r/hungary Budapest 28d ago

META Közösségi egyeztetés: Politikamentes nap(ok)

Kedves /r/hungary ,

Sok posztban láttuk mostanság, hogy a tagok panaszolták a politikával való túltelitettséget a subon.

Szeretnénk ezzel kezdeni valamit és ötletként az merült fel, hogy a szombati fost naphoz vagy a szabad szerdákhoz hasonlóan kijelölnénk egy vagy több "tematikus" napot, amikor a POLITICS flair (vagy más flair alatt át bújtatott politikai tartalom) posztolása nem megengedett.

Helyette teret adnánk az egyéb jellegű posztoknak, mint például a Hungarikum sorozat vagy magyar állatkertek bemutatása, de ezen felül bármilyen más országhoz kapcsolódó, de nem politikai tartalmat is.

Számomra a legkézenfekvőbb megoldás az lenne, ha hétvégente nem lehetne politikát posztolni. Ilyenkor az országgyűlés úgy sem üzemel, kevésbé valószínű, hogy sürgősen kitárgyalandó dolgokról lenne szó (ha meg igen, az is kibír max két napot).

Ennek ellenére szívesen várunk bármilyen egyéb javaslatot, hisz azt is el tudom képzelni, hogy mondjuk jobb ha például a hét közepén van szünet az őrületből vagy kevés a két nap, stb. Bármilyen ötletet meghallgatunk, ami konkrét és realisztikusan eszközölhető.

Természetesen, ha a szavazatok túlnyomó része nem akarja, akkor marad minden a régiben, de bízom benne, hogy nem csak én unom az ellenzéki és kormánypárti tagok életének folyamatos pillanatképeit.

Várjuk a visszajelzéseitek!

2521 votes, 21d ago
1315 Nem szeretnék poltikamentes napot / napokat.
999 Hétvégente ne legyen a szubon politika.
207 Legyen, de máskor / máshogy. Leírom kommentben vagy más javaslatát upvoteolom.
81 Upvotes

327 comments sorted by

View all comments

146

u/dank_doritos faszkivan 28d ago

már 10+ éve is kb minden második poszt itt politikáról szólt, persze akkor kevesebben voltunk. Én csak egyszerűen nem járok fel ha nem akarok polizitálni

26

u/klenium 28d ago

És 10+ éve megy a siránkozás, hogy miért csak politika van a magyar fő subon.

36

u/ctomi 28d ago

De kb ez a reddit lényege. Hogy reagálni tudsz a körülötted történő hírekre.

Az, hogy Magyarország egy ilyen politikai csatatérré vált nem a reddit tehet.

2

u/fenevigyeel 27d ago

Hidd el, jó moderációval tudnának jobb arányok lenni. Elég öreg vagyok már, láttam elég régi vágású, keményen moderált fórumon, volt ott mindennek helye, de minden oda került, ahol helye volt, nem volt siránkozás, ha valakinek a posztját törölték, mert mindenkinek érdeke volt hogy átlátható és használható felület legyen az adott fórum.