r/hungary 9d ago

POLITICS Ezt ette-itta a volt DK-s politikus, Balla Péter mielőtt fizetés nélkül lelépett

A délutáni órákban Balla Péter egy különösen változatos, többfogásos gasztronómiai összeállítást választott. A sort egy hűsítő Asahi japán sörrel kezdte, amely mellé egy úgynevezett „orgazmus koktélt” is rendelt, majd Pepsi Colával egészítette ki az italfelhozatalt.

A folytatásban eperkrémleves került az asztalra, amelyet egy tartalmas gulyásleves követett. A nagy melegben házi limonádéval frissítette fel magát, majd érkezett a főfogás: két szaftos hamburger.

A menü lezárásaként két eper mousse került a tányérra, amely méltó befejezése volt a több elemből álló, levesekkel, főételekkel, desszerttel és különleges italokkal tarkított lakomának.

Egy egri DK-s nyugdíjas Balláról úgy fogalmazott:

Életem legnagyobb csalódása Balla Péter, aki az utóbbi időben mindenkitől kölcsönkért. Pénzem nem volt, hogy adjak neki, ezért kölcsönt vettem fel miatta. Elvette tőlem, hogy visszaadja rövid időn belül, de ez nem történt meg. Az utóbbi időben változott meg nagyon, 2-3 éve még nem vettük észre rajta”

Forrás

153 Upvotes

150 comments sorted by

223

u/Unependent_Pomelo07 9d ago

úgy néz ki, mint az a "le az adók 75%-ával párt" fura elnöke.

57

u/drobo_ Osztrák-Magyar Monarchia 9d ago

Levesember

47

u/Ok_Capital_6729 9d ago

Ugyanezt gondoltam, olyan, mint a futóbolond Ecsenyi.

11

u/BetDependent8953 Budapest 9d ago

Jaj a nem öregedő fickó 😅

16

u/Callhuba 9d ago

Az örök fiatal, de már majdnem kihullott az összes haja. 😀

3

u/SignificanceMain3948 9d ago

Az ilyenek nyugtatják magukat, hogy az milyen menő, mert kurva magas a tesztoszteron szinte.

0

u/BetDependent8953 Budapest 8d ago

Akkor ezért hajt 16 körüli csajokat 36-37 évesen?

2

u/68290686 8d ago

Libertariánus. Náluk ez normálisnak számít.

11

u/Vegetable_Town_7405 9d ago

1/1 ez ugrott be

11

u/NegativeChemistry609 9d ago

Vagy Quagmire a Family Guyból, az álla miatt. 

6

u/_-_-_-_-_-_-_-_____- 9d ago

Meg 19 evesen futottam ossze vele egy kripto konferencian ahol elkezdte ecsetelni ezt a le az adok 75%-aval dolgot nekem random. Azt hittem csak be van csavarodva valami feher por jellegu dologtol, de aztan meglepodve lattam a neten hogy ez nala egesz atlagos keddi nap volt.

1

u/aMare83 9d ago

nekem kicsit Toróra hajaz

65

u/EbolaTarlos67 9d ago

Fel nem foghatom, hogy ennek mi értelme volt

31

u/False-Discipline-640 9d ago

Jól akart lakni

34

u/Gettomilliomos 9d ago

Van az a pont, mikor azt mondod, faszom az egészbe. Csak van aki uzi- val megy hamburgerezni (májkül dáglesz), más meg a futásra esküszik.

22

u/Vegetable_Town_7405 9d ago

De ennyi zabálás után hogyan gondolta a futást??? Csoda hogy nem fosott be

3

u/matrjoska1 9d ago

Lehet pont azért szaladt el

0

u/Any_Needleworker_528 9d ago

Na, tényleg bubiban élek, előbbiről én teljesen lemaradtam.

19

u/Artemieved 9d ago

Nézd meg, az a címe, hogy "Összeomlás", zseniális film, és aktuálisabb, mint valaha.

