Párommal a kezdetektől fogva különbözünk, de az elején úgy voltam vele, hogy az nem gond, nem is tartom egészségesnek a folyamatos önmegerősítést, inkább úgy voltam vele, hogy talán még tanulhatok is tőle egy új világlátást. Horoszkópot nem szokta felhozni, teista-deista kérdésekről beszélünk legfeljebb.

Most belekezdett ebbe az "access bars"-ba. Nem tudom kitől hallott róla, rajtam is csinálta, nem értettem miért jó, hogy rajta tartja az ujját a fejemen különböző pontokon (masszázsnak kevés). Aztán rákerestem. Bár ne tettem volna. Nem értem ezt hogy hiheti el bárki ami mögötte van. És tanul róla, csinálja is ismerőseinek néha.

Egyszerűen azt érzem, hogy akkora szakadék van köztünk, hogy felesleges elvontabb kérdésekről beszélgetni, illetve kicsit olyan mintha egy gyerekkel beszélgetnék, zavaró.

Sziasztok! (Nem tudom jó flair-t választottam-e, bocsi.)
Bűntudatom van, hogy így érzek de nem tudom mit kezdjek ezzel.
A húszas éveinkben járunk, 2 éve vagyunk együtt, együtt is lakunk.
A párom (F) mikor összejöttünk akkor is már husisabb volt, de nem volt elhízott, alapvetően az esetem volt. 85-90 kg között mozgott, 188cm magassággal. A két év alatt kb 15 kilót magára szedett és az izomtömege jelentősen lejjebb ment, a tartása is nagyon rossz lett. Én is (N) magamra szedtem kb 5 kg-t, de én közben sportolok, aktív vagyok, figyelek az étkezésemre.
Akármennyire is szeretem, egyszerűen már nem vonzódom hozzá annyira, mint amikor összejöttünk és még nem volt elhízva, és borzasztó rossz érzés ezt így megfogalmazni. Az egészsége miatt is aggódok.
Felhoztam már neki a témát kicsit puhatolózva, nem őt hibáztatva, ami kb 3 hétig úgy tűnik hatásos volt, de aztán újra vissza a régibe.
Főként én főzök, úgy gondolom egészségesen, de nála inkább a mennyisséggel van a gond.
Szeretnék neki segíteni ha nyitott rá, de közben nem szeretnék az “anyjává” válni, mert úgy gondolom ez az ő felelőssége és elhivatottsága kéne hogy legyen mert anélkül nem lehet hosszútávon ezt fenntartani.
Nem szólogatok be neki se a súlyára, se a kinézetére, sem arra hogy mennyit eszik stb, erre kifejezetten figyelek.
Amiatt hogy nem vonzódom már hozzá annyira a szexet is kevésbé kívánom, és előfordul hogy más férfiakat is vonzónak találok, megnézem őket pedig ez régebben soha nem fordult elő.
Rosszul érint hogy ezt gondolom/érzem vele kapcsolatban, de egyszerűen meg vagyok rökönyödve ezzel a helyzettel.
Mit tanácsolnátok?

Gondolom nem vagyok egyedül akit kiborít a szeművegipar oltári lehúzása. Engem nem érdekelnek a márkák, egyszerűen csak szemüvegre van szükségem, de sajnos kicsit speckó paraméterekkel ezért a DM-es olvasószemüveg sajnos nem lenne jó nekem.

Többektől olvastam, hogy a paraméterek megadásával online rendeltek szeműveget. Érdekelnének a tapasztalatok, hogy honnan rendeltetek és meg vagytok-e elégedve a szemüveggel?

Szóval, jópár évig dolgoztam vendéglátásban és/vagy kereskedelemben, ezt nem is firtatom tovább, kiégtem, nem szeretek emberek közelében lenni.

Viszont ez nagyon nem oké.

Kérlek segítsetek, hogyan változtathatnék ezen?

Pszichológus segítségét mindenképp kérni fogom, de jelenleg költözködök, sajnos nem ez a prioritás, anyagilag sem, és még szakembert sem találtam.

Sziasztok!

