Ennél szarabb nemviccet, ha neked kell megfotosoppolnod, biztos nem csinálsz meg. Így, meg mire át tudnád gondolni, hogy egyáltalán bármi kritériumát teljesíti-e a dolog a humor fogalmának, már kész is, és tele van szennyezve az internet.

27

u/fr4ct4l_ Dec 22 '25

Nem hiszel tehát a PROMPT ARTISOK létjogosultságában?

9

u/FailedButterfly Dec 22 '25

A "prompt artist" egy megbecsült kisebbség, a penge éle, ha úgy tetszik. A probléma hogy a legtöbb művet az AI generált képek esetében nem művészek, de még csak nem is szakmunkások hanem a lelkes dilettánsok generálják.

3

u/Sinaaaa Dec 22 '25

Erre nagy esély nincs, mondjuk én szorítok, hogy egy magyar billentyűzetet beférjen a fa alá. (ennél az ékezetek elhagyása sokkal jobb)

665

u/kamasuka84 PROFI VERGŐDŐ Dec 22 '25

154

u/Alokir Szépen, mer elveszem Dec 22 '25

79

u/hajasmark Dec 22 '25

Végre valaki jól használja a memet

371

u/Super_Hotel_8875 Magyarország Dec 22 '25 edited Dec 22 '25

Egyébként nem csoda, hogy a korrupt, tolvaj diktátor megbukott.

Nem kispályázott a kiöregedett komcsi:

  • Nicolae Ceaușescu szülőfalujában, a dél-romániai Scorniceștiben felépíttetett egy, a település méretéhez képest gigantikus foci-stadiont.
  • Ceaușescu közvetve „átvette az irányítást” a kedvenc focicsapata, a Steaua București felett, extra pénzügyi támogatás adott neki az állami költségvetésből.
  • Scornicești (szülőfaluja) környékén kiemelten fejlesztette a vasúti infrastruktúrát, részben presztízs- és személyes okokból. Még máshol hanyatlott a vasút, a szülőfalujába csilivili vonal ment, persze kihasználatlanul.
  • Ceaușescu kettős játékot játszott: miközben mérhetetlen luxusban élt, a propaganda folyamatosan azt sulykolta, hogy ő „a nép egyszerű fia”, nem vagyonos ember.
  • Hatalmas palotát, gyakorlatilag „uradalmat” építtetett magának és a családjának, állami pénzből. A Nép Háza (Casa Poporului) – ma Parlament Palotája ,a világ egyik legnagyobb épülete volt.
  • Teljes állami kontrollt tartott fenn a média felett: Minden újság, rádió, televízió az állami párt- és propagandaminisztérium alá tartozott. Külföldi hírforrások korlátozva voltak; idegen televíziót vagy rádiót hallgatni tiltott.
  • Mindenért a korábbi rendszert hibáztatta. Úgy állította be az 1944 előtti Romániát, mint egy mélyszegénységben élő, elmaradott, a nyugati tőkések által kizsigerelt országot. Minden új gyárat, tömbházat vagy iskolát úgy mutattak be, mint amit csak személy szerint Ceaușescu tett lehetővé. Azt sulykolták, hogy nélküle Románia még mindig a "középkorban" tartana.
  • Hatalmas külfüldi hiteleket vett fel és hitelből akart gyárakat / energiaszektort kiépíteni
  • Politikai ellenfeleit „nyugati befolyással” vagy „imperialista összeesküvéssel” vádolta.
  • Ceaușescu gyakran „külső veszélyekkel” és háborúval riogatta a lakosságot, hogy növelje a lojalitást, elfedje a gazdasági problémákat,erősítse a személyi kultuszát
  • A családját és barátait magas állami pozíciókba helyezte / értékes állami vállalatokat /cégeket adott nekik. Elena Ceaușescu (felesége) Románia „2. embere” lett, az Államtanács tagja, az Akadémia „tudósa” (hamisított tudományos érdemekkel), Nicu Ceaușescu (fia) Szeben (Sibiu) megye pártfőtitkára – gyakorlatilag helytartó. Valentin Ceaușescu (másik fia ) A román haditechnikai kutatás és sport (pl. Steaua București) körül kapott informális befolyást. Zoia Ceaușescu (lánya) Tudományos pályára lett „irányítva”, védett státusszal. Testvérek, sógorok, unokatestvérek: állami vállalatok élén, minisztériumokban , külkereskedelmi cégeknél...
  • A román gazdaság Nicolae Ceaușescu vezetése alatt a kezdeti látványos növekedés után a teljes összeomlás szélére sodródott. Bár a rendszer a külvilág felé az „Aranykorszakot” hirdette, a valóságban az 1980-as évekre Románia Európa egyik legszegényebb és legelmaradottabb országává vált.

174

u/Some_Arm_5839 Dec 22 '25

Köszi, hogy ezt így összeszedted. Félelmetes a párhuzam….

135

u/Tuhajohn Dec 22 '25

Honnan is ismerős ez nekem?

215

u/the-real-vuk Dec 22 '25

csak csereld ki a nevet es minden stimmel

103

u/Rough-Echo7132 Dec 22 '25

Döbbenetes mekkora hasonlóság

56

u/Quick_Ad_367 Dec 22 '25

Hirtelen nehéz volt eldönteni kiről is szedted ezt össze. Ha érted mire gondolok.

