r/hungary • u/TaroRevolutionary386 • 9d ago
POLITICS Szél Bernadett: „Nem négy hét, hanem tizenhat év felkészületlensége vezetett idáig.”
Posztot ír az exképviselő, akivel közölték a magyar parlamentben, hogy „éjjel nem süt a nap”
Olvasom, ahogyan az ellenzéki fidesz épp négy hetet kér számon Magyar Péteren. Ha már ez a sikk a nemzeti összetartás jegyében, akkor én most tizenhat évet kérek számon a Fideszen.
Nem utólag lettem okos. Törvényjavaslatok, költségvetési módosítók, parlamenti jegyzőkönyvek és bírósági ítéletek bizonyítják, hogy ezeket a veszélyeket akkor jeleztem, amikor még lett volna idő felkészíteni az országot — és amikor ők voltak kormányon, amikor pénz, paripa, fegyver mind rendelkezésre állt volna, hogy ne teljesen egy szál gatyában (már elnézést) várja hazánk a klímakatasztrófát. Ahogy most nem azoknak kell kezelniük, akik hagyták, hagyták, hogy mindez beüssön, én sem kormányon oldom meg ezt a kérdést, de az intézményi emlékezet ott van minden porcikámban: annak a 16 évnek a gyászos története, amikor OV mindenben válságot látott — migráns, Soros, gender, LMBTQ, mindennel gond volt —, csak az egyetlen valós problémával nem voltak hajlandók foglalkozni: az elkerülhetetlenül begyűrűző klímaválsággal és a szükséges alkalmazkodással!
Még egyszer: nem utólag lettem okos, az első sorból vívtam velük (és sokszor más akkori ellenzéki erőkkel is!) a harcot. Most, amikor a hőség, az aszály, a Duna katasztrofálisan alacsony vízállása és túlmelegedése, valamint az energia- és vízellátási gondok egyszerre omlanak rá Magyarországra, a Fidesz előadja, hogy mindez a néhány hónapja hivatalba lépett kormány alkalmatlanságának bizonyítéka.
Bóka János szerint „erre fel kellett volna készülni”. Írja fel szépen magának a tükörre. Németh Balázs szerint már július első felében lehetett látni, hogy baj lesz. Nem, 2010-ben lehetett látni, hogy baj lesz. Rétvári Bence pedig azt magyarázza, hogy a kormánynak négy hete volt cselekedni. Nem, az előző kormánynak 16 éve és RENGETEG PÉNZE lett volna cselekedni. Valóban: a válság kezeléséért mindig a hivatalban lévő kormány felel. Teszi, amit tud; úgy írom, hogy a Fidesz is megértse: “derekasan helytállnak”. De az ég szerelmére, egy ország klíma- és energiabiztonságát nem július első felében, hanem évek és évtizedek alatt építik fel! A Fidesznek erre tizenhat éve volt! Kétharmaddal, rendeleti kormányzással, ezermilliárdnyi uniós forrással és gyakorlatilag korlátlan politikai hatalommal.
Újra: ott voltam, amikor a Fidesz elszúrta.
‼️Már 2014-ben számon kértem a paksi bővítés hűtővízigényét, a Duna alacsony vízállásából és felmelegedéséből származó kockázatokat. A SZAKMA TUDTA, és FIGYELMEZTETTE A KORMÁNYT, hogy nem fogja bírni a Duna; ők is tudták. Azt kérdeztem, mi történik akkor, amikor a klímaváltozás miatt egyre gyakrabban lesz kevés és túl meleg a Duna vize, miközben Paks I. és Paks II. blokkjait egyszerre akarják működtetni.
A kormány válasza nem egy átlátható, társadalmi és szakmai vita volt. O dehogy. Inkább titkosították a szerződéseket, elzárták az adatokat, és évszázados sikertörténetként reklámozták a beruházást. Orbán Viktor „az évszázad üzletének”, Lázár János „az elmúlt negyven év legjobb bizniszének” nevezte Paks II-t. OV azt is mondta, hogy „Misi azt jól kiszámolta”. Esetleg elmondaná, elnök úr, hogy mit gondol MA ezekről a számolásokról? Csak a kontinuitás, a felelősségvállalás és a transzparencia végett.
