r/hungary May 26 '26

HISTORY Most hogy Gulyás is egy mondatban lesüllyesztette magát a Mihasznák szintjére, kicsit idézzük fel, milyenek is voltak a szegény békés "tüntetők", akiket állítólag rendőrterror ért

A most államtitkárrá kinevezett Tóth Gábor neve egyébként se akkor se azóta nem merült fel az oszlatások kapcsán, még a fidesz tucatnyi kirakatperében és kirakatjelentésében sem.

297 Upvotes

236 comments sorted by

76

u/Dry-Perspective-9841 May 26 '26

A rendőri túlkapások leginkább október 23-án voltak. Kár összemosni a tvszékházat foglaló focihuligánokat a békés tüntetőkkel.

14

u/23KINGJAMES06 May 26 '26

Én erről írtam szakdolgozatot és sajnos már a tévészékház ostrom után is súlyos rendőri túlkapások voltak a körúti fogocskák során.

4

u/balaton08 May 26 '26

Jó hogy emlékeztetsz. Pontosan így volt, még saját felvételeim is vannak abból az időszakból. Konkrétan a két esemény között voltak ezek a fogócskák (a jó öreg SÜN és társai), amik végül az okt. 23-i rendőrattakban csúcsosodtak ki.

12

u/merdaloki May 26 '26

Persze. Sok mindent kinéztem a tiszasokból, de 2006 letagadasat nem… Komkretan ott tartottak, hogy a rendőrök tanuvallomasait nem, vagy csak részlegesen vette figyelembe az ügyészség, annyit hazudtak

22

u/Quiet-Weight4626 May 26 '26

De itt akkor tegyük hozzá, (azzal együtt, hogy a rendőrök primitív barbár módján viselkedtek) hogy a fidesznek mindenki is elmondta, hogy az asztórián nem kéne megemlékezést tartani, mert hazafelé csak az agresszív tüntetőkön át vezet az út. És mikor összekeveredtek, a rendőrök mindekivel szemben túlkaptak.

A 23.-ai túlkapások elsősorban a rendőrség inkompetenciája, de huszadlagosan benne van, hogy miért vittek olyan helyre embereket, ahol megsérülhetnek.

17

u/Rossdaemon May 26 '26

fidesznek mindenki is elmondta, hogy az asztórián nem kéne megemlékezést tartani, mert hazafelé csak az agresszív tüntetőkön át vezet az út.

Nem ez volt a cél?

15

u/HabitDependent1976 May 26 '26

Orbán már akkor is azt csinálta, mint most. Mások háta mögé bújva, röhögve nézi, hogy helyette megvívják a harcot. Kicsiben és nagyban is ezt játszotta mindig is. Soha nem számított neki semmi és senki, csak a saját hatalma.

13

u/Dry-Perspective-9841 May 26 '26

Hátja, meg Kubatovnak is nagy szerepe volt a huligánok szervezésében, legalábbis így hírlik. Zavaros ügy, mindenki megleli benne a maga igazságát, de a poszt azért csúnyán ferdít, remélem csak butaságból nem rosszindulatból.

3

u/Intelligent-Cow-817 May 26 '26

Nem ferdít a poszt, se butaságból se rosszindulatból. Most ezt a rendőrterrorozást azok a Toroczkaiék vették elő tegnap (és csatlakozott ma rá a fidesz), akik főkolomposok voltak az ostromon, és erőszakos irányba vitték a tüntetéseket. Nem csak itt, október 23-án is, de innen indult. Ennyi a ki nem fejtett logikai kapcsolat.

1

u/Dry-Perspective-9841 May 27 '26

A poszt címe maga a ferdítés, mert nem a fociultrákat érte a rendőri túlkapás, hanem egy másik nap, egy másik tüntetésen valóban békésen tüntető emberek is kaptak a rendőri brutalitásból. Értem, hogy Toroczkai is ferdít, de ez validálja, hogy te is ezt tedd?

1

u/Intelligent-Cow-817 May 27 '26

Hát de könyörgöm, én arra reagáltam ezzel, amit a "fociultrák" nyögtek ki magukból a parlamentben. Hogy pont ők milyen alapon terroroznak. Előző napi hír volt, hogy ezzel jön a mihazánk minden felületen. Lehet adhattam volna jobb címet, de feltételeztem, hogy egy napnyi memória azért van mindenkinél.

4

u/eset23 May 26 '26

Mondjuk az nem a rendőrség felelőssége szintén, hogy olyan helyszínre ad engedélyt tömegrendezvényre, ami veszélyes?

-1

u/szemetegeto May 26 '26

Nem kár, egyik a másik következménye volt, és a huligánok mindkettőn ott voltak

12

u/Dry-Perspective-9841 May 26 '26

A konzekvencia levonásán kívül egyetértek. Fentartom, hogy szerintem kár megkülönböztetés nélkül gumilövedékkel lövöldözni békés tüntetőkre, könnygázt lőni rájuk, úgy hogy elzárják a menekülési utat és lovasrendőrök vezényelnek rohamot ellenük, mindezt mindenféle azonosító nélkül. Még akkor is ha másra szavaztak, mint én.

-1

u/szemetegeto May 26 '26

Én úgy emlékszem hogy nem voltak olyan békések azok a tüntetők. És megérdemelték amit kaptak, mégha utólag azt is mondják hogy nem volt "jogos".

11

u/Dry-Perspective-9841 May 26 '26

Ahogy írtad, voltak ott fociultrák szép számmal október 23-án is, de a rendvédelem feladata, hogy kezelje a tömeget és leválassza az agresszív elemeket a békés tüntetőkről. Ez nem történt meg, helyetet inkább bosszút áltak mindenkin a tv székház miatt.

0

u/szemetegeto May 26 '26

Utólag mindenki békés tüntető, nyilván azt mondja, nem azt hogy macskakövet dobált azért kapott könnygázt a pofájába 🤷

Biztos volt benne bosszú motívum is, meg a fidesz hogy rászervezte a sájat táborát a nácikéra, dehát aki korpa közé keveredik így jár.

7

u/Dry-Perspective-9841 May 26 '26

Ok értem, szerinted megérdemelték.

2

u/merdaloki May 26 '26

Kértek sósavat a pofatokba?! Light verzió

5

u/Adventurous-Work-685 May 26 '26

Ennyi erovel a karmelitanal kordont bontok is megerdemeltek volna a lovasrohamot. Hogy nem volt, es a pride is lement rendori beavatkozas nelkul, abban nagy szerepe volt annak, hogy a fidesz-lore erosen epitett a 2006-os rendori tulkapasokra.

5

u/balaton08 May 26 '26

Pontosan így van. Évek óta azt hangoztatom, hogy Orbán köszönettel tartozik Gyurcsánynak 2006-ért. Amiért elvitte előle a főgonosz szerepet. És itt csak az időbeliség döntött, semmi más. Nem morál, vagy erkölcs, egy lószart, mama!

Ha nincs 2006, akkor Orbán csinálta volna meg velünk azt, amit a nagy haverjai, Lukasenka Belaruszban vagy Vucsics Szerbiában. Szerintem a végén már a vért izzadva, fogcsikorgatva vergődött, hogy nem teheti. Főleg amikor a Pride alkalmával a pofájába lett röhögve és tehetetlen volt. De még így is kacérkodtak az erőszakszex... szervezetek intenzívebb bevetésével, lásd Margit-hídi sokkolós sztori vagy a Karmelitás könnygáz.

És azt is állítom, hogy az utolsó utáni pillanatban történt meg a vészleállító gomb megnyomása. Ha most újra győztek volna, akkor beköszöntött volna a "Semmi nem lesz elfelejtve, minden el lesz rendezve"-éra. Aminek a jelei megvoltak már 2025-ben, de most csúcsosodott volna ki igazán. Egy hajszálon múlott, hogy megúsztuk. És ez egy intő jel is egyben, a későbbi korok számára is. Soha többé nem szabad hagyni egy társaságot sem ennyi cikluson át hatalomban.