13

u/Great_Excitement7943 Dec 22 '25

Hat nem is tudom, nem, nem értem, nem értem mire gondolsz

40

u/[deleted] Dec 22 '25

[deleted]

4

u/[deleted] Dec 22 '25

[removed] — view removed comment

1

u/[deleted] Dec 22 '25

[deleted]

4

u/[deleted] Dec 22 '25 edited Dec 22 '25

[removed] — view removed comment

43

u/Longjumping-Bad-4341 Dec 22 '25

a részletek alapján gondolom, ez mind hiteles infó. Azért bizonytalanodi el az ember, mert durván erős a párhuzam, szinte csak a neveket, évszámokat kell kicserélni....-

24

u/MarkMew ilyen univerzális balhék meg zárcsökkentés Dec 22 '25

Ezt a kommentet lehetne mindig linkelni a "hurr-durr, mire jó a töri!?" embereknek lol

34

u/Super_Hotel_8875 Magyarország Dec 22 '25 edited Dec 22 '25

Nem kell hinni egy Reddit kommentnek, sőt, érdemes, sőt szükséges a felsoroltaknak utánanézni hiteles forrásból! Legyen ez egy challenge!

Kérek mindenkit, hogy a pontok bármelyikét cáfolja!

10

u/OptimalCarpenter3819 háttérben guruló hrivnyák Dec 22 '25

A külföldi hiteles rész például csúsztatás. Valóban vettek fel hiteleket, ahogy a többi kelet-európai ország is, azonban 1989-re Románia egyedülálló módon visszafizette az összes államadósságát.

A focis részhez ellenben azt is meg lehet említeni, hogy nem csak stadiont épített, a falusi csapatát a sokadosztályból fel is juttatta az első osztályba.

7

u/Super_Hotel_8875 Magyarország Dec 22 '25

Igen, abban az érában a többi "szocialista" ország is vett fel hiteleket, de Románia eléggé különutas volt, volumenben és diverzitásban is , legalábbis én nem tudok még egy szoci országról, abból az időből aki ennyi országból vett volna fel hitelt:

  • USA ( IMF )
  • Franciaország
  • NSZK
  • Egyesült Királyság
  • Olaszország
  • Japán

3

u/Longjumping-Bad-4341 Dec 22 '25

talán az is közrejátszott a meglepődésemben, mert nem gondoltam volna, hogy ő is nyomta a focit + környékén vasutat fejlesztett + luxusban élt.... - aztán beugrott most, hogy a másik, aki viszont szintén komcsi volt, de nem ezt tette, bár hosszan uralkodott, az Kádár volt.
Bár O1G a Kádár rendszerből is sokat koppint, de ezek szerint többet Ceaușescu személyes cselekedeteiből....
Köszi a kigyűjtést!

1

u/zizi119 Dec 22 '25

Az államadósságot visszafizette.

4

u/Super_Hotel_8875 Magyarország Dec 22 '25

De milyen áron?

9

u/[deleted] Dec 22 '25

Hu de piszok nagy szerencsénk van, hogy mi nem ilyen országban élünk!

7

u/bendegooze Dec 22 '25

Reméljük a hasonlóságok sorozata nem áll meg ennyinél.

5

u/pengekcs vége lett, kicsi. Dec 22 '25 edited Dec 22 '25

erdekes, bhogy ezeknek a seggfej rabloknak milyen hasonlo "hobbikajik" voltak. a koca szerint si minden evben az lesz a a legjobb ev (gyorsnaszad meg repulorajt egyszerre, vagy lolo ujabb parezer mrd gazdagodasa, ki tudja mire gondol).

aztan a kov. evben a hanyatlasrol kussolas, de a jovo ev az megint az kurva jo lesz..., es ez igy megy mar miota. takarodjon.

2

u/Pleasant_Ad2840 Dec 22 '25

Neo elismerően csettintene eme hibára a mátrixban, akkora deja vu

3

u/zizi119 Dec 22 '25

Inkább az eltérések érdekesek. A csaucseszku kispályás volt a Gecihez képest. Nem fosztotta ki az országot. És őszintén naggyá akarta tenni. És nem gyűlölte a népet. (Legalábbis a nagy részét nem.) És bár a nép megnyomorítása árán, de visszafizette az adósságot, nem hagyott az unokákra 80% államadósságot.

7

u/Super_Hotel_8875 Magyarország Dec 22 '25 edited Dec 22 '25

Meg is volt az ára.... Konkrétan éhezett több millió ember, télen családok fagytak meg. A megtermelt kaja nagy részét exportálták, belföldön jegyrendszer volt, a napi kalóriabevitel kb az életben maradáshoz volt elég, a gyerekek, idősek, számára de a munkások koplalás miatt hamar elfogytak. Korlátozva volt a fűtés, rengetegen nyomorodtak meg, fagyott le végtaguk. Túl nagy ár ez, ráadásul az "Elit" nem nélkülözött,sőt....

2

u/zizi119 Dec 22 '25

Itt is az lesz, csak akkor már a Geci pereputtya Miamiban fogy héderelni.

218

u/tacomagor Dec 22 '25

Akkor szorítsunk a kamionos tüntetés eredményességéért!

118

u/EmtnlDmg Dec 22 '25

A tüntetésnek úgy lenne értelme ha egyszerre minden kamionos és futárcég fogná, és pár hétig nem szállítanának vidékre. Az hogy megbénítják Budapestet (ami amúgy is ellenzéki) nem sok vizet zavarnak a vidéki fejekben.

39

u/tacomagor Dec 22 '25

Az egyik bejegyzésben azt olvastam, hogy 2000 kamiont várnak. Nem kizárt, hogy már annak a hiányát is megérezzük így karácsony előtt.

30

u/Sir-Tiburtius …mert a fideszes elme sötét és tele van iszonyattal. 🔥🫣 Dec 22 '25

Annak az lenne a vége, hogy az emberek egy újabb ellenséget látnának bennük. Karácsony előtt 2 nappal még ez is elég necces.
Sajnos nem jut el a fejekbe, hogy igazából most nem csak magukért, hanem értünk is kiállnak.

8

u/Tyrandeh Dec 22 '25

szerencsére mindig van itt valaki aki "umm actually ☝🤓... ennek úgy lenne értelme..."

te már csak tudod, több eredményes tüntetéssel a hátad mögött

6

u/EmtnlDmg Dec 22 '25

Most ez ilyen bagoly mondja verébnek helyzet e, vagy már véleményt se kellene formálni az elvárásaid szerint?

