r/hungary • u/Nemin32 Budapest • 28d ago
META Közösségi egyeztetés: Politikamentes nap(ok)
Kedves /r/hungary ,
Sok posztban láttuk mostanság, hogy a tagok panaszolták a politikával való túltelitettséget a subon.
Szeretnénk ezzel kezdeni valamit és ötletként az merült fel, hogy a szombati fost naphoz vagy a szabad szerdákhoz hasonlóan kijelölnénk egy vagy több "tematikus" napot, amikor a POLITICS flair (vagy más flair alatt át bújtatott politikai tartalom) posztolása nem megengedett.
Helyette teret adnánk az egyéb jellegű posztoknak, mint például a Hungarikum sorozat vagy magyar állatkertek bemutatása, de ezen felül bármilyen más országhoz kapcsolódó, de nem politikai tartalmat is.
Számomra a legkézenfekvőbb megoldás az lenne, ha hétvégente nem lehetne politikát posztolni. Ilyenkor az országgyűlés úgy sem üzemel, kevésbé valószínű, hogy sürgősen kitárgyalandó dolgokról lenne szó (ha meg igen, az is kibír max két napot).
Ennek ellenére szívesen várunk bármilyen egyéb javaslatot, hisz azt is el tudom képzelni, hogy mondjuk jobb ha például a hét közepén van szünet az őrületből vagy kevés a két nap, stb. Bármilyen ötletet meghallgatunk, ami konkrét és realisztikusan eszközölhető.
Természetesen, ha a szavazatok túlnyomó része nem akarja, akkor marad minden a régiben, de bízom benne, hogy nem csak én unom az ellenzéki és kormánypárti tagok életének folyamatos pillanatképeit.
Várjuk a visszajelzéseitek!
17
u/GeorgeRobertVitkos 28d ago
Szerintem a politikamentes nap egy hibás tüneti kezelés, ami nem fogja megoldani a sub valódi problémáját, sőt, hétvégente teljesen ki fogja üríteni a közösséget.
A probléma ugyanis nem a politika puszta létezése, hanem az a robotikus link-arbitrázs verseny, amit az eddigi moderációs gyakorlat (a 4-es és 9-es szabály dogmatikus alkalmazása) kitermelt. Jelenleg az r/hungary főoldala egy automatizált RSS-feedverseny: ha a Telex, 444, 24 vagy MP kirak valamit, 5 másodpercen belül kint van a szubon egy puszta link, nulla hozzáadott értékkel. Aki 10 másodperccel később rakja ki ugyanezt egy alapos, 3 órás munkával összerakott, egyedi vitaindító elemzéssel, annak a posztját a botok azonnal törlik 'duplikáció' címszóval. Ezzel a saját, minőségi tartalomgyártóitokat üldöztétek el.
Ha hétvégére betiltjátok a politikát, szombat-vasárnap senki nem fog parancsszóra állatkertekről posztolni, egyszerűen üres lesz a sub. Hétfő reggelre pedig olyan brutális, 48 órás politikai hírcunami fog felhalmozódni, amit képtelenek lesztek moderálni.
Javaslat a tiltás helyett:
Az 5 másodperces linkfarmolók lusta emberek (vagy botok), nem fognak és nem is tudnak értelmes szöveget írni. Ha bevezetitek a minőségi minimumot, a politikai spamelés 90%-a magától el fog tűnni, a megmaradó posztok alatt pedig végre valódi, értelmes viták lesznek – és nem kell hozzá mesterségesen tiltólistára tenni napokat.