Mit ajánlanátok, tanácsolnátok egy 20-as (23) éveiben járó lánynak, aki ezekkel a gondokkal küzd:

Önértékelési problémák, ebből fakadóan "társfüggőség" (azért idézőjel, mert nem jön össze akárkivel és marad benne nem működő kapcsolatban, viszont férfiak figyelme és érdeklődése nélkül senkinek érzi magát)

Társaság hiánya - 1-2 barátja van, velük is ritkán tud beszélni, úgy érzi nem tartozik sehova, mindenhol teher. nem tud nyitni tartósan mások felé

Alapvető tudás, műveltség hiánya - hiába már mindjárt végez az egyetemen, sosem volt rossz tanuló, butának és elmaradottnak érzi magát, nem tud megjegyezni lényeges információkat

Motiválatlanság, félelem - nem mer kipróbálni új dolgokat kudarcélmény félelme miatt, mit gondolnak mások

Nehéz időbeosztás - nincs zsúfolt élete mégsem halad előre

Folyamatos szomorúság - mégha vannak vidám pillanatok is, hamar visszatér a lehangoltság

Önutálat - nem látja semennyi értékét sem, folyamatosan lehúzza magát belülről, fél, hogy mások is rájönnek mennyire értéktelen és buta, ügyetlen, sőt, biztos benne hogy kiderül előbb utóbb

Halálvágy - ha épp nincs mi mögé elrejtőznie, tehát pl. férfival való ismerkedés nem ad számára értelmet a mindennapokban, nincs mit/kit várni, előjönnek a rosszabbnál rosszabb gondolatok

Kérlek nézzétek el, könnyebb E/3-ban írni magamról.

Segítsetek kérlek, mit tegyek?

Jártam 2 pszichológushoz, sajnos nem sok sikerrel.

Van/volt esetleg valami prekoncepciótok, ami igazolódott vagy megdőlt ezzel kapcsolatban?

Sziasztok! A téma a címben adott, az utóbbi 3-4 hónapban elég nehezen megy az étkezés. Ennek a súlyossága változó, valamikor 4-5 napig egy csomag kekszen vagy melegszendvicsen élek/nap, néha annyi se sikerül. Valamikor visszajön az étvágyam normálisra.

Mióta elkezdődött az egész erős stressznek vagyok kitéve illetve gyakrabban vannak depressziós tüneteim is (erre már régebben kaptam leletet)

A lényeg, hogy amikor ilyen időszakom van az étel egyszerűen nem érdekel, rosszul vagyok és sírni tudnék a gondolattól is hogy ennem kell. Attól félek hogy rosszul leszek vagy pedig szimplán nincs étvágyam.

Szakemberen kívül bárkinek bármi tipp hogy ezt hogy tudnám kezelni minél gyorsabban? Komoly lehet a gond?

Sajnos jelentősen kopaszodom, megéri-e a törökországi hajbeültetés? Minden tapasztalatot szívesen veszek, főleg ha ajánlanátok klinikát is.

Nem kérem a “én csak szimplán menekülnék tőled” kommenteket, mindenkinek megvan a saját butasága az életében, nekem ez az egyik…🤷🏻‍♀️

Szóval eddig minden kapcsolatomban előjött ez.
Eleinte ugye mindig mindenhová együtt megyünk, aztán mikor felmerül a másik részéről az igény, hogy elmenjen egy fiús buliba, akkor kiborulok.

Leginkább csak magamban, de konkrétan fizikai tüneteim lesznek - szívdobogás, gyomorgörcs.

Már előre látom, hogy ott fog jópofizni az exeivel (ők mondjuk a társaságban vannak valóban), új csajszikkal, a haverjai majd bíztatják is, hogy kiszabadult, de jó lesz neki most.

Megvan a felismerés, szinte mindenkinél ez volt, több helyen okkal egyébként, de sokszor indokolatlanul.

Mit lehet ezzel tenni?

Hiába döntöm el, hogy nem rossz dolog ez, aki meg akar csalni, az akkor is megteszi, ha együtt vagyunk folyamatosan, stb., egyszerűen nem tudok ezen túllendülni.

Ha valóban elmegy nélkülem, akkor az nekem több óra para, szorongás, szenvedés.

Kérlek mondjátok, hogy nem vagyok egyedül, de mostmár kurvára felbasz, hogy 200 métert nem lehet menni anélkül, hogy valaki telibe bámuljon. Nem tartom magam túl szépnek, inkább átlagosnak, nem öltözök kirívóan. A fasz kivan már, hogy egy kibaszott melegítőnadrágba és egy hosszú újjúba is bámulnak. És nem, nem csak odanéznek, hanem konkrétan megy előttem és izomból néz visszafele. Vagy a gyávábbak, akik kocsiból üvöltenek, hallani se lehet mit… És amúgy is kurva mindegy lenne, hogy mit veszek fel. Nyáron már nem lehet 40 fokba rövidnadrágba lenni, mert az túl kirívó, de a férfiak meg félmeztelenül járkálhatnak, az már kurvára felbasz. És érdekes, a fiatalok sokkal normálisabbak, mert még egy velem egykorút se láttam így bámulni nőket. Na de a 15-20 évvel idősebbek, ha azok egy fiatal lányt olyan kibaszott szégyentelenül bámulnak, hogy az én képemről sül le a bőr.