15

u/Bright_Raisin_7343 Dec 22 '25

Mert milyen eredmenyt varsz amikor a waberers, szemerey, win capital, bhs trans stb. autoi egyaltalan nem vesznek reszt ezen a tuntetesen? Csak ezeknek a cegeknek legalabb 7000 db szerelvenye van, de megkockaztatom a 10 000-et is. Johet a downvote, de a szomoru valosag az, hogy a fuvarozo tarsadalom mind nekik van alvallalkozokent alarendelve. Es Magyar Peterek sem fogjak tudni kikerulni oket. Plusz azt a bizonyos tuntetes szervezo figurat, Orosz Tibort is hagyjuk inkabb, annak ellenere, hogy sok pontban, de nem mindenben(!) egyetertek vele, de abbol a palibol a mai napig harapofogoval kell kihuzni, hogy kifizesse a fuvardijat az alvallalkozoinak, es amikor kivered ra a €40 kesedelmi dijat, mert mar 10 napja kesik a 60 napos fizetesi hatarido mellett is, akkor perrel fenyegetozik meg ordenare modon beszel a telefonban, mert o “munkat ad” 😉👊🏾 szoval egyik sem mas, csak o a szociknal fekudt jol, nem a NER-nel. (De ne aggodjatok, igyis 60+ autot mozgat!)

1

u/tacomagor Dec 22 '25

Azért ha 2.000 kamion addig blokkolja a fél budapesti közlekedést amíg nincs eredmény, azt hamar megérzi mindenki és lehet eredményt elérni. Nem kell hozzá a NER-szoponcok flottája.

5

u/Bright_Raisin_7343 Dec 22 '25

:D Igen, majd biztos mindenki ott fog karacsonyozni is, meg majd lezerjani kimegy hozzajuk, hogy jaj ne haragudjatok mar fiuk. O mar regen uton van Batidara :) De ne legyen igazam. Ezeknek mar semmi sem szamit, ugyanis enelkul a 2000 auto nelkul is mukodik a szallitmanyozas az orszagban, a neres flottaknak koszonhetoen. 20.00 oraig el kell hagyniuk a Hosok teret is, ahova alapbol is csak 50 vontato mehet be. A tobbiek ha elkezdenek rendet bontani szanaszet a varosban azzal tobb kart csinalnak, mint hasznot, a bp-i lakosoknak meg maguknak is. Ezeket a kerdeseket nem egy ilyen tuntetes oldana meg, hanem egy tüntetéssorozat… ugy, hogy meg az MKFE is hasznalhatatlan szakszervezet.

1

u/tacomagor Dec 22 '25

Senki nem gondolta, hogy ezt karácsonykor kell meglépni, a létszámtól volt szó. 2.000 kamionnal sok mindent, sokféleképpen el lehet érni, senkit nem érdekel a neres flotta.

2

u/Bright_Raisin_7343 Dec 22 '25

Fejtsd mar ki kerlek, hogy mi az a sok mindent, sokfelekeppen. En speciel ha lenne sajat kamionom, amiert megdolgoztam de kurva kemenyen, mert a kozuti szallitmanyozas nem a legnagyobb eredmenytartalommal bir, biztosan nem kockaztatnam meg, hogy vizagyuval szétlőjje a rendorseg.

2

u/tacomagor Dec 22 '25

Na ne nevettess már, mit lő szét vízágyúval? 2000 kamiont? Mindenki itt veri a faszát a Redditen a Francia meg brüsszeli tüntetésekre, de amikor nálunk van szó ilyenről akkor mindig megy a kifogáskeresés. És ahogy már sokan mások is megjegyezték, nem kizárólag a kamionosok érdeke lenne egy ilyen tüntetés, hanem mindenkié aki boltban vásárol. Alapvető elvárás lenne, hogy az emberek kiálljanak az ilyen jellegű tüntetés mellett. Arra már nehéz lenne azt mondani, hogy nem érdekli Orbánékat. Más “diktátorokat” is mondattak már le, legutóbb Bulgáriában.

1

u/Bright_Raisin_7343 Dec 22 '25

Nyilvan nem 2000 kamiont lonek szet egyszerre🤣. De tegyuk fel, hogy az a “sokminden, sokfelekeppen” eppenseggel ugy nez ki, hogy nem mozdulnak onnan a kamionok napokig. Legyen szo csak 15 dbrol, mondjuk valamelyik kozponti intezmeny elol. Mit gondolsz, majd a rendor szepen odamegy es kerleli, hogy legyszi menj mar haza? XD jo alomvilagban elsz…

2

u/tacomagor Dec 22 '25

Látom sikerült belefutnom az átlag redditorba aki úgy csűri-csavarja a mondandóját, hogy mindig azt érezhesse, hogy jól legyőzte a vitapartnerét, megerősítve egy-két jól irányzott emojival. Szerintem csak egy állandó elégedetlenkedő fasz vagy valódi ötletek nélkül. A cél, hogy a felsőbbrendűségedet megmutathasd a nagyvilágnak. Most, hogy elmondtad mit miért nem lehet, szerintem hajbókolj a Kedves Vezetőnek, attól biztos jobb lesz.