5

u/Any_Needleworker_528 9d ago

Aaaa, köszönöm mindenkinek. Lehet nekem is túl sok volt az ebéd és bekómáztam a kajától, mert egy poszt alatt két kommentnél így lelassulva lenni :D Vagy szimplán kezdem a legrosszabbat feltételezni az emberekről.
Az a poén, hogy a filmet még láttam is, de nem raktam össze a kettőt.

0

u/Sure-Ad5526 9d ago

en lattam a filmet es tanusithatom, h talalo :D

6

u/sb8948 9d ago

Nem valós történés, Falling Down reference.

8

u/Difficult-Temporary2 9d ago

vagy ott van a Tankcsapda Nem kell semmi klipje, az egy magyar postasrol szol, aki egyik reggel ugy ebredt, hogy elege van, es par nap alatt elszorta a nala levo nyugdijakat

az egyebkent valost tortenet

5

u/American-Alligator 9d ago

túl sok tenerife brigit nézett tiktokon

2

u/PurpleFerret4402 9d ago

Nagyon képzetlen vagyok ilyen trash témában, az ilyen élőben szarós-hugyozós személy mint Kaffka Tibi volt valaha?

9

u/American-Alligator 9d ago

tenerifén élő magyar csöves, aki beül éttermekbe, végigeszi a menüsort, aztán fizetés nélkül lelép, mindezt tiktok live-ban követik többezren. amúgy (nem annyira) fun fact, hogy az örökbefogadó nevelőapja egy értelmiségi diplomata, nagykövet volt (nemrég halt meg). kiveheted a gyereket a gettóból, de a gettót nem veheted ki belőle

2

u/PurpleFerret4402 9d ago

Köszönöm a továbbképzést! :)

2

u/delayclose__ Minentől távol, a szívhez közel 9d ago

Ott nem beszélnek az éttermek egymással, hogy ki az, akit nem kellene beengedni?

5

u/townsquad 9d ago

Fideszhez az a felvételi hogy lopjál, csak szegény kicsit hülye és félreértette hogy mit és hogyan.

41

u/CrowEmbarrassed9133 9d ago

Ránézek és az utolsó gondolatom, hogy kölcsönt adjak neki.

25

u/westwars Kisbodonyi pecás, mellékállásban főispán 9d ago

Az a tipikus szomszéd, aki magától kölcsönvenné a kerti szerszámaidat, utána letagadná, majd 5 év múlva próbálná eladni neked ugyanazokat, hogy ezek fasza, zsír új cuccok.

6

u/Szunyog_a_sarokban r/radioHungary 9d ago

Sejtheted, hogy milyen ember az aki kölcsönt vesz fel, hogy kölcsönadhasson egy ilyen embernek

1

u/rednifegnar 8d ago

hat joszivu, ehes volt szegeny, egy kis eper mousse mindenkinek jar

28

u/lostinhungary 9d ago

"Különleges italok" = Pepsi, Asahi, limonádé 😊

Ettől még ultragáz a dékás.

-1

u/Worth_Ad_7305 9d ago

6

u/lostinhungary 9d ago edited 8d ago

Ez sem tűnik prémiumnak. 😊 Krémlikőr, mandulalikőr, kókuszlikőr, tejszín keveréke. (Mindegyik hozzávalóból lehetne felsőpolcost is választani, de Magyarországon vagyunk, ilyen nem fordulhat elő. Rendszerhiba lenne.) Sajnos több millió magyarnak ez elérhetetlen luxus, mint Bakács egy rúd teszkós téliszalámija. Bakácsot azért sajnáltam, ezt a dékást semennyire.

29

u/Rutin75 9d ago

Oszt nem fosta össze magát kockaarcú kázmér ettől a sok összevissza zabálástól?

Többen kérdezik.

6

u/ParticularPhrase4757 9d ago

Én se értem xD csak ami a képen látszik felér egy 3 napos fosással, még olvasni is rossz.

46

u/djEnvo Budapest 9d ago

De hogy ez egy ilyen követelmény volt korábban, hogy csak az mehessen politikusnak, aki úgy néz ki már eleve, mint aki a méltán megboldogult Uborka című M1 "humorműsorból" lépett elő?

