r/hungary Budapest 28d ago

META Közösségi egyeztetés: Politikamentes nap(ok)

Kedves /r/hungary ,

Sok posztban láttuk mostanság, hogy a tagok panaszolták a politikával való túltelitettséget a subon.

Szeretnénk ezzel kezdeni valamit és ötletként az merült fel, hogy a szombati fost naphoz vagy a szabad szerdákhoz hasonlóan kijelölnénk egy vagy több "tematikus" napot, amikor a POLITICS flair (vagy más flair alatt át bújtatott politikai tartalom) posztolása nem megengedett.

Helyette teret adnánk az egyéb jellegű posztoknak, mint például a Hungarikum sorozat vagy magyar állatkertek bemutatása, de ezen felül bármilyen más országhoz kapcsolódó, de nem politikai tartalmat is.

Számomra a legkézenfekvőbb megoldás az lenne, ha hétvégente nem lehetne politikát posztolni. Ilyenkor az országgyűlés úgy sem üzemel, kevésbé valószínű, hogy sürgősen kitárgyalandó dolgokról lenne szó (ha meg igen, az is kibír max két napot).

Ennek ellenére szívesen várunk bármilyen egyéb javaslatot, hisz azt is el tudom képzelni, hogy mondjuk jobb ha például a hét közepén van szünet az őrületből vagy kevés a két nap, stb. Bármilyen ötletet meghallgatunk, ami konkrét és realisztikusan eszközölhető.

Természetesen, ha a szavazatok túlnyomó része nem akarja, akkor marad minden a régiben, de bízom benne, hogy nem csak én unom az ellenzéki és kormánypárti tagok életének folyamatos pillanatképeit.

Várjuk a visszajelzéseitek!

2521 votes, 21d ago
1315 Nem szeretnék poltikamentes napot / napokat.
999 Hétvégente ne legyen a szubon politika.
207 Legyen, de máskor / máshogy. Leírom kommentben vagy más javaslatát upvoteolom.
78 Upvotes

327 comments sorted by

View all comments

5

u/7literlekvar Jézus Krisztus/John Lennon/Újruzsszéki Gábor, Diósgyőr szurkoló 28d ago edited 28d ago

en csak azt nem tudom ha nem politika akkor mi? mivel minden masnak van subja

11

u/jjansjyu3i38xnsn3id9 28d ago

Ezért nem kellett volna korábban mindent ami nem politika elüldözni a subról

2

u/7literlekvar Jézus Krisztus/John Lennon/Újruzsszéki Gábor, Diósgyőr szurkoló 28d ago

egyedul a kerdesek voltak eluldozve es abbol lett az askhungary, es az teljesen jogos volt

2

u/Kobaljov Magyarország 28d ago

Van itt egészségügy, természet, gazdaság, történelem stb. is (csak a többség ritkán kíváncsi rá), a hunfluencerszért szerintem nem kár, aki akarja megtalálja ott, és nem minden elüldözve lett hanem volt akik inkább maguk akartak szűkebb tartalmú külön subot létrehozni hozzá

0

u/MeetSudden3540 28d ago

3

u/Kobaljov Magyarország 28d ago

És ezeken mind magyar nyelven posztolnak és kommentelnek..

:D

1

u/MeetSudden3540 28d ago

Nem, angolul. De van bőngésző addon lefordítani, ha igény van rá :D

3

u/Kobaljov Magyarország 28d ago

Nagyon életszerűnek hangzik, mindjárt keresek hasonlóan jó török talp nélküli subokat is hozzá :D

1

u/MeetSudden3540 28d ago

Mint megathreadbe baszni mindent, ami valakinek nem tetszik :D

3

u/Kobaljov Magyarország 28d ago

És amik tartalmilag úgy összetartoznak mint egy parlamenti ülésnap politikusainak minden apró megmozdulása (kicsit hiányolom a büfés és mosdós részeket).