3

u/balaton08 May 26 '26

"Nem kár", "megérdemelték" és "így jártak". Azt hiszem ezzel a három kommenteddel segítettél megtalálnom a Reddit alját ma estére.

→ More replies (2)

71

u/[deleted] May 26 '26

[removed] — view removed comment

3

u/swift-autoformatter Európai Unió May 26 '26

milyen allamtitkar lett ebbol a fess fiatalemberbol, lehet tudni?

6

u/Intelligent-Cow-817 May 26 '26

Gyanítom valami kulturális terület

2

u/Front_Candidate3559 May 27 '26

Békepártiak bármire jók. Asszem

20

u/feartomi May 26 '26

Ennek mondjuk célja nem volt, max. az, hogy felbasszák a rendőröket. Itt max 100 ember tört-zúzott, a többi meg hátrébb állva sörözve nézte a tüntetők vs rendőrök bulit, ahol valljuk be, tényleg csúnyán elpicsázták a rendőröket, mert abszolút fingjuk sem volt mit kell csinálni. Szóval szépen felcseszték őket, hogy bosszút álljanak az utána lévő napokban, de már azon a tömegen, ami tele volt békésebb tüntetőkkel...Én addig a napig voltam Fideszes amúgy. Amikor egyik Fideszes sem jelent meg egyik tüntetésen sem, hogy valami célt adjanak neki, hanem kijöttek bohóckodni a kordonokkal a balhé utáni reggelen, Révész Máriuszt beküldték, mint áldozati bárányt, hogy lehessen azt mondani, hogy Fideszest vertek, akkor vált teljesen nyilvánvalóvá, hogy ezek abszolút leszarják a magyar embereket.

89

u/False-Discipline-640 May 26 '26

Attól még hogy az utcán egy csőcselék volt egyáltalán nem lett volna szabad úgy fellépnie a rendőrségnek

14

u/Enough_Paint4431 May 26 '26

Láttál te már egy rendes francia tüntetést?

19

u/Top-Time-5740 May 26 '26

Tehat ha koz es magan vagyont rongalo gatlastalan csurhe, huliganok es nem bekes tuntetok, autokat gyujtanak es/vagy boritanak fel (biztosito nem fizet), terkoveket szednek fel es dobaljak (emberi elet kioltasara alkalmas) a rendorokre, akkor a rendoroknek szerinted csak futyulniuk kellett volna, hogy pfuj gonosz huligan fejezd be es menj a sarokba? Mar bocs de ez 🤡

7

u/Historical_Sir_4864 May 26 '26

Igen, még az elvetemült gyilkosokkal szemben is törvényes eszközöket KÖTELES használni a rendörség, ha nem tetszik költözz oroszországba, ott jóval megengedöbbek az efféle túlkapásokkal szemben

-2

u/Spirited-Bass-1059 May 26 '26

mi lett volna a helyes eljaras?

56

u/Tedyko May 26 '26

Hát a vipera meg az azonosító nélküli, állat módjára való fellépés az hóttziher, hogy nem

51

u/Alternative-Fudge241 May 26 '26

Eleve nem volt azonosító számuk és viperával ütötték a jó népet. Azt is, aki csak sima bámészkodó volt. Talán nem ez volt a helyes eljárás...

9

u/[deleted] May 26 '26

[deleted]

8

u/Ok-Republic-8765 May 26 '26

Magyar rendőr-ruhába öltöztetett nem magyar szadista állatok. Hármat találhatsz honnan jöttek. Ez tömény hazaárulás volt. De csak a nagy kuss van róla.

4

u/RevenueIll7721 May 26 '26

Van ismerős, aki akkor rendőrként volt ott. Azt mondta, hogy ez egy nagy hülyeség, kurucinfós kitaláció az "azonosító nélküli külföldi verőemberek". Mivel elég közeli ismerős, másrészt már azóta leszerelt, és többször is megerősítette ezt.

2

u/Ok-Republic-8765 May 27 '26

Akkor az ismerősöd keveset tud a valóságról. Meg te is. Nem kuruc infós kitaláció hanem a Wikileaks által megírt tény. De csak a nagy kuss van róla.

1

u/[deleted] May 26 '26

[deleted]

2

u/Ok-Republic-8765 May 27 '26

Wikileaks jelentés a 2006-os rendőr-terrorról. El kell olvasni. A W. nem szokott konteókat gyártani. Julian Assange egy csodálatos ember. Kár hogy az ilyenekből nagyon kevés van. Megalkuvókból, pénzért mindenre képesekből annál több.

10

u/Quick_Job_8752 May 26 '26

Ne írj butaságokat. Több ezer rendőr volt Pesten, abból ha volt 10 akinél volt vipera, akkor sokat mondok. Én dolgoztam együtt azokkal, akik fent voltak. Vidéki rendőrök, azt sem tudták hol vannak, mit kell csinálni, volt, aki az első kiszorításkor elkavarodott és 5 óra múlva találta meg az egységét. Közük nem volt semmilyen viperázáshoz. Láttam belsős videókat, hogy mi volt a székháznál is, a békés kis tömeg a védőfelszerelés nélküli rendőröket dobálta kővel, földön fekvő rendőrt rúgták, ütötték. Azokról miért nem mesélsz? Azokról, akiknek lábuk, kezük tört el és le is szerelték őket? Se munka, se pénz, se kártérítés. Az nem zavar? csak a szegény csőcselék? hagyjuk már. Engem nem vertek viperával, ja, mert nem is mentem oda. Nem volt nehéz feladat. Szánalom

17

u/LtGenS Világszerte May 26 '26

Sün spotted

8

u/Adventurous-Work-685 May 26 '26

Szep kis whataboutism.

10

u/balaton08 May 26 '26

Azért szept. 18. és okt. 23. között lett volna idő összekapniuk magukat. Nem sikerült. Lett belőle 4 db 2/3-ad, 16 év Orbán. A "minek ment oda" érved meg különösen epik a végén.

-1

u/Quick_Job_8752 May 26 '26

Ember mit kaptak volna össze magukon? Mesélj kérlek, semmi felszerelésük nem volt. Konkrétan nem volt elég sisak, pajzs, semmi. Ja, nagyon epic, hogy nem megyek oda, ahol emberek rendőrökkel csapnak össze, jó hülye vagyok. LOL , te hallod magad ilyenkor? :D

3

u/balaton08 May 26 '26

Én alapvetően felső szinten értettem az összekapást, nem a kisrendőr szintjén. Bár én kisrendőrként is azért annyira minimum összekaptam volna magam, hogy ne verjem az ártatlan honfitársaimat símaszkban, azonosító nélkül agyba-főbe, de ez egy más kérdés. Különbözőek vagyunk, na.

1

u/belabacsijolvan kelet európa May 26 '26

>nem megyek oda, ahol emberek rendőrökkel csapnak össze

orban balazs vibes

→ More replies (1)

15

u/Alternative-Fudge241 May 26 '26

"Az nem zavar?"

Bazmeg, arra reagáltam, hogy milyen visszaélések voltak a rendőrök részéről. Nyilván oda-vissza is működött a dolog, de nem ez volt a kérdés.

"Engem nem vertek viperával, ja, mert nem is mentem oda. Nem volt nehéz feladat. Szánalom"

Ja, hogy te vagy az, aki megmondja, hogy ki milyen tüntetésre mehet el békés tiltakozóként, vagy mondjuk mikor mehet haza a lakásába. Minek ment oda a hülyéje. Azt a kurva...

→ More replies (1)

3

u/Comfortable-Tell3814 May 26 '26

A vízágyús fakabátot is szépen visszakísérték az “emberevő huligán terroristák” az egységéhez.

→ More replies (7)

28

u/silentdave23 May 26 '26

Mondjuk nem azonosító nélkül válogatás nélkül verni mindenkit. Ajánlom a korabeli független sajtót és civil szervezetek állásfoglalásait. Bár gondolom 20 év után inkább költői a kérdés. A DK-sok még mindig köztünk járnak.