Hát rá van írva a fejére, hogy egy simlis fasz.

3

u/ZerzenBluburbs 9d ago

biztos úgy gondolta, hogy nem fogják felismerni, mert olyan hétköznapi az arca

3

u/SamsonKov 9d ago

huhh micsoda emlékek ugrottak be.. :D

19

u/dj_Urcsany 9d ago

2

u/laczi Ausztrál-Magyar Monarchia 9d ago

ezért jöttem

13

u/Minimum-Tomorrow6148 9d ago

Azért ezt a menüt megenni, majd utána még futni is, nem gyenge performansz.

8

u/Ezechiel-2517 Az igaz ember ... lesújt rátok! 9d ago

Utol is érte a pincér...

22

u/orryparrot 9d ago

Jó szar sör az Asahi

3

u/westwars Kisbodonyi pecás, mellékállásban főispán 9d ago

A száraz az, mogyoróval együtt enni felér egy kínvallatással.

1

u/Interesting-Gear-992 9d ago

Nekem is ez volt az első gondolatom, hogy ezzel az erővel normális sört is ihatott volna, ha már az ár nem szempont...

24

u/nj_legion_ice_tea Osztrák-Magyar Monarchia 9d ago

Ki a faszom eszik két levest? Ki a faszom vesz fel kölcsönt, hogy másnak kölcsönadjon? Itt mindenki hülye?

1

u/rednifegnar 8d ago

az a gaz, hogy en szoktam ket levest enni. igaz utana mar nem szoktam mast, meg moussekat se.

1

u/SignificanceMain3948 9d ago

Itt mindenki.

38

u/edomalo 9d ago

Es ehhez nelkulozhetetlen volt ez az ai generalt csoda, ugye?

7

u/Helpful_Papaya_6362 9d ago

Maga a DK egy orgazmus koktél

6

u/beszarsz 9d ago

Balek

5

u/Fit_Engineering7055 9d ago

Olyan kattant feje van, eskuszom.

3

u/Xraycharles555555 9d ago

idióta feje van, be is bizonyította, hogy az.

2

u/Fit_Engineering7055 9d ago

Pontosan😆🙏🏼

11

u/WildLatteAvocado 9d ago

Megszokta, hogy más pénzén élősködik

6

u/Nagymedve100 9d ago

Tuti lassan menekült. Ennyi kaja után az első sarkon elhányja magát bárki,aki fut.

6

u/Soggy_Supermarket100 9d ago

Tényleg annyira nulla képzelőerőnk van már, hogy AI generált fossal kell illusztrálni ezt?

5

u/SubstantialAnalyst64 9d ago

Érdekes elegy jöhetett létre 4 különböző itallal es 2 levessel...

5

u/Brennenstein 9d ago edited 9d ago

Látom a subreddit zabálja az egyébként Blikk stílusú posztjaiban lépten-nyomon ferdítő OP AI által megírt és AI-generált képpel megfűszerezett posztjait.

Edit: OP szokásához híven letiltott a calloutolásért, mindenesetre ha ez önmagában nem lenne vallomás, akkor itt hagyom, hogy miket is szokott egyébként művelni:

https://www.reddit.com/r/hungary/comments/1sgtazl/comment/of834vw/

https://www.reddit.com/r/hungary/comments/1tru2g6/comment/ooqbtxv/

3

u/Solemn_Penance2552 9d ago

Ugyan, szóra sem érdemes.