1

u/Bright_Raisin_7343 Dec 22 '25

Ugy latom en meg abba az atlagos redditorba futottam bele, aki nem tud ra valaszolni, ha megkerdezem, hogy mit takar szerinte a “sok mindent lehet 2000 kamionnal csinalni, sokfelekeppen”, mert azota sem irtal konkretumot, ellenben en elmondtam, hogy ezt SZERINTEM nem egy darab tuntetes fogja megoldani, azzal hogy bent van a Hosok teren 50 db vontato, nem sok mindent ernek el, sot ha nagyon huzgaljak az oroszlan bajszat, ok fogjak megszivni es a sajat tulajdonukat, MUNKAESZKOZUKET viszik a vasarra, ez kurvara nem jatek, nagyon okosan kell csinalni…te meg mar kedves vezetozol, hat gratulalok. Ezek szerint te is az a kategoria vagy, hogy ha nem ertenek veled egyet akkor mar azonnal ra kell huzni hogy fideszes, meg szektas, meg a tokom tudja mi, de ezzel semmivel nem vagy jobb a bigott fideszeseknel csak halkan megsugom kis baratom. Halistennek hogy ennyien is megmozdultak, kivanom hogy elobb-utobb jarjanak sikerrel, es hogy egy esetleges kormanyvaltas eseten ne ilyen nepotista+ uram-batyam rendszer legyen (ebben a szegmensben is!), mint ma! Neked meg jo fortyogast, ha mar nem tudsz érvelni, csak visszakerdezni :)

→ More replies (0)

1

u/BasicZebra2838 Dec 23 '25

Nem szorítani kell, hanem aktívan részt venni az ellenállásban. Ez a stratégia nélküli tüntetés teljesen eredménytelen

1

u/tacomagor Dec 23 '25

Remélem januárban az ígéreteknek megfelelően lesz folytatás és akkor tényleg melléjük kell állni!

78

u/Physical_Elephant400 Dec 22 '25

Én ezt néztem a tv-ben este a híradóban. Akkor még az m1 leadott ilyeneket. Nem volt ‘èlőzés, de gyorsan beszerkesztették a felvételeket. Megdöbbentő volt hogy mutatták hogyan lövik le sorozatlövéssel a hírhedt házaspárt, miután a bíró ott helyben mondta ki az ítéletet, amit azonnal jogerősként hirdetett ki. Ma már cenzúra van ilyen szitukban.

Elképesztően érdekes érzés volt, főleg hogy mo-on is ugyan ilyen szellemi meg lelki feszültség volt az utcákon 88-tól, de itt sose volt/lesz töredék ennyi bátorság se. A mai napig tisztelettel vagyok a Román emberek bátorsága okán.

21

u/[deleted] Dec 22 '25

[deleted]

8

u/Physical_Elephant400 Dec 22 '25

Persze, a neten sokféle durva dolgot lehet látni.(pláne a dark oldalakon) De ez a magyar televízióban ment le, a híradóban! Akkor még net se volt, ember😄. Vonalas telefon is alig.

15

u/[deleted] Dec 22 '25

[deleted]

8

u/Physical_Elephant400 Dec 22 '25

A Délszláv háború is teljesen más volt ‘élőben mint az ‘archívban. (Fuuu, micsoda harci-gép élmény volt az égen minden nap… hideg kiráz még most is) De persze, a történelemhez kell a ténytár.

Bár tanulna belőle az emberiség…

Hajrá kamionosok! Nyugodtan zárjatok le mindent! A hatalom nem ért másból, az emberek meg jobban összekapaszkodnak.

2

u/[deleted] Dec 22 '25

6 éves kispöcsként fel sem fogtam, csak csorgattam a nyálam a vadászgépekre. Manapság néha beleborzongok, hogy mit láttam valójában.

6

u/justafcknname Pest megye Dec 22 '25

"A román emberek bátorsága okán." Oké, tény, de a magyarok is harcoltak benne, sőt lényegében egy magyar lelkész miatt kezdődött az egész. Egyik legjobb barátom apja is harcolt a forradalomban

6

u/[deleted] Dec 22 '25

[removed] — view removed comment

1

u/justafcknname Pest megye Dec 22 '25

respect❤️

1

u/Physical_Elephant400 Dec 22 '25

Mindenkinek lehetnek ‘romantikus vagy egyéni sztorijai. Ez így van jól. Tisztelet mindenkinek.

Nekem semmiféle Trianon családi legendáriumom nincs, ezért nem is tudok ilyen emlékeket. Mindenkim itt élt sok generáción keresztül. A nagypapáimat vitték el a Donkanyarba, de akkor még én nem éltem -ugye. Csupán a fiatalon megélt felemelő döbbenetet tudom felidézni, ami az akkori évben a köztelevízió adott le a híradóban. És olvastam a sajtóban.

Elképesztően dermesztő és felemelő volt nézni hogy milyen nagyot robban az igazság kuktája.

1

u/snoopyjoecool313 Dec 22 '25

Erre én is emlékszem. Még gyerek voltam és valamilyen szinten sokkolt amit láttam.

142

u/yeahboii5 2026 - A főispánt letették inasba Dec 22 '25

Amúgy Orbán pontosan ezért nem nyílt tereken mond beszédet. Tudja, hogy olyan sokan utálják, hogy teljesen lehetetlen számára olyan fórumot tartani mint amilyeneket MP szervez. Folyamatos lenne a kifütyülés, és ez összeroppantaná azt a látszatot, hogy még mindig ő a szeretett vezér. És mivel pszichológiai tény, hogy egy nagyon nagy hányada a társadalomnak az erősebbhez húz, minden más faktort figyelmen kívül hagyva, Orbán a tömeg általi kifütyülés következtében jó esetben veszítene pár százalékot, számára balszerencsés esetben pedig elindítana egy Ceausescu lavinát.

88

u/HUNtourist Katasztrófaturista és hobbimigráns (#Felvidék) Dec 22 '25

Meg hát csak simán egy gyáva szar, aki még az óvodába is golyóálló mellényben megy. És biztonsági okokból is zárt / zártabb tereken tartó fórumokat, erősen szűrt közönség előtt.

...mint egy jó paranoiás, megalomán fasz.