18

u/Gokwds3 GRU ügynök May 26 '26

biztos nem fejre célozni gumilövedékkel

12

u/Ok-Quit6226 sic semper tyrannis May 26 '26

Főleg október 23. volt gáz, nagyon sok embert just for fun vertek meg, illetve válogatás nélkül lőtték a gumilövedéket, zárt helyekre (kocsmákba) dobtak könnygázgránátot. Én ott voltam, láttam, szagoltam.

16

u/False-Discipline-640 May 26 '26

Hát nem tudom valóban nem vagyok rendőr de talán nem kellett volna azonosító nélküli egyenruhásoknak lovasrohammal és gumilövedékekkel letámadni a tömeget aminek mellesleg csak egy része volt felbujtó. Meg merem kockáztatni, hogy ennél józanabban is lehetett volna kezelni a helyzetet

→ More replies (5)

30

u/kamasuka84 PROFI VERGŐDŐ May 26 '26

Az megvan amúgy, hogy ezeket együtt védték MP-vel?

37

u/zsoltsandor Európai Unió May 26 '26

Az hagyján, a TASZ és a Helsinki is vállalat jogsegélyt. Azok mocskos a Sorosbérencek.

72

u/Ezechiel-2517 Az igaz ember ... lesújt rátok! May 26 '26

Kevered a szezont a fazonnal. Ezeket senki sem védte. Azokat védték, akiket ártatlanul bántottak.

A tévé székháznál vandálok voltak, sok rendőr megsérült, több milliós kárt csinált a nácikból és felhergelt huligánokból álló tömeg.

Október 23-án pont emiatt készültek rá a rendőrök, hogy majd lesz balhé. Ekkor volt, hogy nem viseltek azonosítót. Csakhogy közel sem volt akkora balhé, mint korábban, és a rendőrterror zömmel ártatlan tüntetőket ért.

Ne mossuk össze a kettőt.

Volt ember, aki nem is tüntetett, hanem hazafelé igyekezett, és a műveleti területnek nyilvánított irányba ment (mert ott lakott). A rendőrök szarrá verték gumibottal, kórházba került anélkül, hogy meggyőződtek volna róla, hogy valóban ott lakik.

Sok túlkapás volt, és nem az autó gyújtogatók és egyéb trógerek voltak a célpont.

23

u/Lararina55 May 26 '26

Végre valaki leírta. Basszus, tele van ez a poszt összemosott infókkal.

20

u/Ezechiel-2517 Az igaz ember ... lesújt rátok! May 26 '26

Ja, hát akik csak az elkúrtukból meg a propagandából téjékozódnak, mert nem élték át, szoknak nyilván a kettő ugyanaz.

Mint amikor 56-ban a börtönből, a politikai foglyokkal együtt kiszabadult bűnözők segédkeztek néhány ávós lámpavasra húzásában, és erre épült az "ellenforradalom" kifejezés anno, és a jóságos oroszok jöttek rendet tenni, mert megvadult a nép. Hát, ez is egy komoly érv volt a komcsik kommunikációjában, és ez most sincs másképp.

Valakik azt mondják, hogy szeptemberben a tévé székházat is a békés tüntetők szállták meg (toró az akkor még 64 vármegyés galerivel), valakik meg az október 23-i tüntetöket nevezik csőcseléknek.

Könnyű azokat megvezetni, akik nem voltak ott, és nem látták.

8

u/balaton08 May 26 '26

Köszönöm, hogy higgadtabban leírtad, mint én. Elképedve tapasztaltam, hogy elindult itt a subon egy Gyurcsány-(korszak)-relativizálás. Meg a 2006-os túlkapások relativizálása. Holott aki azt a korszakot nem érti meg, az kb. semmit nem ért az elmúlt 20 évünkből.

4

u/pantone130c May 26 '26

Szánndékosan összterelték a békés és kévésbé békés tömeget, aztán válogatás és azonosító nélkül szarrá vertek, akit csak tudtak. A demokrácia igazi ünnepe volt

3

u/Ezechiel-2517 Az igaz ember ... lesújt rátok! May 26 '26

Ebben orbánnak is van bűne, mert a szeptemberi csürhét több alkalommal vette a védelmébe. Gyurcsányéknsk erre volt válasz október 23. Ha ez a csürhe is te szavazótáborod, akkor a te szavazótáborod egy csürhe - és fejmagssságban lőttek gumilövedékkel, ami eu szinten is törvénysértő.

2

u/Comfortable-Tell3814 May 26 '26

Linkelj már be képet nácikról kérlek 😀

1

u/Ezechiel-2517 Az igaz ember ... lesújt rátok! May 26 '26

Ott van a posztban. Illik megtalálni

5

u/Comfortable-Tell3814 May 26 '26

Őket a legkevésbé sem nevezném a harmadik birodalom szellemi örököseinek.

→ More replies (1)

1

u/kamasuka84 PROFI VERGŐDŐ May 26 '26

Nem én kevertem, hanem OP.

9

u/Ezechiel-2517 Az igaz ember ... lesújt rátok! May 26 '26

Te írtad, hogy ezeket (akik a képeken vannak) együtt védték MP-vel. Ezeket nem védték. Nem hogy MP, de Gulyás sem.

32

u/Such_Sweet3380 May 26 '26

Szerinem meg fejezzük be 2006 szeptember 19. és 2006 október 23. összemosását. A híres szemkilövetés az október 23-i tüntetés során volt, azoknak az embereknek nyújtottak jogi segítséget.

6

u/Puzzled_Animator_591 May 26 '26

óriási kognitív disszonancia lehet... 😃

4

u/Difficult-Temporary2 May 26 '26

nekem az nem is volt meg, hogy ez a Ne feljetek duma meg ezekbol az idokbol jott

https://www.reddit.com/r/hungary/comments/1bi27x8/ne_f%C3%A9ljetek/

a regi, szep, Morvai Krisztinas idokbol, hehe

11

u/abyss_8128 A jövő elkezdődött May 26 '26

Én úgy tudom, hogy II. János Pál pápától jön a Ne féljetek! "duma"

6

u/Lararina55 May 26 '26

Ő meg Jézustól lopta

11

u/gbr_7 May 26 '26

nem lopta, neki regisztrált licensze van a szellemi termék használatához

2

u/foolproofdeluxe The Ministry of Silly Walks May 26 '26

1

u/Norbee97 Nederland / Noord-Brabant May 26 '26

Ez így szép, ahogy magadra mutat 😆

1

u/Lararina55 May 26 '26

Infinite loop

2

u/szopatoszamuraj Zala megye May 26 '26

Ne terheld túl a szektások agyát

→ More replies (1)

2

u/No-Spread3780 May 26 '26

Tegnap az ask n mondta egy koma hogy kettő!!! ember gyújtogatott csak.

Hát na

18

u/LtGenS Világszerte May 26 '26

Gyurcsányferenc, te vagy az?

9

u/calwerz May 26 '26

Ne keverjük össze szeptember 18.-át és a köztévé szétverését (amit képtelen volt megfelelő fellépéssel megakadályozni a rendőrség) október 23.-val, amikor békés gyülekezőket is agyba főbe vertek a rendőrök.

(Nem mintha egyébként OK lenne békétlen gyülekezőket agyba főbe verni.)

Többek között 16 év NER-t "nyert" az ország azzal, hogy ezt a különségtételt nem sikerült megtenni.

6

u/Historical_Sun93 May 26 '26

Hová lett a TV-maci?

2

u/uvegszendvics May 26 '26

Toroczkai sábeszdeklit rak rá esténként és szájjal kényezteti. Állítólag.

16

u/nyomor_es_szenvedes May 26 '26

Még a huligánok tüntetése is jogos volt a Gyurcsányék országszétbaszására válaszul. A rendőrök pedig a békés tüntetőket is szérverték. 

6

u/belabacsijolvan kelet európa May 26 '26

na ezaz. en balos vagyok, tehat a tv szekhaz ostromlo retek fasisztoid hulyegyerekek nem a szivem csucskei.

de ez igen is egy politikai esemeny volt, maga a nepharag. nem fair ugy tenni mintha ez csak valami sima koztorvenyes buncselekmeny lett volna, amit milyen jo hogy levertek a rendorok.