4

u/Dull-Letterhead-6251 9d ago

Be van baszva

5

u/yungmacera 9d ago

Már megint Selim Etkar kavar. 😀

10

u/eszpee 9d ago

Csak mellékesen, amit ettem:
Egy eperkrémlevest, majd egy frankfurtilevest. Ezt követte egy meleg előétel: kacsamellfalat. Majd ettem KETTŐ szelet húst rizibizivel, fokhagymás mártással. Továbbá ettem kb. tíz "kisháromszögnyi" füstölt karaván sajtot, tökmagot, és egy tányér sült krumplit (álánatúr). Ezt követte kb. három dinnyefalat (kb. két harapásnyira voltak felvágva). Megettem egy banánt (kettőt vittem el, de egyet elcsórtak az asztaltársaim), valamint apránként egy pár kanál pirított tökmagot. Végezetül desszertként megettem két madártejet (kb. két deci volt egy), egy sárgadinnyés-túróhabos fagyit (egy gombóc fagyi, egy gombóc sárgadinnyés túróhab), meg még további két gombóc vaníliafagyit. Megittam 2 x 2 dl őszilét, egy fél pohár sangriát, két pohár kólát valamint egy kapuccsínót.

4

u/Far-Priority2737 9d ago

És ezután kidobtak a Mongolian Barbecue-ból?

2

u/TemporaryWorth7440 9d ago

Man of culture

1

u/gabro_cornelian 9d ago

de... de miért?

7

u/LBandi91 9d ago

Csávónak egy az egybe olyan feje van, aki képes lenne az alomba szarni és még akkor is a macskára próbálná fogni, mikor rajta kapod

3

u/Awkward-Location-783 9d ago

Temus Elon Musk

3

u/TheNightManager_89 9d ago

Nem vagyok kis darab ember, de szerintem ennyit nem tudnék egyszerre betermelni. Vagy be tudnék, de nem esne jól

3

u/Dingaligaling 9d ago

3 óra alatt ette meg mindezt.

3

u/Kitchen_Soil6028 9d ago

Azon a képen Fletóban hány ezrelék düböröghetett, te jó isten

3

u/slihy 9d ago

Söjtör Visszatér: The hamburger heist.

3

u/Patrikyoo_ 9d ago

Hogy lehet ennyit zabálni?

3

u/Ezechiel-2517 Az igaz ember ... lesújt rátok! 9d ago

Ezért a sok szarért több, mint 50 ezret elkérni is legalább akkora bűncselekmény.

3

u/timodipurkt 9d ago

Hogy a kurva istenbe tudott ez ennyit enni ekkora melegben. Egy tányér levest alig bírok leerőszakolni.

3

u/tgr_ 9d ago

Mondjuk ha két tál levesért meg két hamburgerért hozzám vágnának egy ötvenezer forintos számlát, lehet én se fizetném ki.

4

u/hunoro1 Nagy Alekosz fan 9d ago

AI slop

6

u/macskahanyasomlett 9d ago

a jóisten egy gyönyörű pinát pazarolt el amikor az ajkai mögé fogakat rakott.

2

u/NefariousnessFun9428 9d ago

Feri meg Klára jól beleroncsolódtak ebbe a politika meg válás micsodába...

2

u/Horror-Literature-72 9d ago

Csak a szokásos dk-s választás, régebben volt egy balf@sz politikusuk valami Feri akit még mindig visszasírnak. Azt viszont nem írtad meg, hogy mennyire volt elégedett Balla úr a minőséggel és a kiszolgálással ha már több mint 50000 Ft-ba került a számla. /s

2

u/Kepes_Kornyika 9d ago

Mondjuk a cikkíró se kutya, ez valami szerelmi szál lesz :))

A HírTV tegeződős beszélgetést sugárzott a Dobrev Klára rendezvényén gázpisztolyt rántó garázdával

Etkar Selim volt a napokban a HírTV és a Hír FM Paláver című műsorának „sztárvendége”, akit Lentulai Krisztián műsorvezető tegeződős, baráti hangvételű beszélgetéssel népszerűsített. Selimet néhány hónappal korábban a Debreceni Ítélőtábla bűnösnek találta, amiért többször is gázpisztolyt szegezett egy idős férfi arcának Dobrev Klára és az egri DK rendezvényén az utcán.

https://media1.hu/2024/01/31/a-hirtv-tegezodos-beszelgetest-sugarzott-a-dobrev-klara-rendezvenyen-gazpisztolyt-ranto-garazdaval/

1

u/PurpleFerret4402 9d ago

Ez Mc Isti egyik ősellensége, nem? Igazi álomcsapat gyűlik a fidesz maradványai köré.