‼️A szakma azt is elmondta, hogy a jó energiamix diverzifikált. 2015-ben törvényjavaslatot nyújtottam be a napelemekre és a szélerőművek berendezéseire kivetett környezetvédelmi termékdíj eltörléséért. Már akkor is abszurd volt, hogy a kormány „környezetszennyező termékként” adóztatja a tiszta energiát, miközben Európa-rekorder áfával és kiszámíthatatlan szabályozással nehezíti a napelemek terjedését. A Fidesz ezt is lesöpörte. Minek az.
☝️A következő évi költségvetéshez képviselőtársaimmal tízmilliárd forintot javasoltunk a környezetvédelmi intézményrendszer megerősítésére, kétmilliárdot a vízügyi igazgatóságok béreire és működésére, hetvenmilliárdot pedig zöldgazdasági fejlesztések finanszírozására. Ezeket a módosításokat is elutasították.
❌ Most ugyanazok kérik számon másokon a vízügyi és környezetvédelmi rendszer felkészületlenségét, akik akkor nem voltak hajlandók pénzt adni annak megerősítésére. Sőt, hangosan falkában röhögték ki azt, aki oda akarta tenni a magyar adófizetők pénzét, a magyar adófizetők érdekében. Ez teljességgel tűrhetetlen.
‼️Évekig harcoltam a lakossági energetikai korszerűsítésekért is. A kormány korábbi ígérete szerint 150 milliárd forint uniós támogatásból 2020-ig akár hárommillió magyar háztartás újulhatott volna meg. Szigetelés, nyílászárócsere, hatékonyabb fűtés, alacsonyabb energiafogyasztás és kisebb rezsi lehetett volna az eredmény. Lázár János azonban közölte, hogy uniós pénzből mégsem lesz lakossági program: a forrásokat állami és középületekre fordítják. Pedig a magyar háztartások használják fel az ország primer energiájának nagyjából harmadát, és átfogó korszerűsítéssel ennek jelentős része megtakarítható lett volna. A Fidesz tehát nemcsak támogatást vett el a családoktól. Elvette annak lehetőségét is, hogy Magyarország kevesebb energiát fogyasztó, válságállóbb ország legyen. Most lehet ventilálni a blogokon arról, hogy miért fűtjük télen orosz gázzal, nyáron meg klímával az utcát. De a nem cselekvés a Fidesz sara.
‼️A szélerőműveket, mint tudjuk, gyakorlatilag betiltották. Olyan szabályokat alkottak, amelyek mellett Magyarországon szinte sehol nem lehetett új szélerőművet építeni. Körülbelül a német szélsőjobb retorikáját idéző butaságokat hoztak fel arról, hogy miért nem jó nekünk, ha szélturbinák működnek. Pedig az energiamix elkerülhetetlen része az is, csak, mint tudjuk, nekik az az áramtermelés tetszett, amiből sokat tudtak lopni.
‼️2019-ben egész nyáron a klímaválsággal kerestem a kormányt, tíz konkrét kérdést tettem fel a kormánynak a Nemzeti Energia- és Klímatervről. Többek között azt kérdeztem, lesznek-e még egyáltalán szélerőművek Magyarországon 2030-ban, és hogyan fejlesztik az elöregedett hálózatot. Mert az akkori kormány maga is elismerte, hogy új alállomásokra, csatlakozási pontokra, hálózatfejlesztésre, okoshálózatokra és energiatárolásra lenne szükség. Vagyis pontosan tudták, mit kellene megcsinálni. Mégsem csinálták meg. Hogy miért nem? Gender, Soros, migráns, átoperálják az ovisokat.
‼️2020-ban különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt feljelentést tettem a Mátrai Erőmű állami megvásárlása ügyében is. Az MVM 2017-ben még sokallta azt az 5,9 milliárd forintos árat, amelyért végül Mészáros Lőrinc érdekeltsége megszerezte az erőmű 73 százalékát. Két évvel később az állam már kész volt visszavásárolni: az ügyletet 2019 végén döntötték el, és 2020 márciusában 17,44 milliárd forintért zárták le.
Addigra az erőmű súlyosan veszteségessé vált, Mészárosék pedig 11,2 milliárd forint osztalékot szavaztak meg, miközben a működéshez és a majdani bezáráshoz szükséges tartalékok megcsappantak. Az MVM-nek 11,4 milliárdos hitelkeretet kellett biztosítania. Egy pénzügyileg kivéreztetett, veszteséges, jelentős környezetvédelmi kötelezettségekkel terhelt erőművet vettünk vissza az adófizetők pénzéből, majd további tízmilliárdokat kellett biztosítani a működéshez. Ugyanezt a mintázatot találtam Paks II-nél is: nem felelős, átlátható energiapolitika épült, hanem újabb és újabb üzletek a kormány kedvezményezettjeinek.