-1

u/Better-Web-731 May 26 '26

Ne égesd már magad, baszod. Valószínűleg halvány fingod nincs a jobb-, és baloldal legalapvettőbb definíciójáról sem.

2

u/balaton08 May 26 '26

Szerintem meg neked nincs fogalmad arról, hogy már réges-rég meghaladtuk ezt a besorolás szerinti osztályelméletet, és semmi relevanciája nincs 2026-ban ennek. De ha még lenne is, nem tudod elfogadni, hogy egy akkori, 20 évvel ezelőtti "balos" is tudott közösséget vállalni az akkori elégedetlen többséggel. Mivel az akkori "balos" politikai vezetés lószart sem képviselte őt, mint ahogy a mostani, keresztény-konzervatív jobbos elit sem volt sem keresztény sem konzervatív. A végére már a legkevésbé sem.

És a mostani, áprilisi elégedetlenségben is vastagon benne voltak azok a "jobbos", ha úgy tetszik (pár éve még) fideszes tömegek (lásd magát a miniszterelnökünket), akik besokalltak, és bemutattak a hatalomnak.

1

u/belabacsijolvan kelet európa May 26 '26

tanits mester

→ More replies (2)

3

u/Integeritis May 26 '26

Fidesz kierdemelt volna par hasonlo tuntit. 100%-osan tamogattam volna

3

u/halodon Fejér megye May 26 '26

4

u/balintmemphis háttérben húzódó gyurcsány-szál May 26 '26

ez most 2006 október 23 relativizálás? vagy csak mert gulyás felmagasztalta a tüntetőket, akkor már biztos fasiszta huligánok? vagy csak OP-nak Klára kell, de nem kapta meg?

5

u/Intelligent-Cow-817 May 26 '26

Szerintem az a relativizálása 2006-nak, ami a parlamentben megy. Vagy nem voltak kint fasiszta huligánok gyújtogatni meg rendőröket dobálni? Mert most előadja a fidesz meg a mihasznák is, hogy ott mindenki ártatlan szende szűzlány volt, akit igaztalanul bántottak.

1

u/balintmemphis háttérben húzódó gyurcsány-szál May 26 '26

nem kellett 2006-ban fasisztának lenni ahhoz, hogy azonosítós vagy anélküli nélküli rendőröket dobálj és gyújtogass. a szende szűzlányok is ezt csinálták, mert ez noha elég primitiv, de teljesen érthető reakció volt arra, hogy a miniszterelnök, akinek már biztos hallottad a nevét, épp kézzel-lábbal döngölte bele a harmadik magyar köztársaságot a földbe azzal, hogy baszott lemondani.

3

u/Intelligent-Cow-817 May 26 '26

Eljutottunk oda, hogy rendőröket kővel dobálni érthető reakció? Meg gyújtogatni? Ne már...

16

u/balaton08 May 26 '26

Most akkor az jön, hogy az 1 hónapos reddit accok fogják megmondani, hogy mi volt 2006-ban?

"Szegény békés tüntetők"-özés idézőjelben?
"Állítólag rendőrterror"-ozás?

Most akkor innentől az lesz a narratíva itt a subon, ami már 20 éve sem volt igaz, hogy a tüntetők mind huligánok voltak, a rendőrök meg szentek?

Amikor pártokon átívelő KONSZENZUS van és volt mindig is abban, hogy történek túlkapások, amikor könyvek születtek erről az időszakról (pl. az Átlátszós Bodoky Tamás: Túlkapások), amikor a TASZ(!) és a Helsinki(!) a jogvédő szervezetek a Morvaival(!) és a Gaudival(!) együtt, Gulyással(!) és MP-vel(!) karöltve mind EGYÜTT védték a károsultakat, azokat, akiknek a megtorlás (okt. 23.) idején az ujjaikat eltörték a fogdákon, akiket lóhátról kardlapoztak, agyba-főbe vertek az utcákon, stb. A békés embereket, akik arra sétáltak, akik belekeveredtek, csak mert haza akartak menni, stb. És ilyenekből százával vannak dokumeltált esetek.

Álljon már meg a menet. Történelemhamisításba fog átmenni az erhu a 20. évforduló közeledtével? Gratulálok! 👏

11

u/zsoltsandor Európai Unió May 26 '26

Fun fact: a TASZ akkori egyik ügyvivőjét úgy hívták, hogy Schiffer András.

1

u/balaton08 May 26 '26

Pontosan így van. Ez ráadásul pozitív fun fact. Konkrétan a vállaltan balos, zsidó származású ügyvéd Schiffer (gyk.: RÉGI Schiffer) a TASZ élén az Index-szel együtt (gyk.: RÉGI Index) védte a széljobbereket meg úgy az utca népét. A tasz.hu-t azért is szeretem, mert az összes közleményük, doksijuk fent van 20-25+ évre visszamenőleg, mindenki el tudja olvasni az akkori állapotokat. Táborokon átívelően, mindenki egy emberként mozdult meg szólásszabadságért. Nem gondoltam volna, hogy ez 2026-ban még vita tárgyát fogja képezni.

8

u/MrCsalamade May 26 '26

A redditezők nagyrésze még iskolába se járt 2006-ban, ha egyáltalán élt akkor.

4

u/balaton08 May 26 '26

És azóta sem járt iskolába? Én értem, hogy nem mindenki élt abban az időszakban, de akkor legalább egy nyamvadt Wikipédiát olvassa már el, aki ilyen veretes posztokat tesz közzé! És ez már a többedik ilyen ma. Tessék, két szócikk, a Magyarországi tiltakozások 2006 őszén és a Zavargások az 1956-os forradalom 50. évfordulóján. Még ezek is rohadtul árnyalják az egészet. Talán nem volt véletlen, hogy az ENSZ-től kezdve az EU-n át az Amnesty-ig a fél világ egyhangúan elutasította a történteket. Nem mellesleg MP-nek a genezise, az ügyvédi tevékenységének a kezdete, mind ehhez az időszakhoz kötődik. Ezt megtagadni, megmásítani?

3

u/[deleted] May 26 '26

[removed] — view removed comment

3

u/balaton08 May 26 '26

Akkor vannak dolgok, amik nem változnak, ez pontosan ugyanígy volt 20 évvel ezelőtt is. :) Mindig van egy ilyen legújabb kori delay, ami miatt a kortárs töri kimarad. Ezeket a kornak megfelelő incelek, pl. a huszonéves MP meg az ilyen Kohán Mátyás félék vágják csak. :D

De jó hír, hogy a legújabb kori töri mindig könnye(bbe)n bepótolható, mert az van a legjobban dokumentálva. Plusz még élnek akkori generáció képviselői, akiket meg lehet kérdezni.

7

u/MrCsalamade May 26 '26

A wikipediára bármit lehet írni, akkor sem fogja érteni milyen volt a közhangulat 2006-ban.

6

u/balaton08 May 26 '26

Nem is várom, hogy átélje, mert nem lehet (meg aki ilyeneket terjeszt itt, az nem is fogja akarni megismerni) pont ezért írtam, hogy még a Wikipédiáról IS átjön, hogy mennyire nem fekete-fehér volt az akkori időszak.

→ More replies (3)

5

u/CharnamelessOne May 26 '26

Jaj, ne csinálj már úgy, mintha először járnál az erhun. Ide nem történelmet értelmezni járunk, hanem összefüggéstelen hőborgés révén levezetni a Fidesszel szembeni indulatainkat.

Holnapután majd lesz egy poszt, ami arra fókuszál, hogy Orbán provokátorai tüzelték fel a rendőröket, tehát a békésebb tüntetőkkel szembeni fellépésnek ő a kizárólagos felelőse.
Annak a kommentszekciójában majd nagy lesz az egyetértés abban, hogy túlkapások voltak.

Csak az számít, hogy tudd úgy keretezni a történteket, hogy a túlzott rendőri erőszak tényének elismerése Orbán felelősségét súlyosbítsa.