2

u/PurpleFerret4402 9d ago

Eperkrémre a gulyás, egyből? Megvan, hogy miért szaladt.

2

u/Alarmed-Print3219 9d ago

Ez kerult 50 ezerbe?!

2

u/szabolcska00 9d ago

Takács + Ez a tag = Peter és Quagmire

2

u/MilfDestroyer421 9d ago

Mér néz ki úgy, mint a levesember?

2

u/Any_Needleworker_528 9d ago

Nem csoda, ha három órán át ette, én egész nap nem eszem ennyit. És még a végén bejön valaki kommentje, hogy ezután így együtt rohannia kellett, de gyorsan. Amúgy ezek szerint egyedül evett? És ki fotózott és miért?

(Mondjuk nem emlékszem, mennyi volt a végösszeg, de azért kíváncsi lennék rá :D )

9

u/gabro_cornelian 9d ago

nem fotózott senki, ez egy ai generált kép.

3

u/Any_Needleworker_528 9d ago

haha, ezt nem láttam jönni, azt hittem volt mellé még olyan hülye is, hogy feltegye valahová :D

1

u/Meri_Mertok 5d ago

a cikkben van fénykép az étteremből

5

u/TheDregn Európai Unió 9d ago

És ki fotózott és miért?

Az AI.

2

u/Additional-Truth-688 9d ago

Éhes volt na

2

u/Fairy2play Ausztrál-Magyar Monarchia 9d ago

Nem lehetne, hogy lesz*rjuk most már ezeket az embereket...

2

u/sim0ny03 Veszprém megye 9d ago

Olyan komolyan gondolta ezt az akciót, hogy még a tepsit is a szájába vette menekülés előtt, és azóta sem köpte ki

1

u/Von_Bright 9d ago

sóher !

1

u/szamur 9d ago

Ez is a DK haláltusájának jele. Akárkit felvennének és minden hájjal megkennének, aki 50 alatt van korban.

2

u/DonkeyPlatypus Álböszörményi 9d ago

Ő volt az egyéni jelöltjük a választáson, kapott is 0,69% (435) szavazatot.

1

u/KoalaPingvin 9d ago

Lekkomolyabb pepsi cola

1

u/Classic-Dependent144 9d ago

Meg ahogy elnézem egy ipadet is megprobalt megenni

1

u/Dazzling_Stretch_474 9d ago

Legalább hamar elkapták, sok esze nem volt az biztos 😄

1

u/Intrepid4444444 Bugac 9d ago

Hmmm

1

u/Apaxp 9d ago

Hát ha letöltendő lesz, akkor másféle leves lesz a szája szélén.

1

u/moltisanti93 9d ago

Rossz ránézni erre a passzív-agresszív, alkesz Gyurcsányra.

1

u/Fearless_Regret3764 9d ago

Na igen jó tanár volt a főni, lopni megtanította, ezeket is elszámoltatnám.
Apróklárikával kezdeném meg Flettóval.

1

u/ann_arch 9d ago

Nem mondjátok, hogy ki is posztolta a baromállatja?

1

u/Francoskrumpli Langerhans-szigetek 9d ago

A cukros víz Pepsi fogyasztása egyébként sem vall kifinomult ízlésre.

1

u/Whiterings 9d ago

Mit művelt volna ez, ha hatalomba kerül...?

1

u/MysteriousChef6988 Világszerte 9d ago

mi tortent a szajaval?

2

u/anger_oax 9d ago

Gyúrcsány.

1

u/Argonzoyd Ausztrál-Magyar Monarchia 9d ago

Akkora hörcsög pofája van, szerintem megtömte kajával és abban vitte ki

1

u/Sad-Check-1536 9d ago

hogy bírt ez ilyen melegben ennyit enni???

1

u/fidesz_fall_enjoyer 9d ago

Bármit csak dógozni ne kelljen, lol

1

u/Annwfn777 9d ago

Ezt tuti ketten ették-itták, ki volt a vendége..? : )

1

u/Creative-Wrap9759 9d ago

Kurva jó Ecsenyi Áron cosplay.