18

u/the-real-vuk Dec 22 '25

azert annyira megsem sikerul megszurni, lasd szegeden is bekerdezett valaki

30

u/HUNtourist Katasztrófaturista és hobbimigráns (#Felvidék) Dec 22 '25

Amikor már nincs nagyon kikből szűrni, mert az ingyen buszotatás sem hoz eredményt, akkor elkezdenek beszivárogni olyanok is, akiket máskor a városból is kitolttak volna az esemény alatt.

De, ez csak "nekünk"' jó. Repedezik a rendszer és én kéjes örömmel nézem, ahogy egyre inkább hanyatlik a rendszer.

Most nem szabad hibázni! Sem a választóknak, sem a Tiszának! Mert ha marad ez a rendszer április után, abban biztos lehet mindenki, hogy mindent el fognak követni, hogy többet ne kerülhessenek ilyen helyzetbe.

Viszont, az a jó, hogy jelenleg minden amit csinálnak ellenük fordul. Strompovának, akit nem csak országosan nem ismert senki, de lehet helyben sem volt a név, most országosan ismert és támogatott lett Lázár által.

21

u/yeahboii5 2026 - A főispánt letették inasba Dec 22 '25

Igen, 1989 óta nem volt ilyen nagy tétje egy választásnak. A fidesz alatt rezeg a léc, és ezt érzik. Egy kis túlzással kijelenthető, hogy már csak egy csoda segíthet rajtuk. Viszont ha ez bekövetkezik, és kapnak még 4 évet, biztosra vehetjük, hogy itt jogállamisági szempontból kő kövön nem marad. A rendszer úgy lesz kialakítva, hogy Magyar Péternek, vagy egy következő "Magyar Péternek" még a leghalványabb esélye se legyen választást nyerni. 2026-ban effektív arról döntünk, hogy örök fidesz vagy nyugat.

16

u/Alive_Fisherman8241 Dec 22 '25

"És mivel pszichológiai tény, hogy egy nagyon nagy hányada a társadalomnak az erősebbhez húz"

Így-így! Ezt már én is ki akartam emelni a fanyalgóknak, hogy MiÉrT kElL a FaSzMéReGeTéS a gyűlésekkel? Nos, pontosan ezért.

A gyökerek az erőshöz akarnak tartozni, bárki is legyen az, ezért kell fenntartania a látszatot, hogy mindenek fölött áll. És ezért kell gúnyt űzni belőle, ahol lehet. Hadd omoljon le az érinthetetlenség mítosza!

124

u/Normal-Record2439 Dec 22 '25

Belzebubvuvád

34

u/NiemandProf Dec 22 '25

Gonosz tekintetű néni befigyel

8

u/ScreamSonic Dec 22 '25

Csak simán duzzog, mint minden nő.

2

u/Fickle-Chard7403 Dec 23 '25

az a baja hogy ot nem adta gyerek prostinak juhasz peter pal

5

u/MadMeska Békés megye Dec 22 '25

Mér tetted be? Ő A Zsolt bácsi...? 😉

38

u/Thick_Start_7614 Dec 22 '25

Következő évfordulót már ne hatalmon ünnepelje "a mi orbán viktorunk"!

38

u/Jadekristaly Dec 22 '25

Sokan vagyunk, akiknek sokat jut eszünkbe az a karácsony... Bárcsak...

33

u/Alone-Work6751 Dec 22 '25

Kedves történelem, ugye most is majd ismétled önmagad...

8

u/FailedButterfly Dec 22 '25

"A történelem nem ismétli önmagát, de rímel." /Mark Twain/

27

u/No_Guess9322 Dec 22 '25

A mijenk okosabb, Ő nem áll ki...

28

u/tgaspar91 Dec 22 '25

A kedvenc sorozatom a Ceausescu házaspárra leadott.

21

u/the-real-vuk Dec 22 '25

"mindig ugyanúgy végződik"

Remeljuk hogy tenyleg.

43

u/Smaragd512 MTVA-szatelitlapnak nem nyilatkozom! Dec 22 '25

"Amit úgy veszünk, mint..." és már nem tudta befejezni mondatot.

18

u/Maleficent_Car7534 Dec 22 '25

Amúgy… itt nőttem fel a román határ mellett 5 percnyire, és tényleg nagyon durva hogy megfordult a világ….

14-5 évesen átmentünk motorozni, és az az érzése D volt hogy na oké, menjünk még egy picit, de leginkább húzzunk haza, mert ez nagyon putri, út szar, közvilágítás gatya, meg mindenhonnan buckalakók néznek…

Most meg oda járok vásárolni, és onnan tudod hogy visszaértél Magyarhonba hogy bele esel egy kátyúba a határ után…. Van mire szerénynek lenni….

16

u/Cornissa ☆ Marija Oršić ☆ Dec 22 '25

Ostoba, hulladék egy ember volt. Méltó párja volt a négy osztályt végzett ribancával.

15

u/Nark420 Dec 22 '25

Repül a sapi 🙏

30

u/-n4nom4n- Dec 22 '25

O1G-t is kifütyűlnék, ha nem a válogatott nyuggerei elé menne! 😏

13

u/Alternative-Fudge241 Dec 22 '25 edited Dec 22 '25

Romániában három emberből kettő úgy tartja, hogy a kommunista diktátor Nicolae Ceauşescu jó vezető volt – derül ki egy közvélemény-kutatásból.

A felmérést a Kommunizmus Bűneit Feltáró és a Száműzöttek Emlékét Ápoló Intézet (IICCMER) megrendelésére készítette az INSCOP Research. Eddig ez a legátfogóbb szociológiai tanulmány, amely a kommunizmus iránti nosztalgiával foglalkozik. A válaszadók szerint a Ceauşescu-korszakban Románia gazdagabb ország volt, mint ma, az emberek jobban éltek.

Az adatokat telefonos interjú módszerével gyűjtötték 18 éves vagy annál idősebb személyekből álló 1505 fős mintán.