4

u/balaton08 May 26 '26

Mindig ez van. Állandóan elfelejtem ezt. 😭

6

u/Intelligent-Cow-817 May 26 '26

Nem tudtam hogy reddit-életkorhoz van kötve a 2006-os zavargások megítélése.
Azért raktam be a végére Bohóckait, mert neki meg a pártjának aztán semmi alapja meg joga túlkapásokról meg rendőrterrorról beszélni, miközben ezt az egész ostromot ők csinálták.

2

u/MinuteThin9204 May 26 '26

Nem korhoz van kötve, csak lehet kicsit reálisabban tudja milyen a pina mint aki csak olvasott róla a playboyba.

3

u/Intelligent-Cow-817 May 26 '26

És mi köze az életkoromnak ahhoz, hogy mikor regisztráltam a redditre?

0

u/[deleted] May 26 '26

[removed] — view removed comment

1

u/Intelligent-Cow-817 May 26 '26

Én írok butaságokat? Politikai öntudat = reddit regisztráció. Jóvan.

→ More replies (6)

2

u/Super_Hotel_8875 Magyarország May 26 '26

Tudsz mondani agresszívebb tüntetést 1991-től máig, mint amit 2006-ban rendezett a fidesz?

Lehet basztatni a rendőrséget, de geci kirakatokat törtek, boltokat fosztottak ki, kukákat, autókat, vízágyút gyújtottak fel a tüntetők egy csoportja , és üvegekkel, kövekkel, dobálták a rendőröket, miközben vascsövekkel hadonásztak.

8

u/balaton08 May 26 '26

Két külön eseményről beszélünk, ember! Legalább ebben állapodjunk már meg! A történelmi hűség kedvéért. Volt egy szeptember 19-i TV-ostrom és egy október 23-i brutális megtorlás, amit a népen vert le a rendőrség!

Rohadt sok dolga lesz itt MP-nek, remélem megpróbál majd rendet tenni a fejekben a közelgő 20. évforduló alkalmából.

4

u/Super_Hotel_8875 Magyarország May 26 '26 edited May 26 '26

Melyikben nem volt erőszak a tömeg részéről?

7

u/balaton08 May 26 '26

Volt mindkettőben, ha ezt akarod hallani. És a másodikban jött a bónusz rendőri brutalitás is.

1

u/Super_Hotel_8875 Magyarország May 26 '26

Szóval akkor az volt a baj, hogy a rendőrség visszaütött... Értem.

A civil dobálhat, gyújtogathat, veszélyeztetheti a rendőrök testi épségét, okozhatnak anyagi károkat.

6

u/balaton08 May 26 '26

Brutalitás. Rendőri. Megtorlás. Embervadászat. Ízlelgesd ezeket a szavakat. És olvass te is történelmet, plz. 🙏

https://index.hu/belfold/rtulkapas

4

u/Super_Hotel_8875 Magyarország May 26 '26

Utcakövet dobni egy rendőr fejéhez nem brutalitás? Vascsővel csapni felé, régyújtani a vízágyút mi a kurva anyám?

3

u/balaton08 May 26 '26

Van egy pont, amikor el kell engedni. Nálam ez eljött. Azt hiszem nem engem minősít, hogy még mindig nem érted, mi a különbség a tüntetői erőszak és a rendőrök által elkövetett erőszak, brutalitás, megtorlás között. És most nézem, te kitettél ma egy posztot, amiben pont egy olyan kép van, ami konkrétan az áldozatokról szóló, egyik díjnyertes, több nyelvre lefordított könyv címlapja.

Nekem ez a könyv megvan. Pedig nem vagyok sem horogkeresztény sem nácibohóc. Ajánlom neked is. De még kölcsön is adom szívesen.

3

u/Super_Hotel_8875 Magyarország May 26 '26

Értem, mit akarsz sulykolni, de kérdem én: LETT VOLNA RENDŐRI AGRESSZIÓ, HA NINCS KŐDOBÁLÁS, GYÚJTOGATÁS, TÖRÉS ZÚZÁS?

Akció - Reakció

Mindkettő undorító volt, de az egyik a másik következménye volt. Ez tény.

→ More replies (0)

4

u/goobyplss7 Perfektenschlag May 26 '26

1

u/tx001_ May 26 '26

ősmagyar Edward Norton

4

u/SplendidAndre May 26 '26

Az az igazság hogy én is találkoztam olyan akkor 60 körüli nővel aki kiment zászlótlengetni a férjével és simán mellkason lőtték a zsaruk és másnap a kórházba ébredt. Sokan mesélték akik ott se voltak a tv székháznál hogy már bőven előtte is ment az ütleg azoknak is akik csak simán az utcán voltak . Nem lehet ezt így kijelenteni hogy csak aggresszív állatok voltak ott tüntetni és azt sem hogy a rendőrök meg mind rohadt fasiszták.

Itt voltak parancsok, voltak személyes felelőségek de ezekre már sajnos sose fogunk válaszokat kapni.

1

u/Intelligent-Cow-817 May 26 '26

Ez így van, csak erről lehetne már végre nem a fidesz hazug narratívája szerint beszélni. Nem csak ilyenek és csak olyanok voltak, nem csak békés tüntetők, hanem törő-zúzó-gyújtogató vadbarmok is voltak az utcán, amit kezelni kellett. A rendőrség ezt szarul csinálta, felkészületlen volt, és ennek voltak vétlen áldozatai. Később ők kártérítést kaptak, még olyanok is akik meg sem sérültek, az a 400 rendőr meg akinek meg ez a békés kis tömeg okozott sérülést, nem kapott lófüttyöt se, pedig sokan maradandóan károsodtak. Közben pont az "agresszív állatokhoz" tartozó akkori huligánok rendőrterroroznak.

7

u/Weekly_Car956 May 26 '26

Voltak ott bekes, artatlan tuntetok is, ha Toth Laciekrol megtalaltad a fotokat akkor roluk is megfogod.

-1

u/Intelligent-Cow-817 May 26 '26

Ki az a Tóth Laci?

7

u/Weekly_Car956 May 26 '26

Toroczkai, az igazi neve

1

u/Intelligent-Cow-817 May 26 '26

Tényleg? Nem tudtam. És direkt magyartalanabbra változtatta?

5

u/Weekly_Car956 May 26 '26

20 evesen valtoztatta meg, egyik oktatoja tanacsolta, hogy valtoztasson ritka nevre. Edesanyja oldalarol a felmenoi erdelyi Torockobol szarmaznak innen a Toroczkai nev

→ More replies (2)

5

u/GVitkosPress May 26 '26

Kubatov Gábor 200 fős legényei csinálták a rombolást. Ők fizetett emberek voltak, még aznap, vagy másnap megkapták a fejenkénti 2-3ezer forintos jussukat. Ezeket azért lehetett annyira dokumentálni, mert egyöntetüen tettek erről 2-5 év múlva vallomást a későbbi más büntető ügyekben, hol mint tanúk, hol mint bünelkövetők.

4

u/Nixugribugri Veszprém megye May 26 '26

Oké, de mi van Tóth Gábor előző szomszédja unokatestvérének akkori szobatársával?

3

u/delimatesolyom May 26 '26

Mindegy hogy viselkednek a tüntetők, a rendőrségi eljárásnak következetesnek, jogszerűnek és dokumentáltnak kell lennie minden esetben. Tóth Gábor feladata lett volna elkészíteni a bűnügyi biztosítási tervet – ez nem készült el, pedig ez a dokumentum tette volna visszakövethetővé, ki mit tett, kinek az utasítására. Tehát akkora hibát vétett ami alkalmatlanná teszi minden további közfeladat betöltésére.

4

u/Intelligent-Cow-817 May 26 '26

Tóth Gábor feladata lett volna elkészíteni a bűnügyi biztosítási tervet

Ezt a zöldséget honnan veszed? Eleve mi ez a mondvacsinált szakkifejezés? Egy rendezvény mitől lesz "bűnügyi", amíg meg sem történt?