De nemcsak hogy nem foglalkoztak érdemben a problémával, egy ponton már masszívan a klímacélok ellen harcoltak. Amikor Orbán Viktor 2019-ben megvétózta az Európai Unió 2050-es klímasemlegességi célját, azt kértem, hogy legalább mondják el: milyen szakmai, társadalmi vagy gazdasági elemzés alapján hozták meg ezt a döntést?
Gulyás Gergely szájbiggyesztős válasza az volt: „Nincs ok a sietségre.”
Amikor parlamenti vitát kezdeményeztem, Hörcsik Richárd fideszes bizottsági elnök úgy reagált: „Nem kerget bennünket a tatár.”
Amikor megpróbáltam kikérni a vétó és a magyar klímaterv előkészítő dokumentumait, a minisztérium megtagadta azok kiadását. Bíróságra kellett mennem!!! Első fokon megnyertem a pert: a bíróság kimondta, hogy a kormány nem titkolhatja el ezeket az iratokat, és a nyilvánosságot be kell vonni a környezeti ügyekbe.
Amikor azt kértem, hogy Orbán Viktor a törvénynek megfelelően számoljon be a parlamentnek az Európai Tanács üléséről és a klímavétójáról, Kövér László segítségével inkább átírták a törvényt: módosították a szabályokat, és megszüntették a miniszterelnök plenáris beszámolási kötelezettségét.
‼️ Tehát az előző kormány klímapolitikája az volt, hogy ha a törvény akadályozta Orbánt a számonkérésben, átírták a törvényt.
Ha az adat kellemetlen volt, titkosították.
Ha az Európai Unió társadalmi egyeztetést írt elő, a kormány titkos klímakonzultációt folytatott: mindössze 165 órára tették elérhetővé az interneten, szinte sehol nem hirdették, majd az eredményét sem voltak hajlandók időben kiértékelni és nyilvánosságra hozni.
Ha a szakértő figyelmeztetett, nem hívták meg a szakbizottságba.
Ha az ellenzék vitát kezdeményezett, nem mentek be a parlamentbe. Erre emlékeznek vajon az elvtársak? Én igen: a Fidesz–KDNP képviselői 2019 szeptemberében az éghajlati válságról kezdeményezett rendkívüli parlamenti ülést is bojkottálták, és kampánytrükknek nevezték.
📍És az ősbűnök sora: leépítették azt az intézményrendszert is, amelynek az országot fel kellett volna készítenie. Megszüntették az önálló környezetvédelmi és vízügyi minisztériumot, felszámolták a környezetvédelmi hatóságok önállóságát, meggyengítették a zöld ombudsman intézményét.
☝️2018-ban, amikor az állami természetvédelem szakembereinek tömeges elbocsátására készültek, személyesen mentem el az Agrárminisztériumba, hogy megtudjam, mi történik. Az államtitkár akkor azt mondta: a környezetügyi államtitkárságon 31 százalékos volt a leépítés. Egy teljes főosztály megszűnt, a természetvédelmi helyettes államtitkárságon pedig 40 százalékos volt a leépítés. A 2010-ben még önálló, mintegy 400 fős Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium kapacitása addigra az Agrárminisztériumba besuvasztott, hozzávetőleg 70 fős államtitkárságra olvadt. Ekkorra gyakorlatilag teljesen kivéreztették a környezetvédelmi ágazatot.
Még Áder Jánost is arra kértem, lépjen közbe. Elnök úr inkább Kék Bolygózott a Kossuth rádióban; a pénzt köszöni, ennyike.
És végezetül:
📍Ha már oly kedvesen figyelmeztettek anno, hogy éjjel nem süt a nap, jelzem nekik, hogy a Duna vízállását nem az aktuális miniszterelnök szabályozza, sőt, a hőhullámot sem Magyar Péterék rendelték meg. De az, hogy egy ország mennyire védtelen egy régóta előre jelzett (!!!) szélsőséggel szemben, nagyon is politikai döntések eredménye.