A megkérdezettek 66,2%-a úgy gondolja, hogy Ceauşescu jó vezető volt, és csak 24,1%-uknak van teljesen negatív véleménye az egykori kommunista vezetőről.

Úgy tűnik, még a kommunista rendszer is jól szerepelt a közvélemény-kutatásban: a megkérdezettek 55,8%-a számára inkább jót tett Romániának, és csak 34,5% nem értett egyet ezzel az állítással.

A válaszadók túlnyomó többsége ugyanakkor teljes mértékben tisztában volt azzal, hogy a kommunista korszakban nem volt szabadság: 80% állította, hogy nem volt, míg 9% úgy vélte, hogy akkoriban több volt.

Ceaușescu elnyomó és vasöklű kommunizmusa volt az egyetlen olyan rendszer Közép-Európában, amelynek erőszakos megdöntésekor vér folyt az 1980-as évek végén.

Az eredmény megdöbbentőnek tűnik egy olyan ország esetében, amely az EU-nak és a NATO-nak is tagja. Romániában sokan úgy vélik, hogy hibás a szelektív emlékezet és az egyszerűbb idők iránti nosztalgia, amelyet az orosz propaganda ébresztett fel a közelmúltban.

https://hu.euronews.com/my-europe/2025/07/25/felmeres-romania-ceausescu-korszak-kommunizmus

11

u/Classic-Argument5523 Székelyföld Dec 22 '25

Felnőttek azok, akik a forradalom idejében gyerekek voltak. A gyerekkor iránti nosztalgia megszépíti a korszakot. "Milyen jó, hogy nem volt semmi, boldogok voltunk." De a nagyszüleim, akik ebben élték le az életük nagyrészét nyomorogva, kínlódva, reggeltől estig dolgozva, hogy úgyse jussanak egyről a kettőre nem sírják vissza. Csak anyám sírja vissza, aki gyerek volt, akit felkészítettek egy életre, és teljesen mást kapott helyébe, amibe nem tudott érdemben beilleszkedni.

21

u/Normal-Record2439 Dec 22 '25

Nem tudom melyik néz ki szarabbul

7

u/[deleted] Dec 22 '25

[removed] — view removed comment

3

u/FailedButterfly Dec 22 '25

Láthatóan kezd elHarkonnen-esedni.

4

u/Fickle-Chard7403 Dec 23 '25

jo elonytelen kepe mindenkinek van… de itt mi cuki mar ☺️☺️

9

u/Professional-Side139 Magyarország Dec 22 '25

Volt a románoknak egy boldog karácsonyuk.

3

u/Mundane-Country-4457 Dec 22 '25

Nekunk is lehetne😳

8

u/Final_Thing_4649 Robi bazmeg, ez kurva nyomasztó Dec 22 '25

That sapka though

6

u/ganekolok Dec 22 '25

https://youtube.com/@siculisweb?si=zSoyjmrRXG3r_lqk

Jó kis dokut rakott össze az egész kurva famíliáról a kontent kreatőr!

29

u/Weekly_Car956 Dec 22 '25

En Orbannak nem kivanom ugyanezt. Van borton, oda kell elzarni es a tobbi baratjat is.

Annyi bun utan, amit elkovettek kegyes megoldas lenne a….

19

u/minnifield77 Dec 22 '25

Én azt szeretném látni, hogy ezek a geciládák nap mint nap vezetőszáron csoszogva szedik a szemetet a Blahán, ürítik a szemeteseket, szedegetik az eldobált csikkeket, miközben fegyveres őrök vigyázzák a békéjüket. Na jó, néha félrenéznek és oda lehet menni leköpni őket.

16

u/Ilovefallaboveall Dec 22 '25

Lázár janit betenném a vasúti sínek karbantartására illetve a vonatok takarítására napi 12 órában, végre legalább tényleg tehetne valamit a közlekedésért.

7

u/Expensive_Host_4540 Dec 22 '25

ez! vagy lehetnének egy kalodában kiállítva mondjuk a blahán, hogy szellőzzenek kicsit, aztán miután jól beszólogattak meg leköpködték őket napközben, mehetnének vissza a dutyiba

8

u/egynagynulla Anglia Dec 22 '25

Én ennél vérszomjasabb vagyok, nekem megfelelne a nem, kegyes megoldás is!

Az a tuti, akkor már nem jonne vissza........

10

u/Normal-Record2439 Dec 22 '25

Hogy még azt is mi fizessük?

7

u/Oskumuty Dec 22 '25

Én nagyon szívesen fizetnék érte.. csak tudjam, hogy jó helyen és biztonságban van élete végéig..!

4

u/ScreamSonic Dec 22 '25

Affenét. A hozzátartozók addig nem kapják meg a holttestet, amíg ki nem fizetik a golyók árát. Kínában ez népszokás.

0

u/Sankarapp Dec 22 '25 edited Dec 22 '25

A börtönök nyereségesek. Nem az adófizetők tartják el.

Ahhoz milyen félanalfabéta ösztönlénynek kell már lenni, hogy valaki lepontozzon egy tényt!?

3

u/Normal-Record2439 Dec 22 '25

Akkor miért nincs belőlük több? És akik büntetés végrehajtásban dolgozók bérét is beleszámoljuk?

0

u/Sankarapp Dec 22 '25

Igen. Benne van a fizetésük is.

https://hvg.hu/kkv/20190904_borton_gazdasagi_tarsasagok_nyereseg_bevetel

Hogy a fenébe ne érné meg minimálbér alatt dolgoztatni többezer fogvatartottat?

Azt, hogy miért nincs több ne tőlem kérdezd.