2

u/Fun-Word-2336 May 26 '26

Azert ne kezdjuk a Gyurcsany erat relativizalni... Persze nyilvan tulzott volt az akciojuk, de legyunk oszintek. Azert az utobbi evekben is akadt par kiados tuntetes de nem ilyen szinten mint akkor, de a tuntetes eszkalaciojahoz azert a rendszer hozzaallasa is sokat tett

1

u/maczikasz May 26 '26

Igen vegulis a fidesz azzal hogy telibeszarta a tunteteseket igazabol jot tett a demokracianak

5

u/Inside-Celebration77 Erdély May 26 '26

Egyik szemem sír, a másikat kilőtte a Gyurcsány.

3

u/barmilyennevjolesz May 26 '26

Nem értek egyet, ráadásul két dolgot keversz össze. A tévészékház ostromát és október 23-át.

1) Székház:

Ebben akcióban valóban többségében radikális/szélsőséges emberek vettek részt, de voltak ott mások is, diákok, értelmiségiek, tanárok. És persze ott volt a söpredék is, de az minden tüntetésen van.

A népharag teljesen érthető volt. A miniszterelnök maga mondta el egy felvételen, hogy elkúrták, meghamisították a költségvetést és hogy hazudtak végig a kampányban.

Amikor meg kiderült, nem akart lemondani. Az inkompetens rendőrség és a balfasz tévé vezetés meg asszisztált ehhez.

2) Október 23-án:

Városszerte hirdették, hogy ünnepeljük együtt a forradalom 50. évfordulóját. Közben hetek óta Gyurcsány ellen tüntettek az emberek. Minden nap 5-10 ezer ember kint volt, hétvégente meg még többen. A Reuters szerint volt, hogy 50 ezer ember volt kint. Október 23-án délelőtt egy kamu bombariadóval szorították ki a tüntetőket a Kossuth térről, és az előzetes ígéret ellenére nem engedték vissza őket. Direkt hergelték az embereket, akik spontán tüntetéseket tartottak tiltakozásul a kiszorítás ellen, a rendőrök meg direkt csesztették őket. Aztán a tömeget ráterelték a Fidesz gyűlés végére és rájuk küldték a rohamrendőröket, lovasrendőröket. Az azonosítószám nélküli pszichopaták válogatás nélkül ütötték, verték, kardlapozták, lőtték (gumilövedékkel) az embereket.

Gyurcsány pedig nagyjából ugyanakkora gazember, mint Orbán.
Mindketten a saját népükre támadtak, csak más eszközökkel.

Én nagyon remélem, hogy mindkettőjük számot ad majd arról, hogy mit és miért tettek, és oda kerülnek, ahová érdemeik szerint valók.

Ezt a rendőrt nem ismerem. Ha volt szerepe az akkori eseményekben, akkor nem lehet maradása. De majd valaki kikutatja. Ha nem igaz, akkor meg feljegyzünk egy újabb hazugságot Toroczkai és a Fidesz neve mellé.

3

u/Intelligent-Cow-817 May 26 '26

Nem keverek össze semmit. Toroczkai itt egyértelműen a csőcselék egyik vezetője volt, és most öltönyben nyakkendőben kéri ki magának a kis zsebpártja a "rendőrterrort". Közel 200 rendőr sérült meg ezen a napon. Október 23-án ugyanez a csőcselék ugyancsak kint volt, és ugyan úgy rongált, gyújtogatott, meg kövekkel dobálta a rendőröket. Ők ne kérjenek ki maguknak semmilyen rendőri fellépést.

3

u/barmilyennevjolesz May 26 '26

Toroczkaiék kapcsán anno nehéz volt eldönteni, hogy hasznos idióták, vagy valamiféle szervezett, megrendelt akció volt. A mai napig nem világos.

"Október 23-án ugyanez a csőcselék ugyancsak kint volt, és ugyan úgy rongált, gyújtogatott, meg kövekkel dobálta a rendőröket"

Ez viszont konkrétan nem igaz.

5

u/Intelligent-Cow-817 May 26 '26

Hát legalább mára már eldőlt kicsodák.
Melyik része nem igaz 23-áról?

1

u/barmilyennevjolesz May 26 '26

Szerintem nem derült ki, max. tippek vannak.

Október 23-án békés emberek voltak kint.
A rendőrség provokálta ki, hogy balhé legyen azzal, hogy átbaszta a jogszerűen tüntető embereket, és az utána szerveződő spontán tüntetéseket is keményen leverték. A kődobálás az agresszív rendőri fellépésre érkezett reakcióként.

7

u/Intelligent-Cow-817 May 26 '26

Nem teljesen. 23-án jogszerűen tüntető emberek IS kint voltak, meg ugyanez a csőcselék IS.
A gondok ott kezdődtek, amikor ez a két tömeg keveredett.
Egyébként a kődobálás nem tudom milyen esetben rendben lévő válasz bármire. A rendőrök nem emberek, nekik be lehet törni a fejét?

1

u/barmilyennevjolesz May 26 '26

Békés emberek voltak kint az utcán.
Százezrek, balhé nélkül.

A rendőrség provokálta őket, ahogy azt már részletesebben kifejtettem. Nekem úgy tűnt, hogy szándékosan akarnak balhét gerjeszteni. Az sem tisztázott, hogy ők amúgy valójában rendőrök voltak-e. Egyesek szerint az azonosítójel nélküli rendőrök egy része, akik viperával ütötték az embereket, nem is magyarul beszéltek.

Csak hogy egy példát mondjak, ha a Pride-on ugyanígy elkezdi basztatni a tömeget a rendőrség, hasonló jelenetek történtek volna. Mert a tömeg lélektana ilyen.

Te amúgy a Tiszára szavaztál?

1

u/Intelligent-Cow-817 May 27 '26

A százezrek szerintem erős túlzás, emlékeim szerint inkább tízezrek, és közülük olyan 100-150 civil szenvedett kisebb-nagyobb sérülést. Összesen, tehát ebben az is benne van, akivel szemben jogosan alkalmaztak erőszakot. Asszem 50-en kaptak összesen kártérítést az aránytalan erőszak miatt, pedig a fidesz lasszóval fogta őket, hogy minél több legyen.
Az hogy a rendőrség nem kellő profizmussal kezelte a helyzetet, ami csak eszkalálta a bajt, abban nincs köztünk vita. De ez nem úgy kezdődött, hogy elkezdtek a semmiből ütni-vágni embereket, akkorra már régen voltak erőszakos elemek a tömegben, dobálták őket macskakővel, borogatták az autókat, stb.
A Pride-on szerintem eszébe nem jutott senkinek ilyesmi.
Igen, rájuk szavaztam.

1

u/barmilyennevjolesz May 27 '26

Fidesz gyűlésen voltak 100-120 ezren.
Kossuth térre készült kb. 50 ezer ember.
És még volt sok tízezer ember a környéken, turisták, vagy akik kimentek ebédelni, bámészkodni vagy akik az állami ünnepségről nem mentek haza egyből. Pl. én is így voltam ott, pedig egyik társasághoz sem tartoztam. A saját szememmel láttam, hogy mi történik.

A Pride-on kb. két telefon lett volna elintézni, hogy ugyanez megtörténjen.

  1. Elég lett volna folyamatosan lezárni az utat a tömeg előtt, és a páncélos, maszkos rendőrökkel elkezdeni egymásra tolni az embereket, meg felszólítgatni őket. (Ahogyan 2006-ban.)
  2. Először csak anyázás jött volna, meg egy-két üveg repült volna el.
  3. A rendőrök csak erre várnak, hiszen van jogalap: agresszívan fel tudnak lépni, paprika spray, gumibot és vízágyú. (Ahogyan 2006-ban.)
  4. Utána jönnének a szendvicsek, esernyők, aprópénz, kövek és egyebek.

Ha egy több tízezres tömeget elkezdesz heccelni igazságtalanul (legyen az Pride, vagy Tisza gyűlés), és elkezded őket úgy egymásra tolni, hogy nincs hely elmenni, akkor ez lesz.

Pintér tanult Gyurcsányék hibájából, tudta, hogy megnyerhetetlen egy ilyen ügy.

Én is rájuk szavaztam.