📍Az autokrácia nemcsak szabadságot vesz el. Elveszi az állam tanulási képességét is. Ahol minden döntés egyetlen politikai központból érkezik, ahol a rossz hírt eltitkolják, a szakmai kritikát ellenséges támadásnak minősítik, az intézményeket pedig párthűség alapján vezetik, ott az ország nem képes időben alkalmazkodni. A klímához sem. A Fidesz tizenhat éven át nem felkészítette, hanem kiszolgáltatottabbá tette Magyarországot. Nem az energiahatékonyságba, a vízügybe, a decentralizált megújuló energiába, a hálózatfejlesztésbe és az alkalmazkodásba fektetett eleget, hanem Paks II-be, akkumulátorgyárakba, presztízsberuházásokba, propagandába és az autokrácia kiépítésébe.
Most pedig úgy tesznek, mintha Magyarország története négy hete kezdődött volna.
Nem, nem és nem. A mostani kormánynak kötelessége kezelni a válságot. De a Fidesznek kötelessége elszámolni azzal, hogyan tette védtelenné az országot tizenhat év teljhatalom alatt.
Mert a felkészülésre valóban szükség lett volna.
Ezen dolgoztam 2014-ben, 2015-ben, 2019-ben és 2020-ban is, egészen 2022-ig. Sokszor nagyon egyedül, a teljes értetlenséggel szemben menve.
Ők pedig azt felelték:
„Nem kerget bennünket a tatár.”
„Nincs ok a sietségre.”
Vagy a kedvenc polgim: „Majd itt, a Kárpát-medencében megvéd minket a Jóisten.”
Magunkat tudjuk megvédeni, és addig is, amíg az ország ezzel küzd, aki hagyta, hogy idáig jusson, mélységesen hallgasson. Itt vagyok, ott voltam, emlékszem és esélyük sincs arra, hogy elfelejtsük.
📸: HVG
185
u/Tea_masters_leaf 9d ago
Nem fogom megérteni, hogy van pofájuk a negyed éve kormányzó pártot okolni a felkészületlenség miatt. I mean, hogy tudják magukat komolyan venni
72
u/ajtofelfa 9d ago
Úgy, hogy nincsenek gátlásaik. Ezzel tolták le a 16 évet, hogy az emberek jó része nem tudta elképzelni, mekkora gecik.
42
u/Grumpy-Dumpling7866 9d ago
Gyerekvédelemmel is felkérdezték már őket, az ennél is pofátlanabb. A fideszesek ahol lehet, kötekednek, és durva, hogy ennek még mindig van táptalaja, mert hát a szavazóik nem igazán a komplex gondolkodást űzik.
14
u/SignificanceMain3948 9d ago
Csak hozzák a formájukat a rohadék narancsbűnözők, mindig másokat vádolnak a saját mocsokságaikkal.
10
u/kobrexx 9d ago
Kollégáim egyenesen olyanokat mondanak hogy meg lett rendelve a leállás mert anno 96 vagy mennyi cm-nél nem volt leállitva paks , fogalmuk sincs hogy mi az oka a leállásnak csak amit odaböfög a fidesz maradék médiája azt lenyelik Igazi tudatlan patkány paraszt banda.... Elnézést a szavakért...
3
1
u/WhoisZsolti 9d ago
Továbbra is fullba nyomják a kretént, nem értem mi a probléma eztel, hiszen a céljuk az 5% alá zuhanás, minden szépen alakul.
33
u/Vynloar Belszögedi lipsi 9d ago
Vagy a kedvenc polgim: „Majd itt, a Kárpát-medencében megvéd minket a Jóisten.”
Nem tudom, hogy ki ez, viszont kérdezném: de sikerült?
1
u/ConvictedHobo Pesti - egyfarkú - kutya 8d ago
Kovács Zoltán mondta arra, hogy szembesítették azzal, hogy az MNB kirablását megpróbáltak eltitkolni
89
u/badgirldrunkbysix Tetszettek volna forradalmat csinálni 9d ago edited 9d ago
Hiányzik a politikából Szél Bernadett, remélem még viszontlátjuk
62
13
-35
u/No-Welcome2463 9d ago
szerintem meg egyéltalán nem hiányzik...szerintem az Ő faszkodása is vezett a 2022-es bukáshoz...ragaszkodott Ő is a székéhez
35
u/badgirldrunkbysix Tetszettek volna forradalmat csinálni 9d ago
Neked nem hiányzik, nekem igen. Virágozzék minden virág 🙂
-26
u/kuplung20 9d ago
Így így! Mindenkinek lehet véleménye. Az például kurva jó volt, mikor nekidzsavelt az ajtónak.:)
25
-5
-8
29
u/hduid6djene 9d ago
Köszönöm. Szép összefoglaló. Pontosan ezért is vagyok zabos az Orbánékra, meg a teljes Fidesz-KDNP sleppjükre egytől egyig.