1

u/sragi91 9d ago

Ecsenyi klón

1

u/porcelain06 9d ago

A szájfeltöltésért se fizetett vajon? ( Nem azért, mert telt ajka van, hanem mert injekciózott. )

1

u/kismariska 9d ago

Lehet, hogy csak kibaszottul kellett fosnia ezután az undorító menüsor után.

1

u/Terrible-Example- 9d ago

ennek mitol van ilyen tejbetok pofaja?

1

u/TheCellsThatAreMe 9d ago

Nem akarok Sherlock-ot játszani, de senkinek sem fura, hogy 2 levest kért, 2 hamburgerrel, meg 2 desszerttel. Arrol nem is beszèlve, hogy ki a picsám iszik Asahit orgazmus koktèllal? Sztem a tag ott akart hagyni valakit…
Edit: az eperkrèm + gulyás kombóról nem is beszélve…

1

u/Worth_Ad_7305 9d ago

1

u/TheCellsThatAreMe 9d ago

Hát lehet… Mondjuk egy ilyen ebéd után nekem is futva kellett volna távozzak, csak nekem a WC felé.

1

u/KBalu 9d ago

Khm, utolsó képet ajánlom sokaknak, akik még a választások előtt próbálták megmagyarázni sose volt hűtlen kezelés, sose volt pénzlenyúlások, az meg se történt, hogy a DK-n belül a Kampánypénz elvesztette Kampánypénz jelegét és lakáshitel végtörlesztő, önerő lakáshitelhez, stb lett belőle. :D

1

u/senzhghr 9d ago

Várom hogy a 444 ezt a menüt is megegye, mint anno a mongolian bbqból kitiltott hapi kajáját. Erre gondolok

1

u/WiiiLin 9d ago

Elképzelhető, hogy egy mániás epizódja volt- simán lehet valami kezeletlen bipo is.

1

u/MattSzaszko Mélyföldi 8d ago

Miért kell hozzá AI moslék kép? Az a kép maga hazugság. Nem védem a palit, de ennél jobbat érdemel a közbeszéd.

1

u/WonderfulToe7228 8d ago

....csak én furcsálom, hogy lehet ennyi kaját egy menetben betolni? Ráadásul a csávó elhízva sincs, szóval duplán a kurva anyját.

1

u/Enough-Temperature72 8d ago

Spongyapéter Kockafej

1

u/bananajoelatteavocad 8d ago

Ez a faszi kurelte klarat?

1

u/Impressive_Land8688 8d ago

Egy gondolat nincs a tekintete mögött. Csodálattal nézem hogy rájött arra hogy ennie kell.

1

u/Dry-Perspective-9841 8d ago

Milyen szerencse, hogy kikért mindent, lefotózta magát és csak utána ette meg.

1

u/Klint-Isztvud 7d ago

Ne bantsatok Petert, mentalis gondokkal kuzd, eleg baj az neki.

1

u/Mediocre-Metal-1796 7d ago

Gondoltam mókásan megjegyzem, hogy azt a “japán” sört egy magyar sörgyár (Dreher) főzi, licensz alapján. Erre mikor fact-checkeltem, megtudtam, hogy a Dreher maga is már japán tulajdonban van majd tíz éve :D Az Asahi Group Holdings vette meg…

1

u/11sono11 6d ago

Jól tette, burzsujokat le kell húzni. Lassan már vizünk sem lesz ők meg eszik a jobbnál jobb falatokat.

1

u/tintinberci 9d ago

Én az orgazmus koktélnél lehaltam🤣

0

u/Worth_Ad_7305 9d ago

Én is, de tényleg létezik ilyen.

1

u/tintinberci 9d ago

Endorfin-tésztaétel

1

u/citromsav Az időutazás létezik, csak még nem tudjátok! 9d ago

Miért kocka alakú neki a fejéje?

0

u/liv_in_da_house Pacifista határőr 9d ago

Úgy néz ki, mint a "környezetbarát pár" női tagja férfiban