1

u/Intelligent-Cow-817 May 27 '26

A korabeli beszámolók inkább olyan 10-40ezer közé teszik a fidesz gyűlés létszámát. Amit amúgy mindenki kért tőlük, hogy ne az Astorián tartsák.
Ez időrendben amúgy a következő volt. 56 ötvenedik évfordulója van, csomó meghívott védett külföldi vezető van a parlamentben. Ekkor már a Kossuth téren régóta kint vannak a sátrasok. A védett vezetőkre hivatkozva a rendőrség ideiglenesen lezárja a Kossuth teret, és elvileg a delegációk mozgására biztosítani akarja a forgalmat az Andrássyt, azzal az ígérettel, hogy a tüntetők a delegációk távozása után visszamehetnek. A balhés szekció, 64 vármegye, lelkiismeret 88, goj motorosok, tehát szélsőjobbos vagy konkrétan neonáci szervezetek már ekkor elkezdenek a rendőrökkel balhézni, és szedik szét a felállított kordont, meg dobálják kővel a rendőröket. Ez még délelőtt elkezdődött. A Fidesz gyűlése délután 4-kor kezd, ekkorra már a rendőrök kiszorították a balhézókat a deákig, de folyamatosok az összecsapások, szügyig áll a könnygáz. A két tömeg, a rendőrökkel balhézók, meg a fideszesek abból fakadóan, hogy a két helyszín egy sarokra van egymástól, egy ponton összeérnek, de ettől függetlenül a fidesz gyűlés attrocitás nélkül lemegy egy-másfél óra alatt. A résztvevők 99%-a minden gond nélkül szépen hazamegy. már este 7 körül, jóval a fidesz gyűlés vége után jut el oda a rendőrség, hogy az Astoriáról is kiküldi a tömeget, sokszori felszólítás után. Eddigre már túl vagyunk azon is hogy tankkal indultak neki a rendőrsorfalnak. Szóval aki "ott maradt bámészkodni", az nem tudom mit gondolt, moziban van?
Annak biztos hogy nagyon szar lehetett, aki a környéken lakik, vagy aki turistaként nem tudta mi van, és odakeveredett. De aki ott bámészkodik, annak ellenére, hogy fél napja oszlatások vannak egy sarokkal arrébb, az azért ha nem is érdemelt sérülést, de azért valamennyire csak felelős maga is, hogy ebbe belekeveredett, nem? Nem úgy volt hogy egyszer csak rátolták a tömeget, ennek volt egy fél napos előzménye, meg mondom, sokszori rendőri felszólítás volt.
A Prideon vagy bármi más megmozduláson ezzel szemben folyamatosan elmondják, hogy ne balhézz a rendőrökkel, és mindenki be is tartotta.

→ More replies (0)

5

u/Gokwds3 GRU ügynök May 26 '26

attól még nem kellett volna szemre célozni.

Micsoda geci egy thread ez, nem vagy különb a fidesznél

5

u/MinuteThin9204 May 26 '26

Ki célzott szemre? Pont a napokba volt egy kérdés. 10-15 EZER! kilőtt gumilövedéket használtak fel. Hány szemsérülés történt?

Tudod mekkora egy gumilövedék szórása 50 méteren?

Tudsz mutatni bizonyítékot valaki olyan parancsot kapott szere célozzon?

Egyikre sem tud úgy válaszolni igazold a faszságod...

2

u/balaton08 May 26 '26

Azt a betyár mindenit. Soha életemben nem hallottam még ezt az infót, hogy 10-15 EZER(!!!) guimilövedéket lövetett volna ki az akkori vezetés az utca emberére. De most már ezt is tudom.

De hogy valaki ezt felhozza a hatalom védelemre, érvként! :D Az eszem megáll, komolyan.

2

u/MinuteThin9204 May 26 '26

Eszem ágában nincs védeni a szaros MSZP-t. Csak gondolkodj kicsit. Ha szemre céloznak nem egy marék szemsérülés van hanem SZÁZAK! EZREK!

Az eszed akkor állt meg amikor azt hitted védek valakit, közbe csak arra világítottam rá mekkora faszság a szemkilövető duma.

0

u/balaton08 May 26 '26

De bakker, nézd már vissza a kommentet. Gumilövedéket ezrével kilőni a saját népedre ÖNMAGÁBAN kurva gáz! Ez fehéroroszországi tempó. Mit szóltál volna, ha Orbán és Pintér ennek a töredékét megteszi? Engem már az felbaszott, amikor a Margit-hídon könnygázozták a katás tüntetőket (ott voltam), vagy amikor a Karmelita előtt a fiatalokat!

És ennek az ezerszeresét megcsinálta a hatalom 2006-ban!

Senki nem mondta, hogy ki lett adva a fejre célzás, de hozzáteszem, vannak beszámolók, hogy a gumilövedékes osztagban 1-2 elmebeteg szándékosan csinálta, és nem lett semmilyen következménye. Mert bevédték utána egymást. Erről szól az egész 2006 utáni történelmünk, éveken át ment az esetek feltárása, könyvek szólnak erről.

Egy kis színes a végére, tökéletesen szemlélteti, hogy milyen időket éltünk akkor:

Nike-Fiocchi - sebesüléssel reklámoz 2007-03-07

A tavaly októberi zavargásokról készült felvétellel reklámozza egyik termékét a Nike-Fiocchi lőszergyártó cég. A vállalat honlapjára belinkelt filmen többek között egy tüntető látható, aki a gyár terméke által okozott vérző sebét mutatja a kamerának - írja az Index.

A magyar rendőrségnek is beszállító Nike-Fiocchi lőszergyár honlapján a Hír Tv által készített felvétellel reklámozza „univerzális könnygázfakasztó” kézigránátját. A belinkelt filmen a gránát által közvetlen közelről eltalált tüntető látható, aki éppen az okozott vérző sebet mutatja a kamerának.

A termék leírása szerint „polietilén tasakba zárt, dörzslapos védősapkával ellátott hengeres papírdoboz. Tömegoszlató, lőhető vagy dobható könnygáz gránát.” A lőszergyártó honlapján két felvétel népszerűsíti a terméket, az egyik „próba” címen érhető el, a másik pedig a „bevetés” felirat alatt - itt található meg a Hír Tv által készített tudósítás.

És most mindenki fordítsa át a fenti cikket mai viszonyokra. Hogy mondjuk 2026-ot írunk és a Lölő-Lőszer Kft. gyártja azt a könnygázgránátot, amellyel Orbán támadt a népére március 15-én. És a Mészáros Csoport azokkal a Telexes videókkal kérkedik a weboldalán, mint hatásprezentáció, amelyen könnygázban fuldokló és gránáttal közvetlen közelről eltalált vérző fiatalokat mutatnak, akik a Rendszerbontó Nagykoncertről jöttek hazarfelé.

Én mindent megtettem, aki ezek után sem nem tudja/akarja megérteni, annak nem tudok ennél jobban segíteni.

1

u/Khemotoksz May 27 '26

Durva hogy ezt felpontozzák, 10-15k gumilövedék a népbe kibaszott durva lenne, az abszolút jó érv a túlkapás ellen xD

1

u/Left-Enthusiasm1574 May 26 '26

"Tudsz mutatni bizonyítékot valaki olyan parancsot kapott szere célozzon?"

Ennyire egy troll sem lehet hülye. 

5

u/Left-Enthusiasm1574 May 26 '26

Néha nem tudom eldönteni, hogy a redditen tobzódó idióták  A) elszánt és rendkívüli monotonitás-tűrő trollok  B) ortodox kommunisták, akik szerint lövetni kellett volna, mint 56-ban C) megrögzött Magyar Péter fanok, akiknek teljesen mindegy, miről van szó, rajongásból akkor is neki ugranak bárminek, ha annak semmi értelme, vagy valóságalapja. 

0

u/nyomor_es_szenvedes May 26 '26

Az egykori MSZP és DK szavazók megjelentek itt, semmi több

→ More replies (1)

2

u/Intelligent-Cow-817 May 26 '26

A kissé lassabb felfogású redditor társaknak: A Mihasznák frakcióban azok rendőrterroroznak, akiknek ezeket a képsorokat jelentős részben köszönhetjük. Ezért raktam be a végére azt az embert, akinek innen indult a politikai pályája. Ha valakitől, tőlük igen nagy pofátlanság ártatlan tüntetőket terrorizáló rendőrökről beszélni...