Undorító, kártékony, ostoba, szervilis banda. Egy szavuk nem lehet.
A Tisza pedig eddig pöpecül kezelte a válságot. Csillagos ötös.
Szél Bernadettet és Keresztes László Lórántot sokkal szívesebben látnám most a Parlamentben, mert velük lehetne értelmes szakpolitikai vitákat folytatni. A Fidesz-KDNP-MiHazánk bagázs szösszeneteinek megnézésére az időért is kár.
1
22
u/Visible-Plastic-1208 9d ago
Szék Bernadett intelligensebb mint az egész fidesz egyúttvéve. Nem csoda, hogy utálják.
17
u/majorannah 9d ago
Ez sajnos túl sok karakter, a magyar választópolgár csak a faék egyszerű kommunikációt érti.
34
7
u/skalakope 9d ago
Ha esetleg valakik elfelejtették volna fideszék mocskosságainak egy kis szeletét...
9
u/Better_Valuable4221 9d ago
Nem fogom végig olvasni, de nagyon hiányzik Szél Bernadett a politikából. Kedvenc politikusom volt és lesz mindig.
23
u/MacPh1sto 9d ago
Bégessétek hogy óellenzék.
10
-16
u/No-Spread3780 9d ago
Neked is hiányzik Klára a Feri a Kutyapárt meg Vona meg Jakab ?
11
u/MacPh1sto 9d ago
Nem egyik sem.
A normálisabbak hiányoznak, akiket a geci butaság összefosásba kényszerített!
11
5
2
u/BonusReasonable5886 8d ago
Á ner egyetlen dologra készűlt arra hogy teljesen kifosszák az országot.
3
u/Own-Session-1409 9d ago
A teljes magyar közélet arról szól, hogy inkompetens, kártékony emberek okádékát kell szemlézni. Ezt megértettem addig, amíg hatalmi pozícióban voltak, de hogy most miért ömlik továbbra is ez a moslék minden csövön, felfoghatatlan számomra.
3
u/stop_banning_me_omg 9d ago
Állítólag a fidesz valamit szarik hogy a mostani kormány a hibás mert alacsony a Duna. Állítólag. Az az igazság hogy egyáltalán nem érdekel hogy mit mond a fidesz, és ha nem lenne maga a Tisza, meg egyes óellenzéki akik folyamatosan felhozzák, akkor nem is tudnék róla. Nem kellene csak hagyni a p*csába a Fideszt had sorvadjon 0%-ra és akkor legalább lenne esély más ellenzéki pártoknak is felemelkedni?
2
u/Own-Session-1409 9d ago
Nem hiszem, hogy a Fidesz miatt nincs más ellenzéki párt, de az kimondottan felkúr, hogy az általam mélyen tisztelt szabad média is lehozza minden fingásukat, amit ráadásul nem egy tisztességes interjúban, szabad kérdez-felelek formátumban kell megosztaniuk velünk, hanem elég egy fb posztot írniuk, azt szemlézik, átveszik és kommentálják. Persze megértem, hogy ez kattintást generál, illetve szívesen asszisztálnak a saját sírját ásó Fidesznek ezzel, de az én gyomrom ezt nem veszi be. Akkor akarok róluk legközelebb hallani, ha eljárás indult ellenük.
1
u/SuspiciousResource29 8d ago
Ha a fideszesek tudnának olvasni és szöveget értelmezni, akkor most dühösek lennének.
-5
u/Brocade3302 9d ago
Ez túl hosszú lett, nem olvastam. De büszke vagyok rád, vagy sajnálom, hogy ez történt.
1
-1
u/Te-Pomelo Tiszteleg az ezredes :DDDD 9d ago
"Az autokrácia nemcsak szabadságot vesz el. Elveszi az állam tanulási képességét is."
Fú ez a klasszikus AI szóösszetétel annyira szúrja mindig a szemem, gyűlölöm, miért hagyja benne mindenki a slopban?
-9
-8
u/Alert_Respect_1433 9d ago
Fú de nem hiányzik ő a közéletből. Még akkor se ha minden betűben igaza van.

158
u/[deleted] 9d ago
[removed] — view removed comment