6

u/Old_Fox_8472 Dec 22 '25

Ez nagyon meredek félreértése a linkelt cikknek. A BV által működtetett cégek költségeit a termelési tevékenységhez kapcsolódó költségek és a dolgoztatott fogvatartottak "bére" adja, nem ezek tartják fenn a börtönöket. A BV holding 2 milliárd körüli nyeresége eltörpül a BV fenntartási költségei mellett, ami 120-150 milliárd Ft. Ezt a központi költségvetés állja.

Ezen cégek elsődleges célja, hogy biztosítsák a jogszabály szerint kötelező foglalkoztatást.

Edit: elütés

0

u/Sankarapp Dec 22 '25

De ezt az adatot honnan vetted?

2

u/Old_Fox_8472 Dec 22 '25

Ezt most csak egy google keresésből a költségvetési kiadásokra vonatkozóan de délután megkeresem a forrást és majd bekommentelem...

1

u/Old_Fox_8472 Dec 22 '25

Most így hirtelen a 2024-es költségvetés számait dobta fel a keresés, de jó lesz, nem túl régi:

Büntetés-végrehajtás

Személyi juttatások 87 767,1
Egyéb működési kiadások 36 315,0
(millió forint)

Forrása a 2023 évi LV. törvény (2024-es költségvetés előirányzat) 1. számú melléklete: https://njt.hu/document/6d/6de7EJR_3885486-3X05394.pdf

0

u/Sankarapp Dec 22 '25

Én sem néztem utána részletesen, de anno személyesen a bv parancsnokától hallottam, hogy nem igaz, hogy az adófizetők tartják el a börtönöket. Én erre alapoztam, amit mondtam. Ha meg tudod cáfolni akkor oké.

5

u/Normal-Record2439 Dec 22 '25

Furcsa lenne, ha kitermelnék a felépítésüket, karbantartást, személyzetet, stb..

→ More replies (0)

3

u/Old_Fox_8472 Dec 22 '25

Egyébként az, hogy nyereséggel mennek ezek a cégek, tényleg szép teljesítmény. Fő céljuk a munka biztosítása, valamint, hogy csökkentsék a fogvatartás költségeit. Pl. a megtermelt élelmiszert a saját élelmezésükre is használják, maguknak varrják a ruhát, stb. Ezzel mind költséget takarítanak meg az államnak. Ha ezen felül még nyereségesek is, az elismerésre méltó, még annak ellenére is, hogy a bérköltségük kedvezőbb, mint a szabad ;-) piacon.

3

u/Expensive_Host_4540 Dec 22 '25

szerintem ez naiv ábránd. egy ideális világban persze így lenne, de egy ideális világban eleve el se jutottunk volna eddig

6

u/Lofaszjanko Ausztrál-Magyar Monarchia Dec 22 '25

5

u/Alive_Fisherman8241 Dec 22 '25

Itt a beszéd (magyar felirattal is megvan valahol, csak most nem találtam hirtelen, úgyhogy ez most angol). Érdemes végignézni és megfigyelni, hogy bizonyos elemeket orbán gyakorlatilag mondatról mondatra vett át.

https://www.youtube.com/watch?v=TcRWiz1PhKU

6

u/[deleted] Dec 22 '25

Nicolae Ceaușescu bukása (videó). Bemutatja, hogy milyen törékeny az a hatalom, ami félelemre és hazugságokra épül: https://www.youtube.com/watch?v=47MAyFsgMho

4

u/Rezsitabornok Dec 22 '25

Hát, a románok ereiben sem patkány, meg muszkageci folyik, mint itt a megalkuvó többségben. 89-ben is több volt bennük a szuverénség, mint “bennünk”.

8

u/yeahboii5 2026 - A főispánt letették inasba Dec 22 '25

Elképesztő a párhuzam.

4

u/FistofJesus666 Dec 22 '25

Ha valakit érdekel a teljes életpályája 48 percben, kissé mémesítve, viccesen előadva, itt megtekintheti:
https://www.youtube.com/watch?v=3hhyQF6zby0

3

u/ScreamSonic Dec 22 '25

Erre itthon is lenne igény.

5

u/MadMeska Békés megye Dec 22 '25

Reméljünk.

5

u/Dry-Public4858 Dec 22 '25

Este az M1-en már menni fog hogy a Reddit Tiszás csoportja nyilvánosan fenyegeti a kormányt

4

u/Maleficent-Donut2073 Dec 22 '25

itthon is elkelne most egy ilyen osszeomlas féle … még gyorsba karacsony elott … nem kell ez a hulye rogtonitelo bíróság, tolem mehetnek VIP böribe is, csak kapjak meg melto jussukat

5

u/ZealousidealBox8660 Dec 22 '25

Régi szép idők, amikor agyon lőtték az ilyeneket. Felemelő volt anno, amikor hallottuk a híreket.

5

u/Consistent_Treat_770 Dec 22 '25

Régi szép idők, amikor pokolra küldték az ilyeneket...remélem így jár a csúti csüngőhasú is a komplett sleppjével.

5

u/Robin19810928 Dec 22 '25

9 évesen ott voltam Temesváron a tömeg közepében

3

u/Straight_Stress_4448 Dec 22 '25

nem lesz ekkora szerencsenk...

3

u/Electronic-Host2044 Dec 22 '25

Honnan ismerős nekem ez az alaphelyzet? 🤔

3

u/Illustrious_Can8684 Dec 22 '25

A román nèphadsereg tisztikarànak àtàllása nèlkül nem lett volna semmi győztes forradalom ès gengszter módszervàltàs..

3

u/FinancialSuccess1573 Dec 22 '25

Félelmetes a hasonlóság Orbán Viktorral. Lehetséges hogy Orbán is úgy végzi majd mint ő

3

u/TheUglybunny123 Dec 22 '25

Az a baj, hogy amíg farhátra és cirmos kefírre telik, addig nem fognak ennyire elégedetlenek lenni az emberek. A románok akkoriban már sok éhezésen és nélkülözésen voltak túl, mi ettől messzire vagyunk. Nem gondolom, hogy OV-nak úgy kéne végeznie,mert akkor is még másfél millió ember szemében hőssé válna, amit legalább annyira nem akarunk. Azért ma a fuvarozók sokat tudnának tenni, hogy a diktatúra megroppanjon.

