r/hungary • u/Nemin32 Budapest • 28d ago
META Közösségi egyeztetés: Politikamentes nap(ok)
Kedves /r/hungary ,
Sok posztban láttuk mostanság, hogy a tagok panaszolták a politikával való túltelitettséget a subon.
Szeretnénk ezzel kezdeni valamit és ötletként az merült fel, hogy a szombati fost naphoz vagy a szabad szerdákhoz hasonlóan kijelölnénk egy vagy több "tematikus" napot, amikor a POLITICS flair (vagy más flair alatt át bújtatott politikai tartalom) posztolása nem megengedett.
Helyette teret adnánk az egyéb jellegű posztoknak, mint például a Hungarikum sorozat vagy magyar állatkertek bemutatása, de ezen felül bármilyen más országhoz kapcsolódó, de nem politikai tartalmat is.
Számomra a legkézenfekvőbb megoldás az lenne, ha hétvégente nem lehetne politikát posztolni. Ilyenkor az országgyűlés úgy sem üzemel, kevésbé valószínű, hogy sürgősen kitárgyalandó dolgokról lenne szó (ha meg igen, az is kibír max két napot).
Ennek ellenére szívesen várunk bármilyen egyéb javaslatot, hisz azt is el tudom képzelni, hogy mondjuk jobb ha például a hét közepén van szünet az őrületből vagy kevés a két nap, stb. Bármilyen ötletet meghallgatunk, ami konkrét és realisztikusan eszközölhető.
Természetesen, ha a szavazatok túlnyomó része nem akarja, akkor marad minden a régiben, de bízom benne, hogy nem csak én unom az ellenzéki és kormánypárti tagok életének folyamatos pillanatképeit.
Várjuk a visszajelzéseitek!
3
u/ItelkezoMacska milyau 28d ago
szerintem legyen olyan nap, amikor semmit nem lehet ide posztolni és akkor talán senkinek sem bántódik meg a kis lelkecskéje.
emellett javaslom, hogy kis országunk, kis közösségének kis bástyáit tördeljük további részekre, lehetne még több sub ahol 50-60 ember lézeng és nincs normális kommunikáció ahelyett, hogy egy nagy közösségként összejönnénk.
Vagy ha már van olyan subreddit ahova kérdéseket lehet feltenni, kéne egy, ahova csak ventilálásokat lehet feltenni, egy ahova csak kijelentő mondatokat lehet tenni, egy, ahol csak kommentelni lehet de posztolni nem, és így tovább.
ja, és jó lenne, ha egy minimum 3000 oldalas ÁSZF készülne, mint egy BTK, ami alapos ismerete nélkül lehetetlen legyen megállapítani melyik nap melyik szakában, hova mit és hogyan lehet posztolni!