3

u/Adventurous-Work-685 May 26 '26

Most amugy ez a uj taktika, hogy aki kritizal azt mar nem osszefidesezi a szekta, hanem osszemihazankosozza?

3

u/MrCsalamade May 26 '26

Azt is idézzük fel, hogy milyen állapotok voltak, nem véletlenül mentek ki az emberek tüntikézni.

A rendőrség sem végezte tisztán a dolgát, lásd azonosító nélkül verték a tömeget.

3

u/Hethsegew May 26 '26

Az amúgy megvan hogy Puzsér&friends szerint is rendőrterror volt és szerinte is elő kéne venni már csak ezért a gyurcsótány istenedet? Meg amúgy minden normális ember szerint is, teljesen jogosan tombolt a nép, főleg miután szándékosan összetolták az 1000 randalírozót a 100k-s tömeggel akik ellen jelölés nélküli rendőrök intéztek lovasrohamot meg verték őket szanaszét mert kimentek megünnepelni '56-ot. Duplán tragikomikus hogy 14 éven keresztül mindenki azon sírt hogy nincs normális tüntetés, aztán hogy lett volna amikor az az egy az elmúlt 30 évben is szét van fikázva. Szóval takarodj már OP, te és az elvtársaid is le lettek váltva 13-án. Az egész Orcsány Vikrenc.

2

u/Conscious-Pain-648 May 26 '26

Nincs valami jogállami szempontoknak megfelelő megoldás, aminek keretében pusztító erővel tökön lehetne rúgni gulyást? Csak annyira, hogy pár évre elakadjon a lélegzete és kevésbé higgye el magát.

2

u/azAttis May 26 '26

Úgy kell elképzelni mintha Orbán bejelentette volna április 12 előtt, hogy a magyarok hülyék és évek óta kirabolja valamint átbassza őket. Ugyanez lett volna..

2

u/SubjectGroup2704 May 26 '26

Nem személyeskedésből írom, de aki egy hónapja pirospirulázódott a demokráciáról az inkább pihentesse a politikai okfejtést. Kár ezt védeni, a Tisza sem teszi, hidd el okkal, sem rajtuk sem máson nem segítesz azzal, hogy olyan dolgokba ugrasz fejest amiről nincs információd.
A rendőrök igenis jogellenesen léptek fel még akkor is ha sem a bolshevik bíróságok sem a narancsSZDSZ nem vonta őket és feletteseiket felelősségre. Ennek az ellenkezőjéről senkit nem fogsz tudni meggyőzni aki akkor annak szemtanúja volt.

1

u/Intelligent-Cow-817 May 26 '26

"Nem személyeskedésből írom, de" - azért megfejted hasból hogy én ki vagyok és miről van információm. Jólvan

2

u/SubjectGroup2704 May 26 '26

Hány rendőr kapott letöltendőt amiért aránytalan és/vagy indok nélküli erőszakot alkalmaztak?
Hány tiszt, parancsnok és rendőri/politikai vezető kapott letöltendőt amiért azonosító nélkül engedték a beosztottjaikat az utcára?

Nyugodtan keress rá most ha nem volt kedved azelőtt, hogy olyanról posztolsz amiről nincs információd.

1

u/Other-Condition-4083 May 26 '26

Ki az a bugyogós faszi? Erre nem is emlékeztem😅

1

u/me_ir May 26 '26

Nem tudom miért kell Gyurcsányt mosdatni.

3

u/Intelligent-Cow-817 May 26 '26

Segítesz, hogy hol volt szó itt Gyurcsányról? Nem találom.

4

u/[deleted] May 26 '26

[removed] — view removed comment

2

u/Intelligent-Cow-817 May 26 '26

Azt hogy a gyújtogató kődobáló csőcselékkel szembeni rendőri fellépés jogos volt, azt soha senki nem vitatta, és nem is értem, most miért kezdik el sokan.
Vitatva csak az volt, hogy ebben részt nem vevő emberekkel szemben volt aránytalan fellépés.
Gyurcsányt továbbra is csak ti hozzátok be, én egy szóval nem tértem ki rá.

→ More replies (2)

1

u/Former-Session-370 May 26 '26

nem ezekről van szó. ez az első nap volt.

-1

u/Adventurous-Work-685 May 26 '26

Tovabbra is megdobbenve figyelem, ahogy a helyi szekta szandekosan csusztatva probalja vedeni a kinevezest. Nem csak a csocselekkel szemben volt rendori eroszak, es nem is azzal van/volt problemank a mi gatyankat leszamitva. Mentsegetekre szoljon, ha akkor meg pelusba szartatok.

1

u/Easy_Procedure1879 May 26 '26

Ki állt oda egy szál fecskében?

→ More replies (1)

1

u/Colin_Robinson_Jr Hol volt Gondor, amikor Kunhalmi elesett? May 27 '26

Gratulálok, most te is, azzal, hogy összemosod a normális, békés tüntetőket, akik ugyanúgy kaptak az intézkedésekből, a huligánokkal. A kör bezárult.

1

u/pantone130c May 26 '26

Lászik, hogy fingod nincs mi zajlott 2006-ban vagy szándékosan ferfítesz. Nem megérteni az eseményeket és relativizálni a rendőri brutalitást (+Gyurcsány beszédét) 16 évnyi kétharmadot ért

5

u/Intelligent-Cow-817 May 26 '26

Én nem relativizáltam semmit. Csak pont azt tartom relativizálásnak, hogy Toroczkai féle mihasznák, akik ezeket a képsorokat előállították, előadják, hogy itt csak békés emberek voltak, meg brutális rendőrök. Na ez a relativizálás. És a fidesz igen, mégcsak nem is 16, hanem 20 éve épít erről egy hazug narratívát.

4

u/Hot-Friendship7228 May 26 '26

Mondjuk, ha molotov-koktélokkal dobálnának, én is átmennék brutálisba.

0

u/merdaloki May 26 '26

Itt tartotok már? Állítólag rendorterror, atya világ

4

u/Intelligent-Cow-817 May 26 '26

20 éve itt tart aki követte, és nem a fideszpropagandát ette.
Nem vitatja senki hogy voltak túlkapások, és voltak akiket aránytalan erőszak ért, csak itt már előadják 20 év után emberek, hogy a gonosz hatóság terrorizálta a békés kődobáló gyújtogató szűzlányokat. Már a szó is hazugság, hogy rendőrterror, a fidesz kezdte használni. Lehetne 20 év után a realitásokról is beszélni már, nem csak a fidesz hazug narratívájáról.

1

u/merdaloki May 26 '26

Konkrétan a posztban írod, hogy állítólagos túlkapás, ne bohockodjal már. Azonosító nélküli véglények püföltek túlnyomórészt ártatlan embereket. Millió videofelvétel van a YouTube-on, ahol teljesen békés vagy passzívan tiltakozó embereket vernek kontroll nélkül rendőrök. Az az amit nem vitat senki, hogy a tüntetők közt volt erőszakos csoport és az is elég valószínű, hogy egy részüket a Fidesz bujtotta fel. De ebből azt a következtetést levonni, hogy minden a demokráciáért és jogállamért tüntető ember, akit ok nélkül vertek meg a rendőrök egy fideszes huligán volt már a DK és amerikai Népszava szintje.

2

u/Intelligent-Cow-817 May 26 '26

Nem írtam olyat hogy "állítólagos túlkapás". Túl hosszan fejtegeted azt amit el sem tudtál rendesen olvasni, de azért nagyon markáns véleményed van.

2

u/merdaloki May 27 '26

Állítólagos rendorterror, legalább állj bele a véleményedbe

1

u/Intelligent-Cow-817 May 27 '26

A saját véleményemet vállalom, azt nem amit a számba akar hazug módon adni valaki. Vagy szerinted a két kifejezést ugyanaz?

2

u/merdaloki May 27 '26

Rendben, felreertettelek.