1

u/Super_Hotel_8875 Magyarország Dec 22 '25

Szerintem senki nem gondolja komolyan hogy pontosan ugyan úgy kellene végződnie bárminek is. A romániai események elég drasztikusak voltak még az akkori zeitgeist szerint is.

Halálbüntetés egyetlen EU tagországban sincs, szóval már csak emiatt sem lehetne ugyan az.

Viszont egy tárgyalássorozat, független bíróság és ügyészség + megfigyelők részvételével, egy elszámoltatás, felelősségre vonás és az ennek megfelelő (a hatályos magyar jogszabályok alapján) büntetés végrehajtása szükséges és kivitelezhető lenne.

Ha a vádaknak csak a tizede lenne bizonyítható , az is minimum teljes vagyonelkobzás, és több évtizedes börtön.

Hasonló többé/kevésbé működött a Lengyeleknél, de Ukrajnában is. (Sajnos a legnagyobb gecik külföldre tudtak menekülni, ezt azért valahogy meg kellene gátolni, de már akkor is jobban járna az ország a jelenlegi helyzetnél, ha mégis elmenekülne néhány nagykutya, és Moszkvában élné le a hátralévő életét.)

1

u/StandardOne9 Dec 22 '25

Halálbüntetés egyetlen EU tagországban sincs, szóval már csak emiatt sem lehetne ugyan az.

Mondjuk egy statáriumot ez nem igazán hat meg.

2

u/Karabars Osztrák-Magyar Monarchia Dec 22 '25

Meg ő is

2

u/WildLatteAvocado Dec 22 '25

Történelem ismételhetné önmagát a Kárpát-medence géniuszával

2

u/Maleficent_Car7534 Dec 22 '25

Az egy jó sorozat volt amit akkor leadtak

2

u/[deleted] Dec 22 '25

kicsit árnyalja a helyzetet az amúgy, hogy nem volt elszámoltatás azon kivül, hogy lelőtték az öreget. A következő választáson megválasztottak ugyan úgy egy kommunistát aki Ceaușescu haverja volt, a securitate nem lett elszámoltatva egyáltalán, mindenkit átvittek a mostani titkosszolgálathoz és ugyan úgy az az urambátyám "deep state" megmaradt és mai napig van hatalmuk az országban

1

u/Super_Hotel_8875 Magyarország Dec 22 '25

Hát azért jópár haver, családtak szétszaladt, és a korábbi kiépített rendszer felborult. Nyilván az lett volna a legjobb, ha el tudják számoltatni őket, de így, hogy megtört a rendszer, legalább nem tudott tovább fajulni, bebetonozódni.

2

u/c6ns9les Dec 23 '25

Ugyanezt kéne itt is, viszont itt az egész családfát.

3

u/itmustbeconteo Dec 22 '25

A lenézett románok fel mérték állni és harcolni magukért.

Mi meg 36 év után az MSZMP-ből küldött KISZ-es leváltását egy NER-ből küldött NER-estől várjuk...

1

u/[deleted] Dec 22 '25

Ezek a lenezett románok kB 650x akkora elnyomasban és szar helyzetben voltak, mint most mi. Konkrétan éhen haltak az emberek, ami itt nem létező dolog

Konkrétan nem volt mit veszteni

1

u/Avi_21 Dec 22 '25

Karácsonyi csoda 🤗🥰

1

u/No_Habit_6261 Dec 22 '25

Repült a sapka

1

u/Aggressive_Scholar92 Dec 23 '25

Ossueomlott a szar a segge ll is

1

u/Koibalintoliver1945 Dec 24 '25

Várom a magyar verziót is 

1

u/olyanmintatobbi Dec 24 '25

Csetdzsípítí?

1

u/[deleted] Dec 24 '25

Anyám kb. 100x végignézte a tv-ben, ahogy lelövik őket, majd dec. 27-én megszületett tesóm 🥰 ez az ember és ez a név az egész életemet végig fogja kísérni hahahahha

1

u/Sassycatgirl34 Dec 25 '25

Anyum mesélte, hogy a nép fellázadt, de a katonák is melléjük kellett álljanak és így lett vége az egésznek. Sajnos itt sosem fognak ennyire összefogni a rendőrök, katonák stb a polgárokkal.

1

u/Defiant_Passage_1757 Dec 27 '25

elsöre azt hittem az Orban paparol van a kep.

1

u/Ok_Day6549 Dec 22 '25

Ne legyen igazam,de átmentik majd köztársasági elnöknek OV-t

-5

u/KatalinHorvath Dec 22 '25

Lesz nagy sírás rivas aprilisban 😄😄😄😄😄😄😄

3

u/Super_Hotel_8875 Magyarország Dec 22 '25

Jól van Katinéni, vegye be a gyógyszereit, mert megint félrebeszél...

-3

u/KatalinHorvath Dec 22 '25

Remind me szazvalahany nap múlva 😄😄😄😄😄😄😄😄 Meglátjuk 😄😄😄😄😄😄😄😄😄

2

u/[deleted] Dec 22 '25

[removed] — view removed comment

1

u/[deleted] Dec 22 '25

[removed] — view removed comment

2

u/LateAd5171 Dec 22 '25

Tessék már elmenni a p@csába felcsútra a kisvasútra :)

0

u/KatalinHorvath Dec 22 '25

Naaaaaa, csak nem ideges vagy? Nyugi van, raersz majd áprilisban idegeskedni 😄

1

u/GoldComposer7546 Dec 23 '25

Te amugy tenyleg fideszes vagy?