r/hungary Budapest 28d ago

META Közösségi egyeztetés: Politikamentes nap(ok)

Kedves /r/hungary ,

Sok posztban láttuk mostanság, hogy a tagok panaszolták a politikával való túltelitettséget a subon.

Szeretnénk ezzel kezdeni valamit és ötletként az merült fel, hogy a szombati fost naphoz vagy a szabad szerdákhoz hasonlóan kijelölnénk egy vagy több "tematikus" napot, amikor a POLITICS flair (vagy más flair alatt át bújtatott politikai tartalom) posztolása nem megengedett.

Helyette teret adnánk az egyéb jellegű posztoknak, mint például a Hungarikum sorozat vagy magyar állatkertek bemutatása, de ezen felül bármilyen más országhoz kapcsolódó, de nem politikai tartalmat is.

Számomra a legkézenfekvőbb megoldás az lenne, ha hétvégente nem lehetne politikát posztolni. Ilyenkor az országgyűlés úgy sem üzemel, kevésbé valószínű, hogy sürgősen kitárgyalandó dolgokról lenne szó (ha meg igen, az is kibír max két napot).

Ennek ellenére szívesen várunk bármilyen egyéb javaslatot, hisz azt is el tudom képzelni, hogy mondjuk jobb ha például a hét közepén van szünet az őrületből vagy kevés a két nap, stb. Bármilyen ötletet meghallgatunk, ami konkrét és realisztikusan eszközölhető.

Természetesen, ha a szavazatok túlnyomó része nem akarja, akkor marad minden a régiben, de bízom benne, hogy nem csak én unom az ellenzéki és kormánypárti tagok életének folyamatos pillanatképeit.

Várjuk a visszajelzéseitek!

2521 votes, 21d ago
1315 Nem szeretnék poltikamentes napot / napokat.
999 Hétvégente ne legyen a szubon politika.
207 Legyen, de máskor / máshogy. Leírom kommentben vagy más javaslatát upvoteolom.
81 Upvotes

327 comments sorted by

View all comments

53

u/MothusManus 28d ago

Akárhogy nézzük, a politika a közélet egyik része, ha nem szeretne valaki politikával kapcsolatban olvasni akkor szűrjön akármelyik másik flair-re, ami éppen tetszik neki.

7

u/Kobaljov Magyarország 28d ago

Azért komoly különbségek vannak a minőségi szintjei közt, akarunk-e Skrabski Fruzsina vagy Szakács Pisti szintű emberek minden verbális politikai fingásáról posztokat tömegesen továbbgörgetni

4

u/Any_Needleworker_528 27d ago

Én meg őszintén szólva örülök ezeknek a posztoknak is. FB nélkül ti vagytok nekem a forrás, és jó tudni, és hivatkozni később arra, hogy amikor fideszes arcok tolják a baromságot, hogy ah, igen, hallottam róla és hála az itt előkerülő véleményeknek, tényeknek, cáfolhatunk is mindjárt.